A szenvedélyes csók

Legújabb történetek

Legjobban keresett

Most olvassák:


Partnerek

A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista.
A legjobb szex, pornó, erotika toplista. The best  sex, porn,  erotic sites of the top sex.




A szenvedélyes csók



A szenvedélyes csók
Dávid elgondolkozva ült a forgószékében. Egy ceruzát tartott az ujjai között és némán szuggerálta. Lábaival jobbra-balra fordítgatta a széket. Azt sem vette észre, hogy Márk már egy jó húsz perce beszámolót tart neki a kanapén ülve a legutóbbi hódításáról. Csak a kockabeli élménye járt a fejében, a bársonyszalagon lógó nő, és a fantasztikus együttlétük. Azóta már eltelt majdnem két hét. Most kétsége sem volt afelől, hogy valóban megtörtént a dolog. De még mindig nem tud biztosat a nőről. Nóra volt vagy sem? Az éjszaka után a kocsijában tért magához. Már erősen hajnalodott. Mikor érzett magában annyi erőt, hogy kiszálljon a kocsiból, körülnézett. Nórát kereste, de nem találta sehol. Az étterem zárva volt és semmi jele nem volt annak, hogy a nő a környéken lenne. Nem merte felhívni. Különben is, meg sem volt a száma a telefonjában. Inkább hazament. És azóta nem is találkoztak.
Minden rendben volt vele, mert Márk és Nóra asszisztense találkoztak, tudna róla, ha a nőnek baja esett volna. Újra felidézte a perceket, mikor Nóra visszaindult a telefonjáért. Látta, hogy ő is megszédült, bizonytalanná vált a járása. Ő is rosszul lett, és aztán a kockában tért magához. Vele. Az első percekben biztos volt benne, hogy Nórával van, bár nem tudta a hangját beazonosítani. A rémülettől vagy talán az izgalomtól különösen csengett a hangszíne. És aztán már az az őrült tett róla, hogy ne legyen lehetőségük fényt deríteni egymás kilétére. A pillanatra gondolt, amikor rádöbbent, hogy a nő ki van kötve. Elmondhatatlanul felizgult. Egy kicsit az ő fantáziája is teljesült. Megremegett, a ceruza váratlanul kihullott a kezei közül, ugyanakkor összerezzent Márk hangjától.
- Öregem, figyelsz te rám egyáltalán? Dávid!
Dávid a barátjára nézett. Egészen meg volt lepve.
- Mi van veled? – kérdezte fejcsóválva Márk. – Olyan vagy, mint aki nem ezen a bolygón él.
- Semmi. – köhintett Dávid és előredőlve a székében, az asztalhoz húzta magát.
- Biztos? Az utóbbi napokban elég szórakozott lettél.
- Tényleg semmi. Talán csak elfáradtam. – nyögte ki, miközben papírlapokat kezdett rendezgetni. Még mindig nem állt módjában elmondani Márknak, miket élt át.
- Na, jó, te tudod. – mondta Márk, miközben felemelte a karját, majd a térdére csapott. – Akkor tehát jó lesz a ma délután?
- Ma délután? Mire? – kérdezte Dávid homlok ráncolva.
Márk dühösen húzta össze a szemöldökét.
- Ezt most nem mondod komolyan? Most mondtam, hogy megírtuk a szerződéstervezetet Leventével, neked és Károlyi Nórának csak alá kell írni. Ma délután találkozunk velük. Rendben?
- Nórával? Találkozni? – kérdezte döbbenten Dávid. Márk értetlenül nézett rá. – Persze. Jó lesz. Mindenképp.
- Na jó, mi van köztetek?
- Köztünk? – Dávid elfordult a székével és felpattanva a kávégéphez indult.
- Igen. Nóra és te. Mi a helyzet?
- Nem értem, mire gondolsz.
- Nem, mi? – fonta keresztbe Márk a karjait. – Persze megértelek. Nagyon vonzó nő.
- Vonzó? Észre se vettem.
- Ugyan már, Dávid! A vacsorán majd kiguvadt a szemed, annyira bámultad és mindketten meg voltatok zavarodva. Nem tudom, mi történt a rendezvényen múlt hétvégén, de azóta nem vagy százas.
Márk egy percig várt Dávid reakciójára, de mivel barátja nem nyilatkozott, így feladta.
