Egy híresség ágyában

A forgalomban araszolok, körülöttem mindenfelől autók, centiről centire haladunk, megküzdve minden méterért a Los Angeles-i csúcsforgalom kellős közepén. Egyik kezem a kormányon, másikat a hűvös ablak mellé simítom. Bármennyire is csábító, mégis vétek lenne leengedni az ablakot és kikönyökölni, odakint ugyanis tombol a hőség, önálló életet él a forróságtól remegő levegő.

A visszapillantó tükörbe pillantok, ellenőrzöm a napszemüvegem, közben hátralesek a mögöttem veszteglő monstrum vezetőjére. Elég jóképű férfi, elegáns zakóban, alighanem roppant fontos ember, hiszen megállás nélkül telefonál. Mivel azonban ezt kihangosítóval teszi, meglehetősen mókás látványt nyújt, ahogy gesztikulál és érzésem szerint hangosan ordibál valakivel a vonalban. Elmosolyodom, közben tekintetem visszatér képmásomhoz a tükörben, arcomat, orromat, frissen fodrászolt hullámos, fénylő hajzuhatagomat nézegetem. Nagyon rámfért már ez a szépítős-délután, hiszen az utóbbi időben a sok külföldi út miatt nem volt időm látogatást tenni kedvenc szalonomban, így volt mit pótolni. Elégedett vagyok az eredménnyel, de lefáraszt ez a dugóban ücsörgés. Előhívom a legutóbbi kalandom néhány emlékképét, hűsítő tengervíz simogatását vizionálom, hogy elviselhetőbbé tegyem a tétlenséget, de az agyamban villózó képektől csak a páratartalom emelkedik a kocsimban.

A rádió gombjait nyomkodom, próbálok valami elfogadható zenével enyhíteni kínjaimon. Az egyik adón gitármuzsika bír maradásra, mennyeien könnyed, varázslatosan szép lélekzene. Tetőtől talpig libabőr lepi el testemet tőle, finoman borzongok a karcos férfihangtól, s már-már felülmúlhatatlannak érzem a csodát, amit a kocsiba varázsolt, mikor bekapcsolódik egy csengő női hang, s kettőjüktől lesz egész a dal, miként a zene és a szöveg is. Férfiről s nőről énekelnek, a soha meg nem unható, ezerképpen színezhető témáról, falakról egymás között és magunk körül, mégis másként, miként azt eddig hallottam. Dermedten hallgatom a szívhezszóló szépet, fájdalmasan hamar ér véget. Agyamba vésem az előadó nevét, aki máris feliratkozott a kedvenceim közé, szebbé téve a napomat.

Lassan előrébb csorgok úgy két autóhossznyit a következő piros lámpáig, ahol tovább veszteglünk. Jobb híján nézelődni kezdek, embertársaimat figyelem a körülöttem álló autókban. Jobbomon decens sötétkék szedán, benne félhosszú hajú férfi, fejét a háttámlára hajtja, szeme lehunyva. A felhúzott ablakok légkondiról árulkodnak, mégis izzad, látom az arcán lefutó cseppeket. Már majdnem aggódni kezdek, mikor teste megvonaglik és néhány másodperccel később egy szőke hajú kebelcsoda emelkedik fel ülő helyzetbe, ajkait törölgetvén. Tekintete megállapodik rajtam, gúnyos mosolyt villant rám, megcsókolja választottját. Nem irigykedem, inkább megpróbálok nem mosolyogni. ,,Ó, ha tudnád..." - sóhajtok, majd balra pillantok. Ezüstszínű limuzin hömpölyög mellettem, se eleje-se vége, van viszont sok-sok sötétített ablaka, így rejtve marad a benne utazó. Nem boldogít különösebben, hiszen így kénytelen vagyok újra a körmeimet tanulmányozni a kormánykeréken. Szépek, nem túl hosszúak, vadonat újak.

Végre nagy nehezen meglódul a kocsisor, türelmetlenül várom, hogy kiérjek a városból. Egyre felszabadultabb, jobb kedvű vagyok, ahogy a forgalom gyérül körülöttem. Feltekerem a hangerőt, együtt éneklek Akon-nal, végre leengedem az ablakot, szomjasan kortyolom a meleg esti levegőt. Hajamba kap a szél, megkócolja tökéletesre formázott tincseimet, de nem számít, semmi sem pótolja ezt a feelinget. Szabadnak, vidámnak, fékezhetetlennek érzem magam. Hangtalanul suhan velem a kocsi a kacskaringós utakon, mind kevesebb autós kísér, mire végül befordulok a csendes, faóriásokkal szegélyezett utcába. Szemügyre veszem újra a környéket, ahol lakom, és újfent megállapítom, hogy ennél jobban nem is választhattam volna.
Begördülök a kapun, a kocsit a feljárón hagyom, jókedvűen lépek a házba, Kaito-t szólongatom. A kertben találom, harcművészetét gyakorolja, félmeztelen felsőtestére izzadságcseppek hullnak hajáról, nyakáról. Kibújok a szandálomból, meztelen talpam alá simul a hűs fűsuba. Törökülésben leülök a fűre, egy árnyas fa lábához, onnan nézem Kaito-t, beiszom látványát, mozgása oly könnyed és kecses, mint magasan repülő sasé. Figyelem táncát, átszellemült arcát, izmai vibrálását, teste ruganyosságát és sóvárgás lopódzik a szívembe.

Szeme rámvillan és átfut egy halvány mosoly az arcán, amikor meglát, de nem szakítja félbe a gyakorlatait. Megvárom, míg végez, nem akarom megzavarni. Hátamat a fa törzsének támasztom, beszívom a finom friss levegőt, mit oly sokáig nélkülöztem ma délután a nagyvárosban. Lehunyom a szemem, élvezem a csendet, a finom neszezést, ahogy a fák levelei egymáshoz súrlódnak, hallgatom a madárcsicsergést, és úgy érzem, ennél teljesebb már nem lehet a világom.

Lehunyt szemmel is pontosan tudom, mikor ül mellém Kaito, megérzem jelenlétét. Rápillantok, sötét szemeit nézem, fekete haját, és persze nem tudom elkerülni, hogy lássam izmos karjait, vállait, feszes mellkasát, szelvényezett hasizmait. Ábrándosan felsóhajtok, mire elneveti magát.
,,Mindjárt felöltözöm" - mondja mosolyogva, de nem mozdul, engem néz, és be kell látnom tévedésem. Lehet még teljesebb a világom. Vele. Ehhez ő kell, s mintha csak olvasna gondolataimban, megcirógatja az arcomat. Tenyerére hajtom a fejem, úgy nézem arcát, szelíd-szép vonásait.
,,Maradj még" - kérem halkan. Lassan bólint és leheveredik a fűre, maga mellé húz. Egymással szembefordulva könyöklünk a puha füvön, Kaito a hajtincseimet simogatja.
,,Nagyon szép vagy" - bókol a frizurámnak, majd ujjai köré tekeri a hajamat. Engedek a szelíd erőszaknak, hiszen nehezen tudom uralni kalapáló szívemet, feltámadó vágyaimat. Közelebb húzódok hozzá, tekintete az enyémbe fúródik, úgy tekeri tincsemet tovább, míg szelíden oly közel nem húz magához, hogy ajkunkat alig pár centi választja el egymástól. Szeme szinte feketének tűnik, pupillája elnyeli zöldes-barna íriszem képét. Lehunyom pilláim, remegés fut át testemen, ahogy megérzem ajkait a számon. Lágyan, finoman kóstol meg, majd elhúzódik, hogy újra visszatérhessen. Csókja most is gyengéd, de határozott, férfias, részegítő. Egész testemmel hozzá simulok, karjaimat a nyaka köré fonom, ahogy nyelve végigsimít az enyémen. Ujjai a hajamban, arcomat, tarkómat, hátamat becézi, míg fogaim finoman alsó ajkába harapnak. Mellemen érzem szíve szapora dobbanásait, felnyögök, ahogy hanyatt fordul, és magára húz. Szája egy pillanatra sem tágít az enyémtől, nyelvünk szédült tánca tovább forrósítja a vérünket. Két keze közé fogja az arcomat, csókunkban egyre több vágy kel életre. Meglep a felismerés, hogy mennyire kívánom őt, semmihez sem fogható érzés emel a magasba, eddig érzett vágyaim eltörpülnek emellett. Lovaglóülésbe helyezkedem rajta, sötét nadrágja alá rejtett vágya érezhetően keményedik lábaim közt, ami csak tovább korbácsolja szenvedélyemet.

