Egy iskola perverz titkai

A lehető leghalkabban siettem Alma Materem szabályos, kövezett útjain az egyik épület felé. Jobb és bal oldalam felől gyorsan suhantak el az ismert fák, bokrok, kövek és emlékek: itt bújócskáztunk tizenkét évesen, itt mondtam nemet életem eddigi egyetlen, igazi nagy szerelmének, mert féltem, vajon mit gondolnak majd a többiek, ha kiderül, hogy egy ilyen "lúzerrel" jöttem össze... ott csúszkáltunk fagyos télben szánkó híján nejlonzacskókon, ez a csipkebokor hagyott bennem egy tüskét, ami még mindig a jobb hüvelykujjam tövénél, betokosodva leledzik; amott, a domb meredek oldalán száguldott le az a bolond biciklivel, még az sem érdekelte, hogy kövek vannak az út végén... Mennyi, mennyi emlék, Istenkém! Őrület.

Tehát a tárgyra térve: lehetőségeimhez mérten halkan, gyorsan slattyogtam klaffogó szandálomban az épület felé, hogy "élére vasalt uniformisba" vághassam magam a ballagás tiszteletére. A vonatom késett, tehát én sem abban az időben érkeztem, amit előzőleg terveztem: alig maradt pár percem, hogy magamra rángassam [a végre nem hollófekete és nem nyakig érő] kosztümöm, és hogy megtaláljam volt osztálytársaim töredékét, akik jelenlétükkel - az igazgató szerint legalábbis - (akárcsak én) "emelték az alkalom fényét"...

- Héé Nancy! - kiáltott utánam valaki. A jól ismert, vidám hangra kissé bosszús, de boldog mosollyal fordultam Saller felé.
- Hello... nyögtem ki felindultságomat palástolva. Bármi történt az utolsó évben, akármilyen szemét és tetű dolgokat művelt a két részre szakadt osztály egyik fele a másikkal (és Vica versa?! nem mondhatnám...), mégiscsak együtt szívtunk, együtt csináltunk végig nyolc évet...
Elcsevegtünk pár percig, de a hangosítók már kezdték a próbákat, és kényszeredetten a hátizsákomra csaptam:
- Gyorsan átöltözöm, oké? Találkozunk még, Sallerkám. Mindjárt jövök.
Szerencsére egy másik régi arc is megjelent, nem kellett egyedül maradnia a drága sportembernek. Olyan szépen elfoglalták magukat, hogy egyik sem vette észre (legnagyobb szerencsémre), hogy ki után surranok... ugyanis leírhatatlan örömömre nem csak én érkeztem picit későn! Az egyik tanárnő, kis túlzással a legfiatalabb, egyértelműen alkalmi ruháját szorongatva igyekezett a tanári mosdó felé.

Mennyit álmodoztam erről az évek során, atyaég! De aztán persze sose lett belőle semmi. Nyilván nem léptem, ő pedig - erre szinte mérget vehettem, mivel férjhez ment - teljesen heterónak tűnt.
Igen, tűnt. És talán az is, én nem tudom... annyit tudok, és tudtam akkor is, mikor alattomosan utána osontam abba a bizonyos épületbe, hogy a szeméből valami olyan kéjes tűz, valami olyan szintű tudás és tapasztalat, a szenvedély és a mámor ismerete áradt azok felé, akik ezt képesek voltak érzékelni, amihez hasonlót nem sokaknál láthatsz.
Rekedt hangon szóltam egyszer utána, természetesen angolul: youre a fucking good English teacher... Ő pedig csak zavartan megköszönte és ment tovább.
Az ügy - a gimis időszakban - ennyiben maradt, nem történt semmi más. De terveim szerint aznap, sokak ballagásának gyönyörű és szent napján valami alakulni fog. Bezony, hogy változik az ember.. mire nem képes az egyetem!
A régi szép időkben még ezen kijelentésem - kurva jó angoltanár vagy - következményeitől is féltem. Bár Isten a megmondhatója, nem illett ott, akkoriban ilyeneket mondani... még angolul sem, egy tanárnak meg főleg nem... hát, ez van. Sosem voltam az a szabálytisztelő alkat.

Beléptem a hatalmas épület háromemberes kapuján, és seperc alatt a tanári női mosdó kilincsét markoltam.
"Hát te nem vagy normális, pasztmek" - gondoltam csak úgy mellesleg, és egyéb rágódások közepette beléptem.

Még mindig a régi, icipici kis helyiség kávébarna csempével ha nem is a plafonig, de elég magas szintig burkolva. Ha véletlenül valamelyik felelőtlen fosszília nyitva felejtette, - ugyanis kintről kulccsal zárták ideális esetben mindig - ide rejtőztünk többedmagammal... bizonyos, ezen történet keretein belül ki nem fejtendő okokból. Szerintem azért van pár ötletetek.