- Na, mindegy! A te dolgod!
- Hol találkozunk velük? – nézett Márkra Dávid.
- A belvárosban, valamilyen kávézót adtak meg, nem tudom fejből, de be van írva a naptáramba.
Dávid csak bólintott, majd újra a gondolataiba merült és a forgószékébe süppedt. Tisztáznia kell magában kavarodó gondolatait, érzéseit. Ma találkozni fog Nórával. Talán pontot tehetnének az ügy végére. Kerek perec megkérdezi tőle, ő e az a nő. Természetesen, nem Levente és Márk előtt. Miután aláírták a szerződést és elbúcsúztak, meghívja vacsorára. Igen, ez az! És aztán kettesben mindent tisztázhatnak.

Levente a kávézó előtt várt rám. Ez alkalommal is rettentően izgultam. Valami oknál fogva vártam a találkozót Dáviddal, annak ellenére, hogy majd két hete nem hallottam róla. Furcsállottam, hogy nem keresett. Igaz, én sem őt. A rendezvényen jól éreztük magunkat és én azt hittem, valami elindult köztünk. De aztán a rosszullét és a kocka... és én megint csak az irodámban tértem magamhoz. Azóta nem telt el nap, óra, hogy ne azon gondolkodnék, Dáviddal voltam e a kockában. Mennyire egyszerű lett volna felhívni és megkérdezni tőle. Aztán mindig kinevettem még magamat is. És ha nem ő az? Tulajdonképpen még örültem is, mikor Levente bejelentette, hogy Márk és ő kidolgozták a szerződéstervezetet. Azonnal felajánlottam a mielőbbi személyes találkozó lehetőségét, bár kicsit megdöbbentett a tény, hogy Levente le akart beszélni róla.
- Írd alá most és majd elviszem nekik, hogy ők is aláírják.
- Nem. Jobb szeretném személyesen, négyesben. Hátha adódik kérdés.
- Nem adódhat. Márkkal alaposan kiveséztük.
- Én azért jobb szeretném személyesen.
- Ahogy gondolod. – vágta oda Levente, majd a naptárjába mélyedt. Homlokráncolva néztem rá.
- Most mi bajod van? – kérdeztem.
- Semmi. Csak nem értem, miért nem bízod ezt rám.
- Levente, én vagyok a főnök.
- Igen, tudom.
Ez után a mondat után hallgatásba burkolózott. Egy darabig még némán figyeltem, majd újra a munkába merültem.
- Lehetséges, hogy az érdeklődésed más iránt is irányul? – kérdezte váratlanul. Bambán néztem rá.
- Te meg miről beszélsz? – szegeztem neki a kérdést picit mérgesen.
- Dávidról.
Szótlanul bámultam rá és nem tudtam, akartam neki válaszolni.
- Történt valami köztetek?
- Nem... még. – futott ki a számon.
- Ezt hogy érted? És Krisztián?
Dühödten felpattantam és az ablakhoz sétáltam.
- Krisztián nincs többé. A nevét sem akarom hallani. Az a szemét mocsok megcsalt engem a közös lakásunkban, a közös ágyunkban!
- Sajnálom. – ugrott fel Levente és egy lépéssel mögöttem termett. – Nem tudtam.
Miért érzem azt, hogy Levente számon kér rajtam valamit? Igaz, hogy közel állunk egymáshoz és mindig meghallgat, de nem tartozom neki magyarázattal.
- Figyelj csak. – fordultam felé. – Nincs köztem és Dávid közt semmi. Talán elindulhatott volna valami, de nem így történt. Nincs miről beszélni. – füllentettem és azt gondoltam, ezzel le is ráztam magamról.
Aztán délután, mikor megpillantottuk egymást Dáviddal, Márk és Levente számára is egyértelművé vált, hogy mindketten hazudtunk. Merthogy volt valami. Valami, köztem és közte. Valami megmagyarázhatatlan, valami mély, valami ősi. Igyekeztünk úrrá lenni rajta. Mégis...
Mikor kézfogással üdvözöltük egymást, furcsa bizsergést éreztem. Forró tenyere körülölelte a kézfejemet, ujjai játékosan megcsiklandozták a tenyeremet.