Beleszédülök csókjába, illatába, teste közelségébe, szinte fáj, annyira szeretném meztelen csípőjére fonni a lábaimat. Fáj, amikor Kaito teste megfeszül és hátraejti fejét a fűre, valósággal eltépve száját az enyémtől. Fáj a megtört varázs, szilánkosan karcol a bizonytalanság.
Zavartan pillantok rá, nem értem, hogy kezei miért csúsznak a karomra, nem értem, hogy képes megállni, amikor tudom, hogy akar engem és ő is tudja, hogy akarom. Ajkaim bizseregnek, Kaito íze még rajtuk, bármit megadnék, hogy újra érezzem. Előrehajolok, hajam a mellkasára omlik, megérintem az oly rég vágyott bőrt, nyelvemmel itatom fel verítékcseppjeit, míg vállaihoz nem érek.
Akkor felnézek, látni akarom, látnom kell őt, mert vele esendő vagyok, mozdulataim tétovák. Szeme azonban továbbra is csukva, elbizonytalanodom.
Mintha érezné, felnéz rám, mosolya szomorú, mégis megnyugtat, összefonjuk az ujjainkat. Lehunyom a szemem, uralni próbálom szédülten zubogó véremet, lassan ringatózom ölén, könnyeimet nyelem, egy csepp mégis végigfut az arcomon, hasára cseppen.

Kaito felül, átölelne, de képtelen vagyok tovább uralni felkavart érzéseim. Kitépem magam a karjaiból, felpattanok, és a befutok a házba. Könnyeim elhomályosítják a látásom, a ködös fátyol egyre csak hízik előttem, keserűségem és csalódottságom elsöpri aznapi jó kedvemet. Még hallom Kaito-t, ahogy a nevemet kiáltja, de nem állok meg, átfutok a nappalin, és az előtéren, felkapom a kocsikulcsot és kiviharzom a bejárati ajtón. Mire Kaito utolér, már a kocsiban ülök, füstölnek a kerekek, ahogy kikanyarodom a kapun. Látom a félmeztelen Kaito-t a tükörben, amint feldúlt arccal kiált utánam. Aztán elhomályosodik a kép, hullanak a könnyeim, a forrón vágyott, de sosem érzett kín most felperzsel mindent, félek, hogy engem is.

Szinte félvakon vezetek, isteni szerencse, hogy jószerivel nincsenek is az utakon. Meztelen talpam alá simul a gázpedál, ha már ott van, tövig nyomom. Felbőg a motor a kocsiban, felgyorsul a világ körülöttem, ahogy a tengerpart felé vezető úton falja az autó a mérföldeket. Dühösen törlöm le a könnyeimet, CD-t lökök a lejátszóba, felhangosítom, annyira, hogy fájjon. Hagy szóljon, van ami jobban fáj. Siratom Kaito-t, a sosem-volt boldogságomat, a majdnem megkapott reményt.

A partra érve megállítom a kocsit, szinte fuldoklom a légszomjtól, kiszállok az autóból, az ajtót be sem csukom magam után. A homok még meleg a talpam alatt, a vízhez sétálok, a szomorúság szétfeszíti mellkasom, megfojtja szívemet, marja a torkomat. Leülök a partra, lábaimat nyaldossák a hűs hullámok, mielőtt visszahúzódnának a medrükbe, máskor ez megnyugtat, most nem esik jól, hátrébb húzódok.

Átölelem lábaimat, államat a térdemre támasztom, hallgatom a sirályok panaszos vijjogását, nézem a fodrozódó hullámokat. Már nem sírok. Csalódottnak és becsapottnak érzem magam, egyfolytában Kaito jár a fejemben, minden gondolat újabb korbácsütéssel ér fel.
Ölem lüktet, ha csak csókjára gondolok és megszakad a szívem, amikor felidézem szomorú pillantását, keserű mosolyát. Felsóhajtok, mert tudom, hogy igaza van, de mégis hibáztatom, amiért elgyengült és elhitette velem, hogy most végre megtörténik. Most már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán valaha is megtörténik, és ez a gondolat kínzóbb, mint eddig bármi. Meg is próbálom elhessegetni.

Körbepillantok, tekintetem megállapodik egy távoli vitorláson, kecsesen ringatózik a messzeségben. Szeretem ezt a helyet, nem egyszer jöttem már ide, megnyugvást keresve a mormoló tenger mellett, most mégsem hoz enyhülést. Igaz, kínom sem mindennapi.
Lehunyom a szemem, mélyeket lélegzem, megpróbálok lehiggadni, mert tudom, hogy beszélnünk kell Kaito-val, ha visszamegyek, ehhez pedig hideg fej kell. Kellene. Erre egyelőre esélyem sincs. Csendben hallgatom a hullámokat, morajlásuk most mintha erősebb lenne.
Felpillantok és hátrafordulok a kocsi ajtó csapódására. Fekete terepjáró áll a kocsim mellett, gazdája felém közeledik, fekete nadrágban, nyitott, sebtében magára kapott ingben, sötét tekintettel. Nézem alakját, kivillanó izmait és nyomban ölelni vágyom újra, mégis elkapom róla a tekintetem, és a tengert fürkészem.

Kaito mellém ül, nem szól hozzám, ő is a vizet nézi. Lopva rápillantok, de tovább hallgat. Önuralomból, kitartásból jeles. Ebben ő a profi, így én töröm meg a csendet:
,,Honnan tudtad, hogy itt vagyok?" - kérdezem halkan, egyre a hullámokat számolva. Kaito rámpillant, ujjai az államhoz érnek, így kér, hogy nézzek rá. Megteszem. Mindegy mit kérne, bármit megtennék. Szomorúságom visszaköszön a szeméből, suta félmosolyából. Persze, hogy tudta. Mindent tud rólam. Hátrasimítja a hajamat a fülem mögé, kisírt szemeimet nézi. Nem is válaszol, csak magához húz, átkarolja a vállamat és szorosan ölel. Arcomat vállához simítom, beszívom bőre illatát, hozzábújok, mert bármi is történt, ő a legigazabb barátom, csak az ő vállán sírhatom ki magam. Talán ő is ezt várja, de már nem könnyezem. Élvezem a melegségét, közelségét, emberségét, lassan higgadok.
Percekig ülünk némán, tenyere melegíti meztelen vállamat, mégis meg-megborzongok, amikor megszólal:
,,Ne haragudj, Lizbeth. Nem lett volna szabad elragadtatnom magam, de meg kell értened valamit." - itt elhallgat, rámpillant és megvárja, míg felemelem a fejem, és egyenesen ránézek, ekkor folytatja: - ,,Nekem minden kell, másként nem megy. És te még nem vagy kész erre, azt hiszed, ez játék... ,, - folytatná még, de megcsókolom és beléfojtom a szót. Nem akarom hallani, ezt megérti ő is, hát visszacsókol, és megvárja, míg én húzódom el. Ajkaimon ég szája íze, finoman megnyalom, majd sötét szemeibe nézek:
,,Tévedsz, Kaito, de nem számít. Veled képtelen vagyok játszani. Bárki mással igen, de veled nem."

Elfordítom a fejem, újra a tengert figyelem, a halakra vadászó sirályokat. Nem akarok többet mondani neki, nem akarom magyarázni az érzéseimet. Ha nem nyilvánvalóak neki, akkor minek. A fenébe is, még nekem sem nyilvánvalóak!
Kaito hallgat, saját igazáról éppúgy meg van győződve, miként én az enyémről. Megborzongok, ha eszembe jut, ahhoz, hogy megkapjam őt, szembe kell szállnom konokságával, büszkeségével. Soha nem kérné, mégis tudom, hogy ehhez fel kellene adnom mindent, ami vagyok, másként nem menne. Talán mégis igaza van, talán tényleg nem vagyok rá kész. Másrészt viszont, nélküle mit sem ér a gondosan megkomponált élet, a sztárügyfelek, a világ legjobb férfijai az ágyamban. Múló gyönyörként szolgálnak csupán, tőlem sem kapnak egyebet.