- ello... nyögtem ki alig hallhatóan a Sallernek is mondott, béna /csak a változatosság kedvéért angol/ üdvözlést.
Ő értetlenül nézett rám, de látszólag kisebb gondja is nagyobb volt nálam. Elmélyülten igazgatta a sminkjét az egészalakos tükörben.
Nem kérdezte, hogy mit keresek ott, vagy hogy ki a fene vagyok, hogy csak így berontok ide, más mosdó is van, ez csak a tanároké, főleg most, hogy rohadtul el van ő is késve.. nem fecsérelte az időt ilyen piszlicsáré kis dolgokra, mint a többi ósdi népnevelő tette volna, akik ezen jeles közoktatási intézmény tanári karának javát adták.

Sminkelt.

Én meg, mivel igen szűk volt a hely, és semmi mentségem nem volt, hogy hát akkor mi a viharnak nem öltözöm már: beléptem a kis vécéfülkébe és magamra zártam.
Halkat, de hatalmasat sóhajtottam. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem... valamit tenni kéne, mert így elszalasztom!

Ekkor hallottam meg a egy, majd még egy magas sarkú koppanását.
Gyorsan kilestem a kulcslyukon, és szinte megbabonázott a látvány: a fiatal tanárnő felegyenesedett, és elkezdte levenni hétköznapi ruháit. Gyorsan, rutinosan csinálta, alig pár pillanat és sok kényszeres, kiszáradt torkú nyelésem után már fekete, észbontóan testhez simuló ruhájában állt a tükör előtt. Egyik kezével hátranyúlt, hogy felhúzza a cipzárt....

Ekkor ösztönből, gondolkodás nélkül húztam le az egyébként nem is használt vécét. A reteszt jól hallhatóan elhúzva léptem ki, és óvatosan a csaphoz araszoltam. Ő még mindig egy szó nélkül húzódott kicsit arrébb, hogy kezet tudjak mosni, miközben immár két kézzel próbálta felrángatni a fekete ruha hátán felül elhelyezkedő cipzárt.

A tükörben szemébe néztem: kicsit bosszús és elkeseredett volt. Cinikusan elmosolyodtam, és lassan töröltem szárazra a kezem.

Nem ismert fel.

- Segítek. - léptem mögé merészen, és egyetlen mozdulattal helyére húztam a kelletlenkedő cipzárt.
A tanárnő eközben egy kis ékszeres dobozt halászott elő a hatalmasnak tűnő táska zűrzavarából, és kissé késve rám mosolygott, mondván:
- Köszi. - és már vette is a láncot, hogy hátul összekapcsolja a nyakán. Már nyúltam volna, hogy ezt is én tegyem meg, de fürge ujjai gyors, ügyes mozdulattal kapcsolták a megfelelő láncszembe az apró zárat.

"Hát ennyi. Elúszott a lehetőséged" - gondoltam kétségbeesetten, de megint az akarat mélyéről, szinte tudattalanul értem nyakszirtjéhez: pontosan középre igazítottam a kapcsot.
Erre ő megmerevedett. A tükörben rám nézett, és szemében a felismerés szikrája csillant.
Akkor nem latolgattam, de ma már tudom, miért nem ismert fel: eszméletlenül megváltoztam. Hol volt már akkor a pár évvel korábban tanított csendes, kissé furcsa és szégyellős csitri... Talán a hangom miatt jutottam végre eszébe.

- Youre a fucking good English teacher, thats true - suttogtam egy ujjammal a nyakát simogatva - and so fucking sexy...

Pillanatnyi zavarát kihasználva, értetlen tekintetének tükörben látott képét szemmel egy pillanatra sem eresztve fontam dereka köré a karom. Egy feszült pillanatig lélegzetvisszafojtva vártam, hogy felháborodottan leordít, összekapkodja a cuccait és elviharzik - ami, megjegyzem: teljesen jogos és érthető lett volna - de nem.

Engedte!

Nyakszirtjét finom puszikkal borítottam, teljesen hozzásimultam... és lassan, de ellenállhatatlanul megfordítottam.
Kővé meredten bámult rám, és a másodperc törtrésze alatt végigmértem, mint évekkel azelőtt annyiszor: inkább magas, mint alacsony termetét, inkább formás és vadítóan nőies, mint vékony alkatát, [ez biz megér egy misét: tetszetős, kerek fenék, telt, gömbölyű mellek, lapos, gondosan trenírozott has, izmos, hosszú lábak...] és az arcát: nőies, rövid szőke frizurával keretezett, értelmes profilját és a lényeget: a szemeit... a mindent látó, kék, buja ingoványba húzó, meztelen szemeit...

