Bianka




Egész nap nagyon izgatott volt. Nem is csoda, hisz ez volt élete első meghallgatása. Mint a legtöbb kisgyermek, ő is álmodozott arról, hogy egyszer híres színész lesz, de soha nem gondolta volna, hogy ez az álom valóra válik. Főleg azt nem, hogy ilyen hamar. Hisz még csak 20 éves! Hatalmas szerencse, hogy sok ismerőse van, ez sem sikerülhetett volna a kapcsolatok nélkül. Eddig is játszott különféle színjátszó körökben, de igazi színházi porondon még soha nem volt. Most viszont itt ül a színházi folyosón egy hatalmas ajtó előtt, és most csak ez a lényeg! De most már ideje lenne, ha kiszólnának. Ahogy múlt az idő, csak egyre idegesebb lett, nem tudott lehiggadni. Ráadásul nagyon fülledt volt a levegő is. Már egy óra. Fél órája itt ül, és semmi. „Legalább lenne itt velem valaki, talán el tudná terelni a figyelmemet…” – gondolta.

Egy pár pillanat múlva lenyomódott a kilincs. Rögtön felkapta a fejét. Egy idős nő lépett ki az ajtón, s mivel rögtön két izgatott szempár tapadt rá rögtön közölte is a tényeket:

- Sajnálom fiatalember, de az igazgató úr még nem érkezett meg, elment ebédelni, s azóta senki sem látta. De most már bármelyik pillanatban itt lehet. Kérem, bírja ki még egy kicsit türelemmel.

- Hát, türelmem eddig sem volt, de majdcsak kibírom valahogy…

Ezzel a nő visszabattyogott, és becsukta maga mögött az ajtót. „Hát ez hihetetlen, iderendel, aztán elmegy ebédelni! Kellemes fogadtatás, mondhatom.”

Épp azzal szórakoztatta magát, hogy a képeket számolgatta a falakon, mikor lépteket hallott. „Biztos az igazgató lesz az, már ideje volt.” A lépcsőforduló felé szegezte tekintetét, és hirtelen egy vörös hajú fiatal nőt pillantott meg, ahogy egyre feljebb ér a csigalépcsős feljárón. Kifejezetten csinos nő volt, haja kontyba fogva, csak néhány rakoncátlan tincs szabadult el. „Szóval várhatok tovább… de talán, ha szerencsém van legalább lesz egy kis társaságom.” Úgy tűnt igaza lesz, hiszen a lány egyenesen felé tartott. „Nem rossz…” – gondolta, és udvariasan előre köszönt.

- Jó napot!

- Önnek is. A meghallgatásra vár?

- Igen, csak nem ön is?

- Ahogy vesszük. Én leszek a „vallató”, de szólítson csak Biankának! Az igazgató úrnak sürgős dolga akadt, ezért engem küldött, és nagyon sajnálja, hogy nem tud itt lenni. Nos, kérem fáradjon be! A legegyszerűbb az lenne, ha tegeződnénk, ugye nem bánod? – és már nyitotta is az ajtót.

- Nem, dehogy, részemről a szerencse!

Az idős hölgy, aki nyilvánvalóan már éhes lehetett, alig várta, hogy elmehessen. Így hamarosan ketten ültek a drága irodában. A fiú körülnézett, és egy pillanatra tátva is maradt a szája, olyan ízlésesen volt berendezve az iroda. A bútorok mindegyike fenyőből készült, a bőr fotelek alapját is az adta. A légkondinak köszönhetően itt már a klíma is kellemes volt.

Bianka az íróasztal fiókjában keresgélt valamit. „Jesszusom, be sem mutatkoztam, biztos illetlennek, vagy félősnek néz!”

- Engedd meg, hogy bemutatkozzam, Szabó Zsolt vagyok.

- Tudom, az igazgató úr erről is felvilágosított.

- Persze, gondolhattam volna…

Bianka befejezte a keresgélést, és felnézett az iratok közül. Most először néztek egymás szemébe igazán. „Hűha, ennek a lánynak nagyon gyönyörű szemei vannak! Ilyen vakító zöld szempárt még soha nem láttam! És a vörös haja hozzá, hmmmmmm…”

- Szóval színész szeretnél lenni? - tette fel a kérdést Bianka, ami véget vetett Zsolti álmodozásának, és hirtelen észbe kapott, hogy ő most egy meghallgatáson, nem pedig egy randevún van.