Dilemmám megoldatlan, érzéseim éppoly kuszák, mint eddig, de az egyetlen biztos pont továbbra is ő. Hozzásimulok újra, állát a fejemre támasztja, belecsókol a hajamba, úgy szorít magához. Csendben ücsörgünk, szürkület borul körénk, hűvösen borzongató.
Kaito megérzi finom remegésem, arcát az enyémhez simítja, fülembe súg.
,,Gyere, menjünk haza." - hangja szelíd, mégis elönt a forróság tőle.
Bólintok, mire feláll és felsegít engem is. Kézenfogva sétálunk a kocsikhoz, Kaito aggódva pillant rám, amikor beülök az autómba.
,,Hazaviszlek, hagyjuk itt a kocsit. Majd holnap eljövünk érte." - mondja, látva kisírt szemeim, fáradt, elgyötört arcom. Megrázom a fejem, megpróbálok határozott lenni:
,,Maa ii deshou (minden rendben)" - felelem, de Kaito-t kételkedik, talán igaza is van.
,,Honki nano? (komolyan?)" - kérdezi, sötét szemeiben aggodalom csillog.
,,Hai. (igen)" - ezzel lezárom a vitát, Kaito megadóan rámcsukja az ajtót, még leengedem az ablakot, hogy megnyugtassam - ,,Dewa mata atode. (később találkozunk)" - sóhajtom, mire bólint és ellép a kocsitól.
Elfordítom a kulcsot, lehalkítom a zenét, lassan indulok. Kaito beszáll a terepjáróba, mögöttem marad egész úton. Többször a tükörbe pillantok, de nem látom az arcát, fényszórói elvakítanak. Hallgatom a gumik monoton zaját, kínzó üresség mardos, fáradt vagyok, kimerült, elcsigázott. Az út sokkal hosszabb, mint idefelé.

Hazaérve a házba megyek, Kaito beparkol az autókkal a garázsba. Egyenesen a konyha felé tartok, gint töltök egy öblös pohárba, nem figyelem mennyit, de alaposan megcsappan az üvegben a szint. Feloldozásképpen tonikkal töltöm meg a poharat, noha mennyisége szinte elhanyagolható az alkoholhoz képest. Nyomban felhajtom. Megszédülök, ahogy az ital melege szétárad ereimben, testemben. Újratöltöm a poharam, ekkor lép be Kaito, szemöldöke megrándul, ahogy látja a kezemben a poharat, mellettem az árulkodó üveget. Nem foglalkozom felháborodásával, megvan nekem a saját bajom, éppen ő. Elhúzom a teraszajtót, kilépek a hűvös levegőre, apró kerti lámpák fényei táncolnak szemem előtt.

Leroskadok az egyik székbe, nagy kortyokban iszom a szeszt, elmossa bánatom, helyére keserű csalódottság kúszik. Mikor kiürül a pohár, Kaito kiveszi a kezemből, s noha szeretne nyugodt maradni, látom rajta, ahogy forrong.
,,Hagyd ezt abba. Elég volt." - mondja, hangja karcos, hideg, fáj.
Dolgozik bennem az alkohol, a sértettség és a düh, felcsattanok.
,,Ugyan miért?! Így talán könnyebb lesz ellenállnod, nem gondolod?" - felelem keserűen, szinte köpve a szavakat, és dacosan a konyhába indulok az üvegért.
Kaito jobban ismer annál, semhogy vitatkozzon. Hagyja, hogy elmenjek a konyhapultig, szomorú tekintete követ. Gyűlölöm érte, gyűlölöm, amiért lenéz, gyűlölöm, amiért ellenáll, az erejét, a tartását, a hitét. Mindent, amit csodálok benne, most gyűlölni vágyok, de nem megy. Utánam jön, ujjai a csuklómra fonódnak, nem szorít, mégis elengedem az üveg nyakát. Mellettem áll, maga felé fordít, láng lobog a szemében, dühös és vad szenvedélyé. Elmerülök tekintetében, hiába akarom bántani, nem tudom, egyszerűen képtelen vagyok egy szót is kinyögni. Helyette elsírom magam, lehajtom fejemet, arcomat kezembe temetem. Kaito hallgat, magához húz, ösztönösen ringatni kezd, hátamat, hajamat simogatja.
,,Nakanaide (ne sírj)" - súgja sokadjára már, de vigasztalhatatlan vagyok. Egész testemben reszketek, semmi mást nem akarok, csak a karjaiban lenni. Mintha érezné elszálló erőmet, elgyengülő lábaimat. Karjaiba vesz, fejem a vállára hajtom, karjaimat a nyaka köré fonom. Lehunyom a szemem, léptei finoman ringatnak, tudatom el-elúszik, mire az emeletre érünk.

Mikor felpillantok, az ágyamon fekszem, Kaito mellettem hever, könyököl és engem néz, hajamat simogatja. Megadóan tűri, hogy megcsókoljam, dünnyög valamit japánul, majd halkan felnevet. Átölel, karjai közt végre megnyugszom, testem zsibbadni kezd. Szólnék, beszélnék hozzá, de nyelvem nehéz, mint az ólom, csak egy sóhajtásra futja, mielőtt álomba ájulnék.

Szaggató fejfájással és tengernyi bűntudattal ébredek. Kávéillatra, mert az isteni Kaito reggelivel ébreszt. Felülök az ágyon, farmeromra meredek, ekkor döbbenek rá, hogy ruhástól aludtam. Kaito-ra pillantok, aki vigyorogva vállat von, majd elém tolja a kávésbögrét. Köszönetképpen csak bólintok, próbálom felidézni a tegnapi hisztérikus estét. Lassan jönnek elő a képek, és mire összeáll a kép, már alig merek Kaito szemében nézni.
,,Jézusom, én... ó, egek..." - nyögöm a tenyeremet a fejemre tapasztva, mintha így enyhíthetném a benne dübörgő dobokat.

Kaito figyelmes, mint mindig, valami ősi szamuráj dologgal szedhette rendbe az idegeit a tegnap este után. Feltétlenül tudnom kell, mi volt az, mert érzéseim kavargása szédítő dolgokat tesz velem mostanában. Felsandítok az ablak előtt álló férfira, mosolya kétséget sem hagy afelől, hogy remekül szórakozik rajtam. Mellém ül az ágyra, ami hintázni, imbolyogni, ringatózni kezd, mint ladik a háborgó tengeren. Felnyögök, a reggeli gondolata is rémiszt. Kaito erősködik, hogy a kávé után igyam meg az általa kevert csodateát, ami kecses kis szilkében illeti magát a tálca szélén. Túl elgyötört és másnapos vagyok ahhoz, hogy vitatkozzam, így sikerül neki még néhány falatot is belém diktálnia.

Megadóan teszem, amit mond, közben időnként arcát figyelem, keresem rajta a harag és a megbántottság jeleit, de semmi ilyet nem látok. Kaito kisimult, láthatóan helyretette magában a tegnap estét és túl van rajta. Jó neki. Nekem minél több dolog jut az eszembe, annál kínosabban érzem magam. Jobbnak látom, ha a zuhany alá menekülök. Ötletemet Kaito is helyesli, mindentudó félmosollyal viszi ki a tálcát a szobámból.
A hosszas zuhanyozás után nagyságrendekkel jobban vagyok, noha még mindig nem tudom, hányadán is állunk Kaito-val. Egyelőre azonban jobbnak látom félretenni ezt a gondolatot, és elnapolni a beszélgetést. A fejfájásom mindenesetre múlóban, így sortot, pólót és futócipőt húzok és ruganyos léptekkel levonulok a lépcsőn.

Már meg sem lepődöm, hogy Kaito hasonló szerelésben vár odalent, nyilván olvas a gondolataimban, vagy kamerát rejtett a szobámba is. Egyik sem túl megnyerő ötlet, elvetem hát őket és inkább további parafenomén hajlamokra gyanakszom.
Futás közben szóvá is teszem gondolatmenetem, de Kaito válasz helyett csak elneveti magát, és gyorsabb tempót diktál. Tanulékony vagyok, többet nem faggatom, így is alig kapok levegőt, mire visszaérünk a házhoz.