Szemérmetlenül magamhoz szorítottam, és nem engedtem azokat a szemeket. Még mindig meredten tartotta magát, karjai a teste mellett, cél nélkül lógtak.. aztán nem bírtam tovább, és mindkét kezemmel belemarkoltam a fenekébe. A rég várt mámortól felnyögtem. Ha ezek után pofoz fel, és ordít ki a kegyes emlékű Alma Mater falai közül, az sem számít... már ennyiért is megérte.

Forró fény villant szemében és karjait körém fonta. Két kezébe fogta arcomat, és úgy csókolt meg, ahogy senki azelőtt és azóta. Egész testemet, minden porcikámat átjárta a bizsergés: a vágy hullámai ajkamtól kiindulva végigsöpörtek egész lényemen, hogy csípőmtől visszafordulva az ő lelkét és is megrezegtessék, és megtöltsék égő, sürgető türelmetlenséggel...

Pihegve szakította meg a csókot: mindketten lihegtünk. Nem bírtam várni.
Ajkaim nyakát, vállát becézték, és késlekedés nélkül rántottam le az előbb oly segítőkészen helyére illesztett cipzárt. Vállairól lehúztam, és egész a bokájáig toltam a fekete anyagot. Kilépett belőle, és odébb rúgta. Innen már nem volt visszaút. Karjaimba zártam ismét, hogy szenvedélyesen megcsókolhassam. Majd a hideg csempéhez nyomva kikapcsoltam a melltartóját is... repült a ruhára. Két kezembe fogtam csodálatos melleit, és arcomat közéjük temettem. Apróra zsugorodott bimbója szinte könyörgött ajkaim érintéséért... nem is várakoztattam sokáig. Az érzéstől felszisszent, és lábait széttéve halkan nyöszörögni kezdett.
Megszűnni látszott az idő. Egy perc, vagy talán egy óra múlva lefelé haladtam csókjaimmal. Átnedvesedett tangáját kínos figyelemmel elkerülve csókolgattam a combjait, egy-egy puszi a térdhajlatba... aztán már én sem bírtam tovább. Az apró, csipkés ruhadarabot egy határozott mozdulattal lerántva fúrtam fejem a combjai közé.
Ajkát eddig szorosan összeharapta, nehogy zajt csapjon és valamelyik éltes kolléga felfigyeljen ránk, de most nem tudta visszatartani. Egyik kezével egyik mellét izgatta, a másik most tétován az ajtó felé indult... nagy nehezen elreteszelte, ami nem lehetett könnyű mutatvány magas sarkúban, terpeszben, a falhoz szorítva, remegő térdekkel...
Én időközben kívánatosan duzzadó csiklójára vetettem magam: ajkaim közé kaptam és egyre erősebben szívtam... hatása nem is maradt el: kelyhéből folyamatosan érkezett újabb és újabb adag nedv, amit boldogan tettem magamévá.

Hirtelen megfogta egyik kezemet, és mutatóujjamat kezdte szopogatni. Értetlenül néztem fel rá, mivel a mámor nehéz, édes terhétől még ezt az egyértelmű jelet sem voltam képes értelmezni: de ő fejemet simogatva, majd hajamba túrva irányított vissza a puncijához. Gyengéd mozdulatokkal mutatta, hol a legjobb; nyögései egyre elnyújtottabbak, egyre mélyebbek lettek, és önkívületben nyalta végig középső ujjamat is, majd kezemet lefelé, kincse felé tolta...
Végre megértettem, és indokolatlanul lassan toltam fel neki két ujjamat. Csúsztak a rengeteg nedven, és ő egyébként sem volt annyira szűk, mint azok, akikkel ezelőtt dolgom volt.
"Nyilván a férje" - villant át az agyamon, de sem az idő, sem állapotom nem kívánt, nem is engedélyezett hosszabb tépelődést emiatt. Ajkaimat ismételten csiklójára tapasztottam, és nem engedtem.. nem és nem, amíg csak élvezetének hullámai le nem csengtek. Édesen, kielégülten lüktetett: alig bírtam megválni tőle.

Kénytelen voltam: ereje visszanyertével ellenállhatatlanul húzott fel magához.
Arcomat a nyakába fúrtam: valamiért őrületesen kiszolgáltatottnak éreztem akkor magam. Kellett a közelsége, kellett az ölelése... elöntöttek az érzések.

De nem volt megállj, mint olyan sokszor már: gyengéden, de megállíthatatlanul csókolt lejjebb, egyre lejjebb; ugyanazt a "játékot" játszotta el velem, amit én vele. Kis híján eszemet vesztettem.
Most, most... végre rátér... Ehelyett:

- Fordulj meg. - Először hallottam a hangját aznap, és gerincemen izgatott borzongás futott végig. Összes érzékem rá volt hangolva, izzott minden porcikám.

