Kéjes percek a titkárnővel
Odavetem a titkárnőmnek, hogy két óráig ne keressen senki. Egyre mélyebb a dekoltázsa. Buta liba! Házinyúlra nem lövünk. Pláne, ha ennyi a nemes vad körülöttünk.
Stúdiólakást bérelek, melyben legnagyobb bútor a franciaágy. Azt használom leginkább. Lassan cserélni kell. A matracokat mindenképp.
Tíz perc, és nyakamba akaszkodik KV. A kis vörös. Kicsi, vékony, hajlékony testű. Huszonöt éves, de alig néz ki tizennégynek. Cirkuszi akrobata. A fanszőrzete is tűzpiros. Igazi vadmacska! Húsz perc múlva a dákómon lovagol! Atyaisten! Megint a mennyben járok! És a mellei! Mint két ruganyos labda, ágaskodó bimbókkal. Máris a számban érzem. A gondolata is felizgat!
Kikészítem a pezsgőt. Rendszerint azt iszunk. Ez az ajzószerünk.
Levetkőzöm, tusolok, fogat mosok. Egy szál fürdőköpenyben várom. az ágyat is megvetem. Már az ajtóból a nyakamba ugrik. Miközben nyelve a számban motoz, lábait a derekam köré kulcsolja, a karjaival meg átöleli a nyakam. Az ágyra teszem, megszabadítom a ruháitól és belehatolok. Keményen, ahogy szoktam. Utána pezsgő. És helycsere. Hagyom kibontakozni.
Csengetnek.
Feltépem az ajtót.
Egy méretes ököl orrba vág.
Hallom a távolból KV sírós hangját:
- Bocsáss meg, követett a férjem!