Újabb zuhany és némi medencés úszkálás után Kaito könnyű ebédhez hív. Egyetlen pillanatra sem hozza szóba az előző estét, sem a köztünk zajló dolgot, így én is kerülöm a témát. Mi sem egyszerűbb, hiszen megszólal a munka-mobil. Kaito-ra nézek, ő engem figyel, tekintetünk egymásba kapaszkodik. Kaito lassan mozdul, felemeli a mobilt a pultról, mellém teszi az asztalra, majd a teraszra megy. Az ajtót persze gondosan behúzza maga után, még véletlenül sem szeretné hallani a beszélgetést.
A telefon szakadatlan ciripel, majd mire érte nyúlnék, elhallgat. Diadalmasan állok fel az asztaltól, amikor újrakezdi. Kinézek az ablakon, Kaito háttal áll nekem, a kertet nézi. Lehunyom a szemem és felveszem a telefont.
Néhány perc csupán, nem több. Visszateszem a mobilt az asztalra, egy percig még nézem az elsötétült kijelzőt, körmömmel a gombokat piszkálom. Végül összeszedem minden erőmet és a terasz felé indulok.

Kaito a korlátnak támaszkodik, arca fegyelmezett, nem árulkodik. Karjaimat összefonom a mellkasom előtt, mellé lépek.
,,Lewis Hamilton volt az. Itt van Los Angelesben és megkért, hogy kísérjem el egy fogadásra. Ma este." - hangom megremeg, noha igyekszem a lehető legtermészetesebben viselkedni.
Kaito maga a megtestesült önuralom. Rámmosolyog, majd bólint. Aztán egyedül hagy a teraszon, így mindösszes kétségem, félelmem, zavart-kusza érzésem megtalál.
Bemenekülök a házba, olvasásba temetkezem, bohókás írónő próbál megnevettetni, néha sikerül is neki. Meglepően hamar eltelik a délután, így készülődni kezdek.

Tusolás közben Lewis-on jár az eszem. Ez a második alkalom, hogy találkozunk. Néhány hónapja volt egy kellemes esténk együtt Londonban, azóta nem hallottam róla. Hívása meglepett ugyan, de örülök neki, szívesen kísérem el bármilyen fogadásra. Sejtem azt is, hogy a mosolygós reprezentáció csak az este kezdete, így különös gonddal ellenőrzöm bőröm makulátlan simaságát. Tetőtől talpig illatos habfürdőbe burkolózom, valósággal újjászületek tőle.
Frissen, üdén masszírozom bőrömbe a bódító illatú lótusz és vanília aromát, közben szemügyre veszem testemet, messzi földön szerzett barnaságomat, ami nyomban eszembe juttatja a maldív-szigeteki kalandokat. Engedélyezek magamnak néhány percnyi sóhajtozást, elpirulást, emlékezést, majd igyekszem a mai estére koncentrálni. Lewis gyengéd szerető, felrémlik lendülete és kitartása, ami már múltkor is lenyűgözött, így minden esélyem megvan arra, hogy jól fogom érezni ma este magamat. Nem is árt, ha eltereli a figyelmemet egy kicsit.

Meztelenül sétálok ki a gardróbszobához, az ajtó halk zümmögéssel nyílik. Elém tárul a ruhagyűjteményem, és mint általában, most is ellágyulok, ahogy meglátom a szebbnél szebb darabokat. Legszívesebben felpróbálnám mindet, egyiket a másik után, hogy választani tudjak, de az órára pillantva kénytelen vagyok belátni, hogy erről most le kell mondanom.
Megakad a szemem egy földig érő mályvaszínű ruhán, végigsimítok a finom muszlin anyagon, és tudom, hogy ezt akarom ma viselni. Elegáns, de kényelmes, szexi, de nem kihívó. Tökéletes.

Hasonló színű csupa-csipke bugyit húzok, és egyből buja gondolataim támadnak, ahogy ölemre simul. Leakasztom a ruhát a vállfáról, finoman, óvatosan bújok bele. Vállpántjai szélesek, szabadon hagyják karjaimat, kulcscsontomat, nyakamat. Dekoltázsom szolid, cseppet sem hivalkodó. Mindezért csipkebetét kárpótol a csípőm körül, finom-szép virágminták futnak fel hasamon, láttatva bőrömet a leheletvékony anyag alatt. Pont annyit mutat, ami elég ahhoz, hogy rám irányítsa a tekinteteket, de rejtve hagy minden ledér szándékot. Nem így a ruha hátrésze, mert az nincs neki. Lapockáim, hátam, gerincem íve, derekam karcsúsága mind közszemlére kerül. Szerencsére (vagy éppen sajnos?) ennél lejjebb a tervező visszatért az álomvilágból, így a ruha a fenekemre simul, a továbbiakban mondhatni hétköznapi eleganciával fodrozódik lábaim körül a lágy esésű anyag.

Megbűvölten nézem a tükörképem, látom az álmot, ami a tervezőt ihlette, a varázslat nálam is működik. Hajam hullámosan omlik a vállamra, hátamra, rövidebb tincseimet pillangóval díszített hullámcsat fogja hátra, arcomra diszkrét smink kerül. Szinte észrevétlenül dúsítja, hosszabbítja pilláimat, pillantásom igézővé szépül. Ajkamon mályvaszínű rúzs ragyog, lábamra bíbor-ezüst tűsarkút húzok.
Egy pillanatra még szemezek a tükörben tetszelgő lánnyal, nálam szebbnek, varázslatosabbnak, már-már éterinek látom. Rámosolygok, majd csuklómra kapcsolom a Kobe-tól kapott fehérarany karkötőt. A díszítő gyémántok szerteszét szórják a fényt. Testvérük kerül a nyakamba, apró riasztó medál lapul a foglalatában, ám sejtelmesen hallgat róla, magára vonja a figyelmet szikrázó szépségével.
Búcsúzom a tükörképtől, lassan sétálok le a lépcsőn, minden lépésre ügyelve, nehogy rálépjek a hosszú ruhára. Kaito odalent vár, elakad a szavam tőle, egyszerűen észbontóan néz ki öltönyben. Elragadtatott pillantásom tükörképét villantja rám, nem titkolja, hogy tetszem neki. Kezét nyújtja, ahogy az utolsó lépcsőfokhoz érek és én boldogan fogadom, karjaiba simulok, hagyom, hogy magához húzzon, beszívom tiszta, friss, bódító illatát.
,,Hihetetlenül szép vagy" - súgja a fülembe, hangjától finom elektromos rezgés indul a gerincemen.

Felelnék valamit, de nem várja meg, elegánsan hátralép, lovagiasan karját nyújtja, és én belekarolok, mint egy múlt századbeli hölgy. Kaito tesz róla, hogy hangulatom emelkedjen, és igazán hölgynek érezzem magam, egész úton bájaim, kecseim méltatja. A maga módján, a tükörből hátrapillantva forrósítja véremet, így mire megérkezünk a megbeszélt szállodához, már szinte ívbe feszülök a vágyakozástól.
Kaito kisegít a kocsiból, a szálloda halljába kísér, ahol Lewis már vár ránk.
Éppen a körülötte lévő hölgyek imádatában fürdőzik, rajongók és szállodai vendégek egyaránt elalélva zsongják körbe. Lewis elbűvölő, finom modorú és elegáns, mint mindig. Szívélyesen osztogatja aláírását, pózol a fényképekhez, mosolya elvarázsol minden arra tévedő nőt, beragyogja a termet, így alkalmam nyílik elgyönyörködni nemes, szép vonásaiban, telt szájában.

Kaito mögöttem-mellettem halad, ahogy közeledem Lewis felé. Még nem vett észre, előtte magas, szőke cicababák topognak, egyikőjük kebleire, másikuk csípőjére óhajtja a hőn vágyott kézjegyet. Hamilton nem jön zavarba, szignálja a hölgyeket, majd körbepillant a termen, és ekkor észrevesz.
Csak egyetlen pillanat, míg végigméri lágyan ringó testemet, ahogy közeledem felé, de onnantól kezdve a két szőke esélytelen. Meztelenül is azok lennének, és ezt érzik ők is. Ha a pillantásukkal ölni lehetne, nyomban ezer halált halnék. Így viszont figyelemre sem méltatom őket, Lewis-t figyelem, ahogy kilép a rajongói gyűrűből, és testemet-lelkemet forrósító pillantással közeledik.