- Én... - de aztán nem folytattam. Szemei édes börtönbe zárták tekintetem, és nem is volt kérdés: engedelmeskedni kellett neki.
Melleimmel érintetem a csempéket. Szívem a torkomban dobogott. A tanárnő szorosan a hátamhoz simult, és kezének simogató érintésére magamtól tettem szét a lábaimat.
Óvatosan érintett meg, egész tenyerét lüktető altestemre szorította. Majdnem felkiáltottam, annyira jó érzés volt.
Vállamat, nyakaimat puszilgatta, másik kezével pedig lágyékom és a fal közé furakodva csiklómra tapintott, és izgatni kezdett.. két kezét szinkronban nyomogatta legérzékenyebb részeimen. Közvetlenül a fülem mellett éreztem forró, gyors lélegzetét... meglódult velem a tanári vécé a végtelen térben.

Nyitott szájjal, lihegve élveztem érintését, aztán csalódottan éreztem, hogy hirtelen eltávolodott tőlem. Hátam közepét lefelé nyomva simított végig rajtam.. előredőltem.

Pulzusom az egekbe szökkent, ahogy pucsítottam neki. Combom belső felén éreztem két kezét, aztán pedig mélyen, erősen belenyalt a hüvelyembe.
Most én haraptam ajkaimba, de még így is hallatszott mélyről jövő, hosszú nyögésem.
Nem ezt vártam.. egy meghitt, egymással szembeni, gyengéd szeretkezésre számítottam...
De hát hányszor nem azt kapod, amit vártál, sweetheart?!
Elképesztett, mit művel velem. Irányított, de olyan brutális mértékben... Még sosem éreztem, hogy ennyire elvesztettem volna a kontrollt a történések vagy saját testem felett.
"Micsoda domina lehet, te jó ééég" - gondoltam sóhajtozva, de már éreztem a közeledő orgazmus előjeleit, és most az én térdem kezdett öntudatlanul remegni.

Mikor elhaladt a gyönyör szívrengető ciklonja, nem érzetem magam mellett ezt a csodálatos nőt. Bágyadt pillantásom az apró helyiség másik sarkában találta, a ruháit kapkodta magára éppen... mert megszólalt már a ballagási harang; hamarosan indul a menet, és csak akkor jutott eszembe, hogy...
- Az osztályom! - nyögte kétségbeesetten, miközben döntésre jutott: a sarokban hagyta, tehát nem vette fel végül azt a csurom lucsok tangát.
Bölcs döntés.
Ámulva néztem hogy milyen precízen húzza fel magának (!) a ruha sokat emlegetett cipzárját, és nézi meg a sminkjét a tükörben. Itt-ott letörölte a legfeltűnőbb foltokat, aztán végigsimított ismét feketébe bújtatott, csodálatos testén. Az arcát figyeltem: mikor lapos, tökéletes hasához ért, elmosolyodott. Nem lehettem biztos benne, de szinte ordított a valószínű sejtés bennem: babát vár?! Az első hónapokban még ugye nem látszik.......
És indulni készült. Táskáját a vállára vette, elhúzta a zárat, keze már a kilincsen...

- Ada - suttogtam elfúló hangon, és egyszer, utoljára a nevén szólítottam. Kezem tétován, lassan nyúlt az öve után, és magam felé húztam: pontosabban magamat húztam őfelé, mert mintha odabetonozták volna: mozdulatlanul, szilárdan állt ott; mint egy önmagát, teljes lényegét megtestesítő, eleven szobor...
Ajkaim ajkaihoz közeledtek, de fejét felemelte: gyengéd, de annál többet jelentő puszit nyomott a homlokomra, és szó nélkül elsietett.

El.

Az osztályához, a valódi életéhez, dolgára. Tudtam, hogy ez nem lesz hosszú életű. Összekapcsolódtunk pár pillanatra, miénk volt a világ... most gondolhatjátok, hogy "na de jó, ez is megvolt, eriggyünk a francba..." de nem. Közel sem ezt éreztem.
Szerencsére nem maradt túl sok időm filózni, mert a ballagási harang szólt... értünk szólt, értem szólt.

Pár perccel később kiléptem a kapun, előírásszerűen állt rajtam a konfekciókosztüm... A papok meg hadd botránkozzanak Ada rövid ruháján; és osztályának (megjegyzem: nem is megvetendő, igencsak jóképű kölkei, akarom mondani "érett") fiai őrüljenek csak meg a lába közül áradó édes feromon illattól, aminek immár nem állja útját az a falatnyi, drága kis tanga, mert már táskám legmélyebb, rejtett bugyrában lapul...

És boldogan, felszabadultan, egy újabb siker tudatával csatlakoztam osztálytársaim töredékéhez a cifra csődületben, mert az orgonával kirakott ösvényen, ami kivezet az oskolából, elindult már az újabb generáció; és bár halkan, de már idáig hallatszik a Gaudeamus Igitur...

Szexi fotók, pornó képek