- Igen, szándékomban áll. Az alapjaim megvannak már, biztos említette az igazgató úr milyen társulatokban játszottam eddig.

- Helyes, akkor mutasd meg mire vagy képes. A legközelebbi darab, amibe akár be is szállhatnál egy W. Shakespeare: Rómeó és Júlia lenne. Gondolom ismerős a sztori.

- Hát persze, bár nem volt a kedvencem a gimiben. De az igazgató is említette, hogy számítsak erre a műre, ezért már nézegettem otthon. Most már jobban tetszik. Igazából már nem is emlékszem, mi nem tetszett benne…

- Hát, most ez van műsoron, akár tetszik, akár nem.

- Felőlem akár mi lehet, a lényeg, hogy játszhassak benne.

- Nos, ahogy így hallgattalak, szépen beszélsz, jól artikulálsz, azzal nem hiszem, hogy gondok lennének. Most inkább a játékodra lennék kíváncsi, tartanál egy kis bemutatót? - kérdezte Bianka, és olyan huncutul nézett, hogy Zsolt teljesen megzavarodott, úgy érezte fülig vörös lett!

- Hogyne, mit kéne tennem??

- Mindjárt elmagyarázom, de menjünk át máshova.

Felkapott egy iratcsomót és már meg is indult, és Zsolt követte. Amíg mögötte lépdelt megfigyelhette hátulról is a lányt. Fekete kosztümöt viselt, de a szoknyája igencsak mini volt, épp hogy takarta az izgalmas részeket. Alatta egy fehér áttetsző blúzt viselt, hosszú, izmos lábait pedig szexi fekete neccharisnya borította. Magas sarkú szandált viselt, ami még hosszabbnak mutatta lábait. Már kezdett volna megint elmélázni, mikor Bianka hátrafordult.

- Nem jössz ide mellém? Ne félj, nem harapok!

Így egymás mellett haladtak tovább. Beszélgetni kezdtek, minden általános téma szóba jött. Bianka tetszését is egyre jobban elnyerte a fiú, olyan kedves volt, és olyan édesen mosolygott rá! Nagyon helyes srác!

Aztán egy vékony kis folyosó után Bianka megállt egy kis ajtó előtt.

- Ez a színpadhoz vezet. – magyarázta

Kulcs a zárban, és már bent is voltak a színfalak mögött. Egy két kattintás után fény árasztotta el a hatalmas helységet.

- Szabad? – kérdezte Zsolt, és a hatalmas függöny felé lépett.

- Hát hogyne, nincs most senki errefelé, csak egy-két takarító, őket nem hiszem, hogy zavarná.

Megragadva a lehetőséget óvatosan félrehúzta a függöny szélét, és előbb kilesett a nézőtérre, majd határozottan kilépett a színpadra. Elképzelte, hogy tele van emberekkel a színház, és mind őt csodálják. Kicsit beleszédült ebbe a gondolatba, de csodálatos érzés volt. Észre sem vette, hogy idő közben Bianka is mellé került, és figyelte őt. Csak akkor rezzent össze, mikor Banka a vállára tette a kezét.

- Ne félj, hamarosan ez a vágyad is beteljesül. Ha már itt vagyunk kint, tartsunk egy olvasó próbát, de úgy, hogy neked közben játszanod is kell. Benne vagy??

- Persze. Mit kéne játszanom?

- Maradjunk Rómeónál. Nem hiszem, hogy megkapod egyből a főszerepet, de próbának nem rossz. Legyen az erkély jelenet. – és megint az a huncut mosoly, az a kétértelmű tekintet.

De a fiú most viszonozta a gesztusokat. Elkapta Bianka tekintetét, és hosszan nézték egymást. Aztán a lány lassan elindult egy lépcső felé, ami a díszletekhez tartozott. Majd hirtelen irányt váltott, leoltotta a lámpákat, és csak egy egész kicsi égőt hagyott izzani. Majd a lépcsőhöz indult. 5 lépcsőfokból állt, fel is lépdelt rajtuk, és felült a tetejére.

- Na gyere, Rómeó, búj el a kertben. Hm… itt a szöveg. Ok, mehet? Én kezdem…(felemelkedett, tekintetét az „égre” emelte, s elkezdte a szöveget)… ”Ó, Rómeó, miért vagy te Rómeó? Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el, s ha nem teszed meg, esküdj édesemmé és nem leszek Capulet én se többé.”