Amikor végre odaér hozzám, arcon csókol, kezemet tenyerébe vonja. Biccent Kaito-nak, majd a sofőrjét inti, hogy induljunk.
Lewis és én a limuzinban utazunk, Kaito mögöttünk jön a Jaguárral, hogy a nyomomban maradhasson. Lewis uralkodik magán, nem esik nekem mindjárt a kocsiban, a velem szemben lévő ülésről néz. Tekintetétől vérem felforrósodik, apró borzongások futnak végig a gerincemen. Keresztberakott lábaim megcserélem, gondoskodom róla, hogy közben lássa a combomat. Lehet, hogy kicsit túllőttem a célon, mert Lewis mellém ül és a nyakamba csókol, tenyere a mellemre simul. Felsóhajtok, ahogy nyelve a fülemen siklik, majd számra téved. Kezem útnak indul az öltönye alatt, nadrágján keresztül érintem keményedő ölét.
Még mielőtt nagyon belemelegednénk, a sofőr hátraszól, hogy rögtön megérkezünk. Lewis vonakodva bár, de visszaül a helyére, figyelmesen megmutatja, hol a tükör, amiben sminkemet megigazíthatom. Hálás vagyok neki érte, így a lehető legerotikusabban rúzsozom újra a számat. Lewis elvigyorodik:
,,Így nem fogok tudni kiszállni." - mondja, ágaskodó nadrágjára célozva. Rámosolygok, noha én nem látom olyan vészesnek a problémát, azért tiszteletben tartom kívánságát és a továbbiakban visszafogottan viselkedem, elfordulok, amíg megigazítja ágyékán a nadrágot.
A fogadás elegáns, kulturált, meglepően sok sportolót és sportközeli nagyágyút vonultat fel. Lewis közimádatnak örvend, nincs más dolgom, mint kedvesen mosolyogni a karján és csendben maradni. Nem túlzottan köt le a dekoráció-szerep, így hamar unatkozáson kapom magam. Kaito valahol a közelben, de hiába keresem, nem látom sehol.

Meglátok viszont valaki mást, akire nem számítottam. Kobe Bryant az, oldalán a felesége, éppen beszélget valakivel. Dermedten nézem, ölem vadul bizseregni kezd, szám kiszárad, és képtelen vagyok egyetlen értelmes szót is kinyögni. Főleg, amikor tekintete megállapodik rajtam, majd végigméri a kísérőmet. Szabadkozva kimentem magam Lewis-nál, sürgősen innom kell valamit. Lekapok egy pohár pezsgőt a mellettem elsétáló pincér tálcájáról és megpróbálok észrevétlenül eltűnni a tömegben.
Egy darabig úgy tűnik, sikerül is, de aztán hirtelen ott áll előttem Kobe. Mint általában, most sem tudok parancsolni a szenvedélyemnek, tekintetem falja az előttem tornyosuló férfit, és rajtakapom magam, amint ujjammal körözök a pezsgőspohár peremén. Kobe szeme szikrázik, ahogy újra végigmér, mielőtt megszólalna:
,,Azzal a kertitörpével jöttél?" - kérdezi megvetően, majd választ sem várva folytatja - ,,Ma ő a szerencsés? Vele bújsz ágyba?" - halkan beszél ugyan, de hangjából sugárzik a sértettség és a fojtott düh.

Arcát fürkészem, szívem szerint ott helyben elhallgattatnám egy csókkal, de ezt nem tartom kifejezetten jó ötletnek, tekintettel a nagyszámú sajtós hiénára. Válaszom szinte suttogás, próbálom csillapítani:
,,Kobe, kérlek, ne csináld ezt. Vanessa is itt van..." - hiába inteném, nem törődik félelmeimmel, karon ragad és a mosdó felé indul, maga után vonszolva engem is. Ijedten pillantok körbe, nem Kobe-tól félek, hanem jelenettől tartok. Szerencsére úgy tűnik, senki sem figyel.
Aztán hirtelen egy halk, de határozott hang csendül, ezer közül felismerném.
,,Engedd el." - Kaito Kobe előtt áll, s noha nincs olyan magas, mint a kosaras, határozottsága megállásra készteti elrablómat.
,,El az útból" - sziszegi Kobe, ujjai szorítása nem enyhül a karomon - ,,Beszédem van a hölggyel" - teszi hozzá gúnyosan rám pillantva.
Kobe mellé lépek, mert látom, hogy ebből nem fog semmi jó kisülni. Kaito megingathatatlan, ebben a helyzetben a lesifotósok őt zavarják a legkevésbé.
,,Minden rendben, Kaito" - próbálom menteni a helyzetet kényszeredett mosollyal. - ,,Csak beszélgetünk. Nincs semmi baj." - teszem még hozzá, Kobe ujjait lefejtve a karomról. Bryant észbe kap, nyel egyet, majd bólintva a derekamra teszi a kezét, úgy kísér el az ugrásra kész Kaito mellett.

Egyenesen a férfivécébe megyünk, Kobe bependerít az egyik fülkébe, majd megtámaszkodik mellettem, úgy förmed rám:
,,Ezt mégis hogy képzelted?! Eljössz ide páváskodni ezzel a gokartozó kiscserkésszel, pont az orrom elé? Azt hittem ennél több eszed van!" - eleinte szóhoz sem jutok a döbbenettől, de nem kell sokáig várnom olasz temperamentumom feltámadására. Lesöpröm Kobe kezét mellőlem, nem törődöm testi erejével, egyszerűen eszembe sem jut, hogy bánthat.
,,Befejeznéd?!" - kiáltok rá indulatosan, ellépve a fal mellől - ,,Fogalmam sem volt róla, hogy itt vagy! De még ha tudtam volna is, mióta tartozom neked elszámolással??" - hangom metszően éles, Kobe érzékeny pontomra tapintott. - ,,Lewis ma hívott fel, hogy kísérjem el erre a fogadásra, azt sem tudtam, hova jövünk! Egyébként is, mi a francért kellene mentegetőznöm neked?? Ha jól láttam, van partnered ma estére!" - teszem hozzá dühösen, keskennyé szűkült, sötét szemébe fúrva a pillantásomat.
,,Vanessát hagyd ki ebből!" - förmed rám szemmel láthatóan dühösen, de nem tud megrémíteni, ahhoz túlságosan jól ismerem.
,,Már megbocsáss, de nehéz kihagyni ebből, hiszen te ordítozol velem itt a férfivécében, hátrahagyva bájos nejedet a teremben, aki nyilván hamarosan hiányolni fog és alig hiszem, hogy pont az ő figyelmét kerüli el, hogy hites ura üvöltözik valakivel a mosdóban!" - vágok vissza, de belém fojtja a szót, szája az enyémre tapad, csókja dühös, vad, magával ragadó.
Nyelve erőszakosan nyomul a számba, dühösen, vérig sértetten szívom magamba, fogaink összekoccannak, fémes, hideg ízt érzek a számban, Kobe ajka vérzik, de ez nem tántorítja el, csak szenvedélyesebb lesz tőle. Nem is csókol, hanem szinte falja, harapja a számat, durva, önző, bitorló csók ez és nekem eszem ágában sincs ellenállni neki. Behódolok újra, reszkető testtel simulok hozzá, vágya elragad engem is, delejes hatással van rám.

Kezei az utat keresik szűk ruhám alá, de nehezen boldogul, végül elkezdi feltűrni a soha véget nem érő lágy esésű muszlint, de csak dühe izzik erősebben, nem sokkal jut előrébb.
,,Ne... várj... engedj engem..." - zihálom, mert érzem, hogy ha nem fékezem meg, azt ruhám bánja majd. Kobe azonban nem tágít, felrántja a ruhát a csípőmön, a halk reccsenésre szinte megfagy a vér az ereimben, de nincs időm foglalkozni vele, mert Kobe máris saját nadrágján matat, és egy pillanattal később már megfordít, előrelök a WC ülőkére és félrehúzza bugyimat, úgy meríti hátulról belém forró, lüktető farkát. Megtámaszkodom, próbálom visszanyelni a sikolyaimat, ahogy a merev, kemény fallosz szétfeszít és kitölt. Kobe azonnal mozogni kezd bennem, hevesen, durván keféli csöpögő puncimat, keze szorosan markolja a derekamat. Minden lökése forró gyönyörhullámot kelt bennem, szenvedélye és birtoklási vágya magával ragad, testem válaszol a lökéseire, próbálok minél halkabban sóhajtozni, de ez nem mindig sikerül. Hallom, ahogy már zihál ő is, légzése egyre kapkodóbb, öle durván csapódik fenekemhez minden ütemre. Jól ismerem már a testét, érzem, amikor közeledik a csúcspont, így még időben elhúzódok tőle, farka cuppanva csúszik ki belőlem.