- Jó estét! – üdvözölt kedvesen mosolyogva. Levett a lábamról és viszonoztam a mosolyát. Alig akartuk elengedni egymás kezét. Márk hangja szakított félbe minket.
- Üljünk le.
Miután mindegyikőnk helyet foglalt és rendeltünk is egy-egy kávét, Levente azonnal előkapta a papírokat és elénk tolta őket. Dávid mellettem ült. Tudat alatt is közelebb húzódtunk egymáshoz és együtt kezdtük lapozni a papírokat. Levente és Márk bőszen mutogatták, hogy mit miért foglaltak bele. Néha azon kaptam magam, hogy Dávid parfümjét szimatolom. Fura hatással volt rám. Erőteljes, férfias illat volt. Szinte elbódított. Vágytam közelebb és közelebb húzódni hozzá. Ugyanakkor nem tudtam nem észrevenni Levente egyre kutakodóbb pillantásait. Vizslatott minket, és bevallom, ez nem tetszett. Egy idő után már meglehetősen kényelmetlenné vált az egész dolog és inkább szabadulni szerettem volna. Elsőként írtam alá, majd Dávid és Márk is. Akkor megcsörrent Márk telefonja. Elnézést kért és felállt, hogy arrébb menjen. Levente váratlanul feltartotta a kezét, jelezve a pincérnek, hogy fizetne. Kérdőn néztem rá.
- Vagy kértél volna még valamit? Azt hittem, végeztünk. – nézett rám ártatlanul.
Dávid jól hallhatóan sóhajtott, épp szólásra nyitotta a száját, mikor Márk visszatért az asztalhoz.
- Akkor tehát jól gondolom, hogy ezzel végeztünk is?
- Úgy gondolom, igen. – vágta rá Levente.
- Remek. Hát akkor én el is búcsúznék, még találkozom valakivel. – nyújtotta a kezét nekem, majd Leventének. Dávidnak biccentett. – Holnap találkozunk.
- Majd én rendezem a számlát. – állt fel előzékenyen Dávid és a pulthoz sétált.
Kettesben maradtunk Leventével.
- Hívok egy taxit, rendben? – kérdezte és már vette is elő a telefonját.
- Nem. – jelentettem ki határozottan. Levente meg is lepődött. – Én még nem megyek haza. Dolgom van.
Láttam Leventén, hogy nem tetszik neki a válaszom. Már éppen számon akartam kérni a viselkedését, mikor Dávid visszajött. Levente gyorsan elbúcsúzott tőle. Esküszöm, olyan volt, mint aki szabadulni akar tőle, minél előbb. Dávid furcsán nézett Leventére. Ő is érezte a sietséget. Elköszönt tőlem és kezét a tenyerembe csúsztatta. Jelentőségteljesen nézett rám. A bőröm apró papírgalacsint érzékelt. Szorosan összezártam a kezemet és elköszöntem én is. Kimentünk az utcára, Dávid balra fordult és egy út szélén parkoló kocsihoz ment. Felismertem, hogy az az ő kocsija. Levente taxija abban a percben érkezett.
- Biztos ne vigyelek el? – kérdezte.
- Biztos. Holnap találkozunk. – néztem rá szúrós tekintettel. Azt akartam, érzékelje egy kicsit a haragomat. Reméltem, tudja, hogy olyanba ütötte az orrát, amihez nincs köze. Egyáltalán honnan vette a bátorságot, hogy ilyen hamar lerendezze ezt a találkozót?
- Rendben. – azzal beszállt a taxiba.
Még mindig szorosan tartottam bezárva az öklömet addig, amíg Levente taxija ki nem fordult a sarkon. Akkor óvatosan kinyitottam a tenyeremet, kihajtottam a galacsint és elolvastam a rákörmölt üzenetet.
„A kocsimnál várom.”
Szinte azonnal Dávid autója felé fordítottam a fejemet. Összegyűrtem a galacsint és a kabátom zsebébe csúsztattam. Lassan elindultam a kocsi felé. Dávid kiszállt és megkerülve az autót, a járdára lépett. Az ajtónak támaszkodva várta, hogy odaérjek. Szív dobogva lépkedtem felé. Valami megmagyarázhatatlan vonzott felé. Ahogy egyre közelebb értem hozzá, váratlanul a bársonyszalagon lógva töltött pillanatok rémlettek fel előttem és beleremegtem. Ezt nem értettem. Végigfutott a hideg a hátamon. Akkor odaértem elé.