- „Hallgassak-e vagy szóljak-e neki?”

- „Csak a neved ellenségem, csak az: te önmagad vagy, s nem Montague. Mi az a Montague? Se kéz, se láb, se kar se arc, se más efféle része az embereknek. Ó, hát légy te más név! Mi is a név? Mit rózsának hívunk mi, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos…” (Zsolt csak nézte Biankát, amint teljes átéléssel zengi Júlia monológját, s a látvány rabul ejtette. „Kell nekem ez a lány!” – gondolta. „Na várj csak, megmutatom, milyen jól játszom”)…”Rómeó, lökd porba a neved, s ezért a névért, mely nem a valód, fogd életem.”

- „Hadd fogjalak szavadnál.” (előlépett, s megállt az „erkély” alatt) „Hívj édesednek, s újra megkeresztelsz. Így nem leszek már Rómeó soha.”

- „Ki vagy te ki az éjbe burkolózva megloptad az én titkomat?”

Szemeivel átnézett a fiú fölött, mintha nem vette volna még észre, de aztán egy röpke pillanatra rátekintett, és kacsintott egyet, majd visszabújt Júlia bőrébe, és folytatta a darabot. Mindketten teljes átéléssel szavaltak, játszottak, és egyre közelebb kerültek egymáshoz. Végül már le sem vették a szemüket egymásról, tekintetük szorosan összefonódott, csak olyankor szakadt meg egy pillanatra, mikor a szöveg ismeretlen részeit olvasták. Aztán eljött a szövegben a búcsú közelgő pillanata…

- „Hát így bocsátasz el, ily éhesen?”

- „Hát mit kívánsz ma éjjel édesem?” – kérdezte már Bianka, és megfogta a fiú kezét. Zsolt belenézett Bianka hatalmas zöld szemeibe, majd közelebb hajolt hozzá, és mielőtt ajkaik összeértek volna választ adott:

- Egy csók, és boldoggá tettél!

Finoman megcsókolta Bianka telt ajkait, majd mikor csókja viszonzásra talált, egyre hevesebb csatába kezdtek. Nyelvük vadul cikázott egymás szájában, teljesen beindultak.

- Keressük meg Júlia szobáját… - javasolta Bianka, és a díszletek között botorkálva rá is találtak egy megfelelő ágyra. Bordó színű volt, és tényleg kicsit reneszánsz hangulatot tükrözött.

- Hol is tartottunk, Rómeó?

- Azt hiszem valahol itt fejeztük be… - és ismét megcsókolta a lányt.

De most már a kezek sem tétlenkedtek, megkezdték felfedező útjukat a fiatalokon. Zsolt kezei Bianka kosztümének gombjaival bíbelődtek, miközben Bianka kezei egy mozdulattal kihúzták a hajtűt „gazdájuk” hajából. A vörös hajzuhatag könnyen hullott Bianka vállaira. Aztán a finom kezek besegítettek a gombolkozásba. Végre megszabadult a ruhadarabtól, áttetsző blúza alatt kivillantak a csipkés melltartó mintái. Zsolt csókokkal borította Bianka nyakát, majd kicsit lejjebb haladva csókot lehelt melleire is. Kézbe vette a formás, kemény melleket, és pici puszikat nyomott a bimbókra, melyek olyan iszonyú kemények, és hegyesek voltak, hogy akár kabáton keresztül is kitapinthatók lettek volna. Aztán blúzon keresztül megnyalta őket, s közben ujjai a gombokat kezdték keresni kétségbeesetten. Szinte letépte a blúzt Biankáról, és vadul rávetette magát a melltartóra is. Ebbe Bianka is belesegített, és lassan lecsusszant róla a zavaró csipke. Csodálatos keblei teljes mivoltukban tárultak a fiú elé. Nem is habozott sokat, mindjárt kényeztetni kezdte őket. Az egyiket ujjaival cirógatta, míg a másikat nyelve járta körbe, majd megmászta a csodás dombokat az aljuktól a csúcsukig. Finoman szívogatta mellbimbóit, s Bianka élvezetét apró nyögésekkel fejezte ki.

Bianka már nyúlt Zsolt pólójáért, hogy lesegítse róla, de ő eltolta kezét.

- Most én kényeztetlek téged! Türelem, kedves!