Megfordulok, leguggolok előtte, számba veszem büszkeségét, hevesen bólogatva szopom, élvezettel nyalom le róla gyöngyöző cseppjeit, saját nedvemet. Kobe a hajamba markol, rászorítja fejemet az ölére, farka a torkomra csúszik. Ellazítom magam és igyekszem olyan mélyre engedni, amennyire csak bírom, közben fenekébe kapaszkodom, úgy húzom magamra. A hatás nem marad el, néhány nyelés után érzem ujjai finom remegését a fejemen, majd forró ondója több sugárban önti el torkomat, csorog le egyenesen a gyomromba. Igyekszik elfojtani a nyögéseit, ahogy a gyönyör végigfut a testén. Csukott szemmel élvezem a kéj ízét, lassan húzom vissza a torkomból, hogy számba is jusson a finom nedűből. Nem nyelem le rögtön mindet, előbb még nyelvemmel nyalogatom a pulzáló makkot, finoman szétkenve rajta a nyálammal keveredett krémet, majd szorgosan leszopogatom mindet.

Kobe szorítása a hajamon simogatássá szelídül, csendesen tűri, ahogy a számban tartom és nyalogatom ékességét. Még csukva a szemem, amikor finoman mozdul, az arcomat simogatja, majd segít felállni. Rám pillant, de kerülöm a tekintetét, nem nézek rá. A ruhámat igazítom, ő is rendbeszedi magát, torkát köszörüli. Végül állam alá nyúl, szememet nézi, miközben hozzám hajol, és lágyan megcsókol. Szöges ellentéte alig pár perccel ezelőtti önmagának. Most higgadt, kedves, gyengéd és én majdnem elbőgöm magam. Megcsókolja a karkötőt is a csuklómon, majd beszívja hajam illatát, úgy súgja a fülembe:
,,Örülök, hogy hordod." - nem cifrázza, ahogy máskor sem. Arcon csókol, majd mosolyogva végignéz rajtam.
,,Mennem kell..." - suttogom olyan halkan, hogy szinte én is alig hallom, holott legszívesebben megszöknék innen vele, itthagyva Lewist, az egész fogadást, a rám váró estét. Ehelyett viszont megigazítom a ruhámat, és alighanem elsápadok, amikor meglátom, hogy a gyönyörű csipkebetét szárnyaszegetten lifeg ruhám jobb oldalán, néhány szállongó cérnaszál árulkodik a vad szenvedélyről, melynek áldozatul esett ma esti komplém. Kobe-ra pillantok, aki tanácstalanul nézegeti a kétségkívül szakadt ruhát, alóla kivillanó bőrömet.
Megpróbálok mélyeket lélegezni, és lehetőség szerint elkerülni a hullámokban rám törő pánikot, Hangom meglepően nyugodt, amikor megszólalok:
,,Menj, Kobe. Ezen úgysem tudsz segíteni, majd megoldom." - bólint, majd szájon csókol, de nem tűnik biztosnak a dolgában.
,,Vedd fel a zakómat" - mondja, de pillantásomat látva védekezőleg maga elé emeli a két kezét, és elvigyorodik. - ,,Felhívjak valakit?" - próbálkozik még, de egyelőre az tűnik a legjobb ötletnek, ha visszamegy a terembe.
,,Kobe, tényleg nem tudsz segíteni, menj vissza légy szíves, mert Vanessa már tényleg nem hiányzik ide. Oké? Menj már!" - szinte kilökdösöm a fülkéből, mire végre elmegy.

Leroskadok az ülőkére, arcomat a kezembe temetem, szipogok, de megállom, hogy ne sírjam el magam. Halkan nyögdécselek, szitkozódok, aztán elnémulok, amikor meghallom, hogy nyílik a mosdó ajtaja. Pár lépés, aztán az érkező megáll. Aztán felsóhajt és halkan szólít:
,,Lizbeth?"
Örömömben szinte feltépem a fülke ajtaját.
,,Kaito!" - kiáltom, majd a nyakába vetem magam. Kaito a szituációhoz illő méltósággal kezeli a helyzetet, tehát vigyorog. Lefejti magáról a karomat, majd körbeforgat maga előtt, felméri a károkat. Arca egyre csak komorul.
,,Hozd rendbe az arcodat." - int a tükrök felé, majd vállamra teríti zakóját. Villámgyorsan megigazítom a sminkem, majd összefogom magamon Kaito zakóját, beszívom az illatát. Kaito tűnődve nézeget, egyetlen szóval sem kérdezi, hogy mi történt, azt hiszem, rájött magától is. Végül fejcsóválva nyúl a könyökömhöz és kivezet a mosdóból, vissza a forgatagba.

Hamar megtaláljuk Lewist, aki remekül szórakozott nélkülem is, néhány önjelölt kísérővel. Becsületére legyen mondva, hogy amint meglát, megköszöni a hölgyek társaságát.
Gyorsan kimagyarázom a távollétemet, szemrebbenés nélkül hazudok neki és ő persze elhiszi, hogy egy tétova mozdulattal ráléptem ruhám aljára, ami nyomban elszakadt. Mi sem hihetőbb, hisz a szakadás szemmel látható. Kínosan érzem magam, de úgy tűnik Lewis örül, hogy hamarabb szabadulunk az estélyről, így néhány fontos kézfogás után máris kifelé tartunk a teremből. Még látom Kobe-t a szemem sarkából, ő is engem néz, cinkos mosoly bujkál a szája szegletében.

Lewis a limuzinban is feltűnően kedves, próbál jobb kedvre deríteni, én pedig kétségbeesetten próbálom visszacsalogatni az este hangulatát. A szállodához érve már könnyedén csevegünk, elhalmoz bókokkal, amitől kicsit jobban érzem magam. Nevetgélve sétálunk el a liftig, ahol már közelebb lép hozzám, szája az enyémet keresi, de nem engedem elmélyülni a csókban, félek, hogy megérezheti Kobe ízét. Félrehajtom a fejemet, felkínálom neki a nyakamat, vállamat, hogy eltereljem a figyelmét.

Szerencsére hamar felérünk a szobájába, ahol nyomban kimentem magam és a mosdóba megyek. Lefejtem magamról a szakadt ruhát, óvatosan lépek ki belőle, mentve még a menthetőt. Leveszem a fehérneműt is, a tus alá állok, igyekszem lemosni ölemről a korábbi gyönyörmázat. Alaposan kiöblítem a számat is, hogy ne maradjon nyoma a lopott kéjnek. Valahányszor csak felvillannak előttem a vécében töltött pillanatok, a szenvedélyes veszekedés, aztán a gyors, magával ragadó szex, folyton mosolyognom kell, kamasz éveim tiltott kalandjaira emlékeztet.

Szárazra törlöm magam, viseletem pusztán a nyakláncom és a karkötőm, no meg a tűsarkúm, amikor kilépek a fürdőből. Lewis zakó nélkül, ingben, nadrágban ül a fotelban, pezsgőt iszik, mellette az asztalon egy másik pohár csak rám vár. Tekintete előbb csodálkozó, majd csodáló lesz. Gátlástalanul végigméri a testem, tetőtől talpig, majd újra és újra.
,,Szép cipő" - szólal meg végül, lassan kortyolva a poharából.
Rámosolygok, majd mellé lépek, és ölébe ülök. Finoman megkóstolom a száját, nyelvem körbefut fogain, ajkain, nyelvével kergetőzik. Meglazítom nyakkendőjét, közben körözni kezdek a csípőmmel, élvezve, ahogy meztelen ölem a nadrágján át ébresztgeti férfiasságát. Lewis a fenekemet, combomat simogatja, tenyere tovább csúszik a vádlimon, bokámon, majd kibújtatja egyik lábamat a cipőből. A másikat önként vetem le, de hamar rájövök, hogy Lewist nem a tűsarkúm zavarta. Tényleg tetszik neki, olyannyira, hogy poharából átönti a pezsgőt a cipőmbe, aztán finoman a számhoz emeli.
,,Igyál, drága" - szól halkan, szemében mohó vágy csillan.
Lassú, érzéki kortyokban nyelem a hűs italt, megpróbálok nem gondolni a cipőre, sem arra, hogy vajon hol is vehettem, mert kétségkívül be kell szereznem egy újat belőle.
A pezsgő egy része kicsorog a számból, nyakamon, vállamon, mellemen patakzik, Lewis felissza bőrömről, gerincem megfeszül az érintésétől. Félreteszi a cipőt, keze a mellemre simul, felváltva veszi a szájába egyre hegyesedő bimbóimat, finoman nyalogatja, szopogatja őket.