- Beszélnünk kell. – szólt halkan.
Bólintottam. Attól tartottam, hogy nem tudnék megszólalni, a szívem olyan hevesen kalimpált, szinte az ájulás környékezett. Dávid kinyitotta nekem a kocsija ajtaját és besegített, majd ő is beszállt és indított. Egy pár percig csendben autóztunk.
- Meghívhatom vacsorára? – kérdezte hirtelen.
- Inkább sétáljunk, nem vagyok éhes. – feleltem halkan.
- Rendben. – felelte és továbbvezetett. Tíz perc múlva a korzó közelében leparkolt.
Amíg vezetett, számtalan dolog megfordult a fejemben, mind vele kapcsolatos volt. Érdekelt, hogy miről szeretne velem beszélni, de fontosabbnak tartottam, ha már így alakult, akkor úgy formáljam a beszélgetésünket, hogy kiderülhessen belőle, Dávid tett e a magáévá a kockában. Kiszálltunk és lassan andalogva elindultunk a Duna parton. Már kezdett sötétedni, és egy picit hűvösre is fordult az idő. Begomboltam a kabátomat. Még egy jó darabig nem mertünk megszólalni, majd Dávid végre megtörte a csendet.
- Egyszerűen nem tudom, hogyan kérdezzem meg, mi történt azon a szombat hajnalon.
- Erre én is kíváncsi vagyok.
- Nem tudja? – kérdezte, miközben megtorpant.
Most mit feleljek? Ha elmondom, hogy elkábítottak és a plexibe tértem magamhoz, vagy kinevet, vagy kiderül, hogy őt is és akkor biztosak lehetünk benne, hogy együtt voltunk ott. Akkor nagyon megijedtem attól, hogy kinevet. Váratlanul eszembe jutott egy másik megoldás. Meg is csókolhatnám! Akkor is biztos lennék benne, hogy ő az. Végül arra jutottam, hogy teljesen elment az eszem. Nem csókolhatom meg. Még csak most találkoztunk harmadjára. Elhúztam a számat. Vagy ötödjére, és ebből kétszer már szexeltünk. Ááááááá! Ebbe bele fogok őrülni.
- Azt hittem, megvár!
Micsoda? Ezt meg miért mondtam?
- Mikor visszaértem, nem volt sehol.
Miért hazudok? Hiszen láthatta, hogy összeestem a betonon. Viszont ha látta, akkor miért nem segített? Ha csak azért nem, mert ő is ki volt már ütve, vagy pedig tényleg nem volt már ott. Ez idáig eszembe se jutott. Dávid furcsán, homlok ráncolva nézett rám.
- Valóban?
Egy másodpercre mindketten megtorpantunk és egymásra néztünk. Hosszú-hosszú másodpercekig vizslattuk egymást, próbáltunk olvasni a másik tekintetéből.
- Tudja mit? Hagyjuk az egészet és kezdjük tiszta lappal. Mint ha az a szombat hajnal meg sem történt volna.
Beletelt újabb néhány másodpercbe, mire felfogtam, mit is mondott. Nem válaszoltam azonnal.
- Sétáljunk. – kértem halkan.
Mérhetetlen zavart éreztem, és tudtam, hogy ő is így van vele. Nem szokványos az, ami köztünk kialakult. Vagy egyáltalán... valami kialakult köztünk? Lopva rápillantottam, ahogy egymás mellett lépkedtünk. Az ő arca is gondterhelt volt, látszott, hogy erősen morfondírozik valamin. Csak egy dolog lehet, ami mindkettőnket ilyen furává, zavarttá tesz. Biztosan mindketten ugyanarra gondolunk. A kockára. Beharaptam a számat. Hogy hozzam szóba? „Elnézést, de meg kell, hogy kérdezzem. Múlt hét szombaton veled szexeltem egy plexikockában bársonyszalagon lógva?” Nem, ez nevetségesen hangzik. Más módot kell találnom. De most? Most kell ezen gondolkodnom? És addig szótlanul battyogunk egymás mellett? Talán hagyjuk ezt... egy ideig. Talán tényleg kezdjük új lappal. Mert hát... valóban tetszik nekem ez a férfi. És ha ez most csak egy séta lenne? Minden hátsó gondolat nélkül? Megálltam. Dávid is. Várakozóan rám nézett.