Bianka nagy duzzogva beleegyezett szörnyű sorsába, kicsit hátradőlt és élvezte Zsolt csókjainak forróságát a bőrén. Az erős férfikezek hamarosan a szoknya után nyúltak, ás pár pillanat múlva az is lekerült a lányról. Most vehette csak észre Zsolt, hogy a lány fekete harisnyatartót visel. De nem is akárhogy volt rajta, a bugyi pántja alatt viselte.

- Nagyon szexi vagy, őrülten izgató ez a harisnyatartó Bianka!

- Örülök, hogy tetszik…

- Ha most meggondolnád magad velem kapcsolatban, tuti megerőszakolnálak.

- Azt viszont nem hagyhatom, ugye? Tégy velem, amit csak szeretnél!

Zsolt egyre hevesebben csókolta a lány szabad testfelületeit. Kicsi csókokat nyomott hasára, s közben lassan lehúzta a lány bugyiját. Most már mindketten teljesen fel voltak izgulva. Zsolt egyre jobban kívánta, hogy megízlelhesse a lány punciját, Bianka pedig ugyanezt kívánta, csak talán még őrültebben vágyott már rá! A fiú nyelve elindult. A combja belső részét kényeztette, egyre beljebb haladva (már ahol a szexi harisnya engedte), majd hirtelen irányt váltott, és a Vénusz-dombja irányából kezdett közelíteni, nagyon lassan. Bianka csípője egyre gyorsabb ritmusban kezdett ringani, és végre megkapta, amire vágyott, a fiú nyelve elérte csiklóját, és finoman nyaldosni kezdte. Bianka felnyögött, lélegzete egyre gyorsabbá vált. Zsolt kicsit erősebben kezdte nyalogatni a lány klitoriszát, néha kicsit szívogatta, amibe Bianka teljesen beleremegett. Nyögéseit már nem tudta, de nem is akarta visszafogni. A fiú nyelve fáradhatatlanul játszadozott, majd egyik pillanatban már a lány hüvelyében kötött ki és mélyen belenyalt. Bianka már az orgazmus célegyenesében járhatott, mert még egy kis nyelvkörzés, és hatalmas nyögéssel elélvezett. Zsolt még egy kicsit kényeztette, pici puszikkal borította a lány testét, egyre feljebb, és az egészet egy hatalmas csókkal zárta.

- Fergeteges vagy!

- Te pedig csodálatos!

Ismét csókokba temetkeztek, és Bianka úgy érezte, most rajta a sor, szerette volna viszonozni azt a csodát, amit az előbb átélt. Ahogy ujjai egyre lejjebb siklottak, megérintették a fiú kőkemény férfiasságát. Bianka simogatni kezdte nadrágján keresztül, amitől az még jobban megkeményedett, szinte átszúrva a farmert. Bianka a gomb felé nyúlt volna, mikor hirtelen egy zár kattanását hallották meg.

- Jön valaki?! - kérdezte Bianka, és hamar igent kellett válaszolnia magának, mikor a reflektorok felragyogtak.

- Gyorsan, el kell tűnnünk innen!

Bianka gyorsan felöltözködött, a fiú is belebújt cipőjébe, és a hátsó kijárat felé indultak, arra, ahonnan bejöttek. Szerencsére senki nem vette észre őket. Visszatértek az irodába, összenéztek, és kitört rajtuk a nevetés. Kacagásukkal kisöpörték magukból az előbbi stressz minden kis morzsáját.

- Meleg helyzet volt! - nevetett Bianka

- Meghiszem azt!

- Nos, azt hiszem kiválóan szerepeltél a mai meghallgatáson… majd javaslom az igazgatóúrnak, hogy mielőbb hívjon fel, beszéljétek meg a részleteket. Gratulálok! Viszont azt sajnálom, hogy én nem tudtam megmutatni tehetségemet… De ezt még bepótoljuk.

- Na azért, nem szívesen mondok le róla!

- Nem is kell. Hmm, mit csinálsz ma este??

- Nézzük csak, azt hiszem talán, hmmmm, semmit! Egy vacsora?

- Ok! Találkozzunk 7-kor Replayben. A többit meg majd megbeszéljük…



Szexi fotók, pornó képek


Torok baszás gecisen     Dögös csaj ül a faszon     japán suna     Tengerparti erotika     

Gruppen pornó     Szép punci harisnyában     Csöcsös csaj meztelen     Gigacsöcs faszt szop