Sóhajtozva, halkan nyögdécselve ringatózom ölében, egyre gyorsabb, céltudatosabb mozdulatokkal préselem keményedő farkához magam. A nadrág sokat tompít ugyan, de így is pompásan érzem, ahogy vágya egyre erősebb lesz.
Nem várok tovább, leszállok Lewis öléből, elé térdelek és kibontom nadrágját. Lehúzom róla, megmosolyogtat segítőkészsége, ahogy csípőjét emeli. Leveszem cipőit, zokniját, alsónadrágját is. Kezeim combján, nyelvem a lábszáráról indul felfelé. Kacér mintákat rajzolok sötét bőrére, amit látható élvezettel szemlél. Egyre feljebb jutok combjain, majd felpillantok rá, amikor elérem ölét. Tekintete várakozásteljesen szegődik ajkaimra, látni akarja, ahogy számba veszem. Kezembe fogom merev farkát, majd ajkaim közé csúsztatom, körbenyalogatom, szopogatom, aztán kiengedem a számból. Kezemmel simogatom, mielőtt újra bekapnám, ekkor már lehunyt szemmel, picit gyorsabban kezdem cumizni, mint az előbb.

Ujjaim az inge gombjait bontogatják, majd feszes hasizmait cirógatom. Számban egyre keményedik a férfiassága, makkja duzzadtan feszül szájpadlásomhoz. Lassan mélyebbre szívom, Lewis megfeszül, ahogy farka eléri a torkomat, nyelvem közben is simogatja, majd nyeléseim izgatják tovább. Egyik kezemmel a heréit simogatom, másikkal megfogom a számban lüktető fallosz tövét, és szorgosan verni kezdem, közben nyelvem a makkon köröz, pici nyílását kóstolgatja.

Hamilton halkan nyögdécsel, a fotel karfáját markolja, szemmel láthatóan élvezi, amit csinálok. Gyorsítok a tempón, egyre erősebben és mélyebben szívom, már nem akarom tovább késleltetni a gyönyörét, élvezem a szivárgó kéjcseppek ízét, Lewis nyögéseit, finom remegését. Aztán vele nyögök én is, fojtottan, alig hallhatón, ahogy meleg spermája hullámokban ömlik a számba. Nagy kortyokban, szomjasan nyelem, íze betölti érzékeim, felkorbácsolja a vágyamat, forrósítja véremet.

Lágyan szopogatom tovább, minden cseppjét kiélvezve, csípőmmel lassan körözve, nem sietek el semmit. Lewis mellkasát simogatom közben, másik kezem utat talál a lábaim közé. A franciázás engem is felizgatott, nedves vagyok és kívánom az előttem ülő férfit. Ujjaim könnyedén siklanak hüvelyembe, remegve vágyom ölembe a számban pulzáló hímtagot.
Lewis a mellkasát cirógató kezemre teszi a tenyerét, felül, szájához húzza ujjaimat és egyenként végigcsókolja őket. Bűvölten figyelem nyelvét, ahogy ujjaim között nyalakodik, egész testem lúdbőrzik a gondolattól, hogy máshol is érintsen. Felkelek a térdelő helyzetből, felülök Lewis ölébe, farka a hasára simul. Szabad kezemmel simogatom, miközben csípőmet előre-hátra mozgatom. Érzem, ahogy farka lassan újra merevedni kezd, izgalmam felhevíti őt is, ujjaimat elengedve a mellemet csókolja újra.

Minden porcikám azt kívánja, hogy beleülhessek már ágaskodó falloszába, de Lewis nem engedi, még mást akar.
,,Térdelj a fotel karfájára" - sóhajtja, miközben fájó szívvel ugyan, de elhajol kebleimtől. Kíváncsian pillantok rá, de aztán megértem mit szeretne.
Feltérdelek, kezeim vállán pihennek, közben kibújik az ingből és én legszívesebben nyomban kóstolgatni kezdeném sötét karamell színű bőrét, de nem tehetem. Most ő akar kóstolgatni, méghozzá engem, egészen pontosan kéjvágytól remegő, csöpögő puncimat. Megmarkolja a fenekemet, úgy húz arcára, majd első érintésétől mélyről jövő sóhaj szakad fel bennem. Nyelve még mértéktartó, kíváncsian ízlel bele szétnyíló nagyajkaimba, végigfut duzzadó csiklómon, majd egyre bátrabbá válik, és hüvelyem nyalogatja.

Nyögdécselésem és a belőlem áradó lótusz és vanília illat elragadja őt is, tudom, hogy ízemen is ezeket az aromákat érzi, és mind többet akar. Nyelve fürgén ját már combjaim között, ujjai fenekem kemény húsát markolják, velem pedig forogni kezd a világ, ahogy szája rázárul lüktető csiklómra. Vállaiba kapaszkodom, testem pedig önkéntelenül is felé mozdul, arcára tolom magam még jobban, egészen a fehéren izzó robbanásig, ami megfeszíti izmaimat, egész testemet. Hátrahajtott fejjel, megfeszülő nyakkal élvezek el, gyönyöröm még fájdalmasan tombol ölemben, amikor Lewis szája hasamat becézi, keze végigfut két mellem között, egészen nyakamig, birtoklóan, élvezettel simogat, engedi, hogy kiélvezzem a kapott kéj minden pillanatát.

Magához húz, ahogy testem reszketése alábbhagy, csókja szédítő, megkóstolom nedveimet a nyelvéről újra, nekem is ízlik, mosolyogva koccan fogam az övéhez, velem nevet ő is.
Keze most a derekamon, délceg lándzsája már a hasamnak feszül, és noha látom kétségtelen vágyát, tudom, hogy vele még kell valami, ami biztonságot ad neki. Lecsusszanok hát öléből, és táskámból kiveszek néhány csomag óvszert. Lewis vigyorogva néz, közben magát simogatja, farka már mereven ágaskodik, engem vár, és én nem váratom meg. Kibontom az egyik tasakot, számba veszem a banánízű gumit, és finoman, lágyan, ajkaimmal, nyelvemmel húzom fel Lewis-ra, alaposan elszopogatva a kellemes gyümölcsízt.

Ennél többet már egyikünk sem nagyon bírna, visszahelyezkedem hát ölébe és egy óvatos mozdulattal puncim bejáratához igazítom rúdját, majd lassan ráereszkedem. Sóhajaink egyszerre törnek fel, vágyunk tagadhatatlan. Lewis a derekamat szorítja, egyelőre ő még mozdulatlan, én ringatózom rajta, fel-le ereszkedve szerszámán.
Puncim hálásan fogadja magába újra és újra a kemény falloszt, nedveim megkönnyítik a mozgását.
Nem tudom, melyikünk tempója gyorsul fel előbb, de hamarosan már zihálunk mindketten, fenekemen izzadság csorog Lewis combjaira, mellkasán támaszkodó kezem is meg-megcsúszik verejtékén. Tágra nyitott szemmel gyönyörködöm arcában, finom vonásaiban, nemes állában, telt ajkaiban, miközben érzem a mind görcsösebbé váló szorítást a csípőmön, ahogy magára ránt újra és újra.