- Kezdjük tiszta lappal. – szólaltam meg és apró mosolyt villantottam rá. – És megéheztem.
Dávid elmosolyodott és felajánlotta a karját. Belekaroltam és továbbindultunk. Az első utunkba eső étterembe mentünk. Igaz, tömeg volt, de szerencsére akadt egy kis, eldugott asztalka az egyik sarokban. Helyet foglaltunk és a pincér máris ott termett. Italt kértünk, majd mindkettőnk az étlapba merült. Vidám hangon megbeszéltük, ki mit enne leginkább, és hamar le is adtuk a rendelésünket. Miután a pincér elvitte az étlapokat, mindkettőnk belekortyolt az italába. Dávid a szemembe nézett és váratlanul egy kérdést tett fel.
- Ez most tulajdonképpen egy randi?
- Tulajdonképpen az. – feleltem halkan.
Mosolyogva fürkésztük egymás arcát. Aztán beszélgetni kezdtünk, mindenféléről, és hamar megtaláltuk a közös hangot. Húsz perc múlva már zökkenőmentesen és mindenféle zavar nélkül csevegtünk egymással. Rájöttem, hogy el kell tudnom felejteni a kockát, ki kell kapcsolnom, nem folyton ezen pörögni és talán a választ is előbb megkapom a kérdéseimre, mintha rágörcsölve próbálnék faggatózni. Ha Dávid volt velem, akkor ő is ugyanazt éli át, mint én, ha nem ő volt velem, akkor meg elszalasztok egy irtó szexi pasit, aki különös hatást gyakorol rám. A vacsora alatt is folytatódott a kellemes beszélgetés és az est végére kellően fel is oldódtunk egymás társaságában. Miután Dávid rendezte a számlát, nem indultunk vissza azonnal a kocsihoz, hanem újra sétálni kezdtünk a parton. Akadtak percek, mikor már nem beszéltünk, szótlanul ballagtunk a magas sarkú cipőim koppanásait hallgatva a korzó kövén. Titokban mosolyogva konstatáltuk a bennünk átalakuló kellemetlen, zavaros feszültséget egy egészen másfajta feszültséggé. Izgatottságot éreztünk. És ezt most kivételesen tudtam, hogy Dávid is érzi. Most olvastam a gondolataiban. A szemei csillogtak, a tekintete meg-megvillant az utcai gyér világításban. Jó volt. Régen éreztem már a várakozásnak ezt a fajta izgalmát. Elvarázsolt és bár tudtam, hogy semmi komolyabb nem történhet ma köztünk, örültem. Örültem a bensőmet marcangoló aprócska vágynak, a kísértésnek, a határtalan feszültségnek. Szerettem volna közel kerülni hozzá. Megérinteni, megfogni a kezét. Honnan támadtak most ezek az érzéseim?
Váratlanul megálltam és a korlátnak dőltem. Dávid egy lépésnyire állt meg előttem.
- Köszönöm az estét. Nagyon jól éreztem magam. – szólaltam meg.
- Még nincs vége. Természetesen hazaviszlek.
Csak bólintottam és mosolyogtam rá, majd lányos zavaromban lehajtottam a fejemet és a cipőm orrát bámultam. A feltámadó, hűvösebb szél enyhén szétzilálta a hajamat és egy tincset fújt az arcomba. Dávid közelebb lépett hozzám és kezével az arcom felé nyúlt. Rápillantottam. Kisimította a rakoncátlan tincset és egészen közel állt hozzám. Egy végtelennek tűnő pillanatra egymásba fonódott a tekintetünk.
- A délután fényében nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemes esténk lesz. – böktem ki.
- Én folytatni szeretném. – súgta, miközben lassan magához húzott és ajkait a homlokomnak nyomta.
Szájának érintésétől egészen felforrósodtam, és bevallom a szavaitól is. Az ujjai a tincsek közül a tarkómra simultak és én beleremegtem a lágy mozdulatba. Lehunytam a szemem és megnyaltam az ajkaimat, miközben mélyet sóhajtottam. A kezeimet akaratlanul is kettőnk közé emeltem és a tenyeremet Dávid mellkasára simítottam. Újra magamba szippantottam a parfümjét és ez a két dolog, mármint az illata és mellkasának izmai határozottan a kockabeli partneremre emlékeztettek. Így, ilyen közel érezve magamhoz meg pláne biztos voltam a megérzésemben. Megdöbbenésemre Dávid ki is mondta a gondolatomat.
- Mintha nem először tartanálak a karjaimban.
Megborzongtam a szavaitól, már csak azért is, mert magával vonta a bársonyszalagos élményeimet és ettől határozottan izgalomba jöttem. Nagyot nyeltem és félig felemeltem a fejemet. A tenyerem alatt éreztem a heves szívdobogását és lejjebb valami egészen mást is. Elcsodálkoztam, ugyanakkor végtelenül jól esett, hogy ilyen kevéssel felizgattam. Vágytam a csókjára. Megmozdítottam a fejemet. Dávid ajkai finoman súrolták a bőrömet a homlokról indulva az arcomon át, a számig. Reszketve nyíltak szét az ajkaim. Elképzelhetetlenül érzékien csókolt meg. Ajkai az ajkaimra tapadtak és nyelve végigfutott az alsó ajkamon. Már éppen átadtuk volna magunkat az első csókunk okozta katarzisnak, mikor egy csapat kamasz a semmiből felbukkanva óriási hangzavar közepette elhaladt mellettünk és ezzel megzavarták a bensőséges pillanatokat. Mindketten elhúztuk a szánkat, majd Dávid a tenyerembe csúsztatta a kezét és mosolyogva a kocsi felé indult. Szemlesütve, elpirulva, de mosollyal az ajkamon követtem.
- Mi a címed? – kérdezte már a kocsiban, miközben a kezébe vette a telefonját elindítva rajta a navigációs rendszert. Lediktáltam.
Szerencsére nem volt nagy forgalom, hamar hazaértünk. Egész úton azon gondolkodtam, hogy felhívjam e magamhoz. Tudtam, hogy semmi nem lehet, de valahogy nem akaródzott a búcsúzás. A parkolóba érve, Dávid kisegített az autóból és legnagyobb meglepetésemre ezt mondta:
- Vacsora után nem ittunk kávét.
Elmosolyodtam.
- Valóban. – suttogtam és elengedve a kezét a lakás felé indultam. Néhány lépés után Dávid nem követett, hátrafordultam és mosolyogva megkérdeztem. – Feljössz?
Felcsillant a szeme és bólintott. Bezárta az autót és követett. A lift éppen lent várakozott. Beszálltunk és én megnyomtam a gombot. A lakásba érve villanyt kapcsoltam és letettem a táskáimat az előszobában, majd levettem a kabátomat. Dávid is követte a példámat.
- Gyere csak! – invitáltam mosolyogva, majd a konyhába siettem.
Dávid körülpillantgatva követett, végül helyet foglalt a bárpultnál.
- Nagyon szép lakásod van. Régóta laksz itt? – kérdezte.
- Ööö... nem. – kezdtem, majd kifújtam a levegőmet. – Csupán néhány hete. – válaszoltam, majd bekapcsoltam a kávéfőzőt. – Ez egy villámgyors vétel és költözés volt.
- Miért?
Egy másodpercig némán néztem rá, picit úgy éreztem, elhamarkodtam ezt a mondatot. Aztán végül megrándítottam a vállamat.
- Egyik napról a másikra szakítottam a párommal és elköltöztem. Van egy ingatlanos barátnőm, általa sikerült ehhez a gyöngyszemhez jutni.
Dávid újra körbenézett.
- Valóban nagyon szép.
- A teraszt még nem is láttad. – jegyeztem meg, miközben csészéket vettem elő, kávéskanalakat, cukrot és tejet készítettem ki.
- Nem hagynám ki. – szólalt meg Dávid, miközben felállt.
Mosolyogva rápillantottam, majd kikapcsoltam a kávéfőzőt. Miközben kitöltöttem a gőzölgő feketét, felnézve, láttam, hogy a terasz felé megy.
- Szabad? – kérdezte, miközben megfogta a teraszajtót.
- Persze, azonnal megyek én is.
Dávid elhúzta az ajtót és kilépett a teraszra. Egyenesen a korláthoz sétált és a panorámának szentelte minden figyelmét. Mikor én is kiléptem, kezemben a tálcán lévő kávéscsészékkel, elmosolyodtam a lelkesedésén. Letettem a tálcát a kis asztalra, ami a sarokkanapé előtt állt. Dávid felém fordult és a kanapéhoz lépdelt.