Lehunyt szemmel húz ölére, érzem, ahogy megmerevedik a teste és még utoljára felnyársalja vonagló testem, mielőtt hörögve beleélvez forró barlangomba. Titokizmaimmal rászorítok a farkára, próbálok igazodni a pumpálás üteméhez, de az óvszer nem könnyíti meg a dolgomat.
Megvárom, míg izmai elernyednek, majd előrehajolok, megcsókolom az imént csodált ajkakat, aztán lassan felemelkedem, kiengedem magamból testét.
Elé térdelek, finoman lefejtem az érzékeny falloszról a gumit és félreteszem, azt sem bánom, ha nedvei visszacsorognak ölére, legalább lesz mit felnyalogatnom. Óvatosan veszem kezembe az érzékeny testrészt, nyelvemmel előbb a környékét tisztogatom meg, majd a szárát végignyalva haladok rajta felfelé. Nedvei enyhén banános ízűek, de ezt cseppet sem bánom, kedvemre való a csemege, nem hagyom kárba veszni.

Lewis maradéktalanul kiélvezi a kényeztetést, jól tudom már, hogy az óvszer nála biztonsági előírás, meggyőződése ugyanis, hogy csak így tudja kivédeni, hogy valamelyik elvakult rajongója teherbe ne essen tőle. Nyilván esetemben is ettől tart, én pedig nem világosítom fel a tévedéséről, meghagyom biztonságérzetét.

Kedvtelve szopogatom férfiasságát, de a gyors egymás utáni élvezés sokat kivett belőle, így nem erőltetek semmit. Csókjaim most hasán osonnak felfelé, belenyalok köldökébe, mellbimbóit ízlelgetem. Lewis mosolyog, arcán látom a kielégültséget, felszabadultságot.
Ölébe ülök, de most oldalra fordulva, lábaimat lelógatom az egyik oldalon, úgy csókolgatom nyakát, vállait, szexis kulcscsontját. Nem elégszem meg az egyik oldallal, mindkettőt megkóstolom, de nem tudok dönteni, melyik ízlik jobban. Lewis a hajamat simogatja, inkább szórakozottan, mint tudatosan, szája felel ugyan ajkaim érintésére, de nem érzem még benne a tüzet.
Rámosolygok, mielőtt fülébe súgnám:
,,Azt hiszem, boxkiállásra lesz szükség. Elhasználódott a gumid, szépfiú..." - búgom, majd felemelkedem, Lewis pedig vigyorogva a fenekemre paskol, ahogy lehajolok az óvszerért.
Érzékien ringó csípővel sétálok el a fürdőszobáig, majd vissza, immár üres kézzel. Pezsgőt töltök Lewis poharába és a kezébe adom, amit hálásan fogad. Felhajtom a sajátomat is, kellemesen bizsergeti a torkomat, jólesik.
Az előttem üldögélő férfit nézem, aki most meglehetősen fáradtnak látszik, talán az időeltolódás miatt.

Úgy döntök, hogy talán némi erotikus műsor felkeltheti újra az érdeklődését, így tekintetemmel bujaságot sugározva leteszem a poharamat, és melleimet kezdem simogatni. Nincs szükségem zenére a tánchoz, fejemben szól a reggel hallott muzsika, lehunyt szemem mögött képek villóznak, érzések, érintések, illatok, csókok emléke tör fel bennem, testem magától mozdul, vágyaim, megidézett szenvedélyem ritmusára.

Nem figyelem magam, sem a mozdulataim, nem tudom, hogy kezem mikor simul combomra, hogy onnan ölemre vándoroljon, egyre csak a saját filmemet látom, illékony pillanatok röpítenek magasba és ejtenek vissza, táncom nem pusztán erotika, hanem szenvedély, gyötrelem, vágyódás, gyönyör is. Nekem is, és annak is, aki nézi. Lewis képtelen levenni rólam a szemét, noha már rég nem csak neki táncolok, mégis felébred a vágya, hisz ő mit sem sejt a bennem dúló érzelmi kavalkádról, az egymásnak feszülő és egymásnak ellentmondó vágyaimról, tiltott légyottokról, titkos érintések varázsáról.

Ő csak ringó, vonagló, reszkető testemet látja, ami kéjért kiált, érintést, csókot, simogatást vágyok, képzeletben nem kell választanom, megkaphatom mindkét férfit, és villámként csap belém a felismerés, hogy mindez csak ábránd, amikor Lewis keze hátamra simul, ahogy a szemben lévő fotelra hajolok, és hátulról mögém lép.

Feleszmélek a képzeletemben játszódó álmokból, egy pillanatig hitetlenkedve nézem a mögöttem álló Lewis kéjsóvár arcát, kezében tartott harcrakész szerszámát, amelyen - bántóan éles részlet - új, sárgás színű óvszer feszül, majd visszatalálok mostani szerepembe, és csábosan felrakom egyik lábamat a fotelra, hogy könnyebben hatolhasson belém.
Gyorsan, lendületesen kezd mozogni, táncom megtette a magáét, farka olajozottan siklik bennem. Érzem, hogy most nem érdekli az én gyönyöröm, saját beteljesülését hajszolja mind hevesebben, mind gyorsabban mozogva. Nem hibáztatom, sóhajaim halkan törnek fel belőlem, elnyomja őket Lewis nyögdécselése, öle fenekemhez csapódó hangja.
Lökései kemények és gyorsak, pár perc csupán és teste az enyémhez préselődik, hangos nyögései árulkodnak megélt gyönyöréről, ujjai szorítása lassan enyhül derekamon. Még végigsimítja a hátamat, mielőtt kihúzódna belőlem és hátralépne.

Megfordulok és leülök a fotelba vele szemben. Fáradt arccal lép közelebb, lehúzza farkáról a gumit és nézi, ahogy szerszámát újra a számba veszem, noha most olyan furcsán távolinak érzem az egészet. Ennek ellenére letisztogatom alaposan, nedvei most is kellemesek, egészen megjön a kedvem a folytatáshoz, ahogy bőrét, gyönyörét, teste verítékét és páráját ízlelem, de Lewis arcára pillantva már tudom, hogy kár lenne nagyon belemelegedni.
Kimerülten mosolyog rám, majd hátrébblép, lehajol, és szájon csókol. Kiveszem kezéből az óvszert, és tenyeremben tartva felkelek, hogy kidobjam.

Lewis követ a fürdőszobába, tükörképünket nézi, fekete bőre csodásan mutat az én világos testem mellett. Mögém lép, hátulról átkarol, ringatózunk egy darabig, majd halkan a fülembe súgja:
,,Köszönöm."
Hátrahajtom a fejem a vállára egy pillanatra, lehunyom a szemem, majd mosolyogva fordulok hozzá egy csókra:
,,Bármikor, nagyon szívesen. Csak hívnod kell" - búgom, majd magamra öltöm a szakadt ruhát és Kaito öltönyét.
Cipőmet is meglelem, az egyik ugyan ragad a pezsgőtől és elázott a belseje, de most ez a legkevésbé sem izgat.
Lewis még meztelen, amikor megírja a csekket és a kezembe adja, majd bűbájos, gyönyörűen fáradt mosollyal kísér ki. Búcsúzáskor még elgyönyörködöm benne, mielőtt kilépnék a folyosóra.

Összehúzom magamon Kaito öltönyét, beszívom az illatát, majd a lift felé indulok, onnan hívom őrömet, hogy jöjjön értem.
Kaito-ban most sem kell csalódnom, a kocsi a szálloda előtt vár, besegít a hátsó ülésre, majd megkerüli az autót és beszáll a kormány mögé. Azonnal kibújok a ragacsos cipőből, fejemet fáradtan ejtem hátra a támlára, hosszú volt ez a mai nap.
Hátrapillant rám, talán kevesli a Hamilton-nal töltött időt, de nem teszi szóvá, anélkül is eloszlatom kételyeit:
,,Minden rendben, Kaito. Jól vagyok, nem volt semmi gond."
Végigpillant szakadt ruhámon, levetett cipőmön és fáradt arcomon, majd csúfondáros mosolyt villant rám. Aztán előrefordul és bekapcsolja a rádiót.

Halk, dallamos gitárzene tölti be az utasteret, az, amit reggel is hallottam a kocsiban, az, amire érzékeim saját életre keltek nem olyan rég. Egy pillanatra benntartom a levegőt, mondanék valamit, Kaito hátra is pillant rám a tükörből, de végül mégsem mondom ki.
Sötét szemét nézem, rövid hajában, nyakában gyönyörködöm, majd mögé csúszok az ülésen és átölelem hátulról, vállára simítom az arcomat, úgy hallgatom a borzongatóan szép muzsikát..

Szexi fotók, pornó képek