- Gyönyörű a kilátás.
- Igen, mert most látni az éjjeli fényeket, de nappal messze nem ugyanezt mutatja.
- Nálam fordítva van ez. Nappal csodás, éjjel pedig nem látni mit nagyon.
- Hogyhogy? – kínáltam meg a kávéval.
- Köszönöm. – jegyezte meg Dávid, miközben elvette a kávét és leült a kanapéra. – Igazából a városi lakásomra szintén igaz ez, de van egy félig kész házam kint a városon kívül.
- Tényleg? Akkor tehát te is költözöl a közeljövőben?
- Ez még a jövő. Még csak épül. Vásároltam egy telket, ha majd családot alapítok, legyen egy családi házunk. Talán mire aktuális lesz, el is készül. – nevetett, majd belekortyolt a kávéba.
- Értem. – én is belekóstoltam a kávéba, majd pár percig csendben maradtunk, ez alatt mindketten megiszogattuk a csészéink tartalmát.
Hamarabb letettem a tálcára az üres csészét és kibújva a cipőmből a kanapé karfájáról felemeltem a vastag plédeket. Egyet Dávidnak nyújtottam, a másikat pedig a hátamra terítettem és bevackoltam magam a párnák közé. Dávid nem élt a lehetőséggel, inkább rákérdezett, hogy osztozhat e az enyémen velem. Mosolyogva ajánlottam fel neki, mire ő átnyalábolta a vállamat és magához vont.
- Biztosan nagyon szép lehet a házad és a zöld, ami körülveszi.
- Soha nem akartál elköltözni a városból? Mindig itt képzelted el a jövődet?
- Nem feltétlenül. Igazából nem ragaszkodom egyikhez sem. Ha itt maradok, az is jó, de ha lehetőségem lenne egy saját kis birtokon lakni, mint majd neked, az is jó lenne.
- A birtoktól azért messze van a házam! – nevetett fel Dávid. Én is nevettem, az arcomba nézett, várt pár másodpercet és egész halkan megkérdezte. – Milyennek képzeled?
- A házadat?
- Ha lenne egy saját kis birtokod, milyennek képzeled?
- Nem is tudom. – feleltem, miközben a város fényeibe révedtem. – Nagy és tágas. Világos, hatalmas ablakokkal. Óriási konyhával és étkezővel. A nappaliban egy kandalló vagy cserépkályha. Sok fafelület és pasztellszínek.
Elmosolyodtam, majd elhallgattam.
- Jól hangzik. – mondta, aztán ő is hallgatásba burkolódzott.
Felsóhajtottam és közelebb bújtam hozzá, talán is megremegtem.
- Fázol? – kérdezte halkan, miközben lenézett rám.
- Csak egy kicsit, de jó így.
- Akkor jó. – súgta és közel húzott magához.
- Fura. – szaladt ki a számon, miközben hatalmasat sóhajtottam.
- Mi? – kérdezte Dávid.
- Ez az egész. Vagy csak nekem túl gyors és zavaros? – néztem rá. Az arcunk egész közel volt egymáshoz.
- Én csak azt tudom, hogy valami oknál fogva úgy érzem, már ismerlek. – suttogta és megsimogatta az arcomat. Nagyot dobbant a szívem a szavai hallatán. Kényszerítettem magam, hogy ne a kocka legyen az első gondolatom.
- Ezt én is érzem. – feleltem halkan.
Akkor vettem észre, hogy a lélegzetvételeink elmélyültek. Akaratlanul is megfeszült a testem a karjaiban. Elszakítva a tekintetünket, most a szájára fókuszáltam és magam sem vettem észre, de megnyaltam az ajkaimat. Ujjai leheletfinoman kúsztak a nyakamra és közelebb hajolt hozzám. A szívem egyre hevesebben kezdett verni és ezzel együtt a lélegzetem is szapora lett. „Meg fog csókolni!” – ujjongtam magamban. Ajkaival megérintette a számat, majd kivárt pár másodpercet és rekedt hangon zihálta az arcomba:
- Vonzódom hozzád.
Újra megcsókolt. Aztán újra suttogott az ajkaim közé.
- Nagyon.
- Én is... nagyon. – lihegtem.
A testünk szinte egymásba préselődött és az ajkaink összeforrtak. Nyelve a számba hatolt és én ugyanolyan szomjasan-éhesen csókoltam vissza, ahogy ő is engem. Soha át nem élt varázst éreztem. Szinte sziporkázott a testem, a lelkem, én. A másodperc törtrésze alatt felhevült a testem, és ezzel nem csak én voltam így, éreztem a Dávid testéből áradó forróságot, szinte sütött. Hirtelen mindkét kezét a tarkómra csúsztatta és ujjai a hajtincseim közé fonódtak. A gerincemen ezer és ezernyi apró tűszúrás haladt végig. Belemarkolt a tincsekbe és csókja egyre követelődzőbbé vált. A legkisebb ellenállást sem tanúsítottam, a hév és csókjának tüze teljesen magával ragadott. Rövidesen éreztem, hogy Dávid a karjaiba akar venni, akkor eszméltem rá, hogy ideje behúzni a vészféket. Azonnal megszakítottam a csókot és fuldokolva támasztottam a homlokomat az övének. Zihálva nyalogattam az ajkaimat, próbáltam megszólalni, és bár Dávidnak sem ment könnyen a beszéd, de megelőzött.
- Még soha... nem...
Bár tőle is csak ennyi telt. Még mindig a homlokának támaszkodva megráztam a fejemet.
- Ez most... nekem nem... nem alkalmas. – nyögtem ki.
- Ó... – préselte ki magából elszontyolodva vagy inkább fájón felnyögve.
- Most nem... – szólaltam meg újra, mikor láttam, hogy nem értette meg a valódi okot.
Elhúzódtunk egymástól.
- Sajnálom. – böktem ki újra.
- Ugyan... – szólt. – Értettem. – mondta és mosolyogva megsimogatta az arcomat, majd felállt.
Követtem a példáját és belebújva a cipőmbe, én is felálltam.
- Most hazamegyek, mert a vérkeringésemnek nem teszel túl jót. – nevetett és a teraszajtóban magához húzott. Megpuszilta a homlokomat.
Mosolyogva az ajtóhoz kísértem és elbúcsúztunk.
- Mikor láthatlak legközelebb? – kérdezte.
- Ú.. hát nem is tudom. – gondolkodtam el egy másodpercre. – A héten nagyon sok dolgom lesz, mert pénteken és szombaton is rendezvényünk lesz.
- Hát akkor majd felhívlak és megbeszéljük.
- Rendben. Jó éjszakát.
- Jó éjszakát. – suttogta, majd finoman megcsókolt és kilépett az ajtón.
Fülig érő szájjal csuktam be utána az ajtót és ezt a mosolyt képtelen voltam letörölni az arcomról. A kanapéhoz sétáltam és lehuppantam rá. Bizseregve gondoltam vissza a csókunkra. Fenomenális volt, elementáris. Ó, bárcsak folytathattuk volna! Hátrahajtottam a fejemet és lehunytam a szememet. Csodás volt, minden egyes másodperce. Az íze, a mentalitása, a varázsa. És még valami. Hajszálpontosan olyan volt, mint a kockabeli férfié...

Dávid automatikusan vette el a lábát a gázról, hagyta, hogy a motorfék lassítsa a kocsit, míg a piros lámpa felé közelített, majd elgondolkodva a fékre lépett. Az előtte lévő kocsi féklámpájába révedt a tekintete és ajkai akaratlanul is mosolyra húzódtak. Tökéletes volt a csókja, és persze az estének lehetett volna tökéletesebb befejezése is. A fene egye meg a Mikulást! Sebaj! Tud várni. Vagy még sem? Hiszen pontosan tudja, milyen érzés vele lenni, milyen a nő testébe élvezni... Biztos volt benne, tudta ... a csók után nem maradt kétsége. A hibbant nő a kockából... Nóra.




Szex képek, erotikus fotók


Szex a családban pornó kép     nagy csöcsök a víz alatt     Afrikai nő szájába ejakulálnak     Kefélés     
Dagadt nő meztelen     Pucsít     Fiatal pina élvezkedik     Nagy segg xxx     
Meztelen feleségek 1.     Fasz lovaglás     Anál szelfi     Ronda szilikoncsöcs