Csak barátok
Fekszem az ágyon, megint rólad ábrándozom. Nem tudlak kiverni a fejemből, valamiért újra és újra csak Rád gondolok. Pedig nem kellene, hiszen én voltam az, aki megtagadtalak. Pedig nem kellett volna, de megtettem.
Emlékszem, amikor először megláttalak, talán már akkor beléd szerettem. Álltál az ajtóban, rám néztél, már akkor megborzongtam, de azt csak a februári mínusznak tulajdonítottam. Kollégák lettünk, folyamatosan éreztem a közelségedet, és titokban tovább borzongtam. Te is megkedveltél, éreztem, hogy szívesen vagy velem, a kisebb-nagyobb szüneteket mindig együtt töltöttük, te beszéltél, én hallgattalak. Majd munka után is találkozgattunk, kávéztunk, ebédeltünk, persze csak szigorúan barátságról esett szó. Egy nap beszámoltam rólad a barátnőmnek, az én kék szemű, szőke hajú barátomról. Nem kellett volna. Rád ismert, ő volt végül az, aki kimondta a neved. Együtt jártatok egyetemre, nevetett rajtam, azt mondta ne is gondoljak Rád úgy, mint egy férfira, mert szélhámos vagy, egy nőfaló. Erre én védekeztem, hogy csak barátok vagyunk, vagy talán még azok se, sőt Neked még barátnőd is van.
Ezt is megtudtam a beszélgetéseink során, de már akkor éreztem, hogy nem szereted, a szavaid már akkor elárultak. Azért bántott, amit Évi mondott Rólad. Akarva-akaratlanul tartózkodóbb lettem veled szemben, de Te továbbra is csak velem akartál beszélgetni.
Egy nap még azt is megengedted magadnak, hogy leülj mellém, miközben a leveleim olvasgattam, Évi írt, megint cinikusan érdeklődött rólad. Nagyon ideges lettem, bezártam az ablakot, még mielőtt beleolvashattál volna. Nevetve érdeklődtél:
- Csak nem szerelmeslevél?
- Nem. - válaszoltam, de lehet, hisz nem tudtam tőled elolvasni.- elég sértően vágtam ezt hozzád, láttam a szemedben, hogy nem kellett volna.
Elnézést kértél, csak viccnek szántad, és én már megint mosolyogtam.
Másnap én ültem melléd, de már magam is éreztem, hogy egyre hidegebb vagyok veled.
- Már nem szeretsz? - kérdezted
- De szeretlek, édes. - mondtam félig mosolyogva.
A szemembe néztél, de nem szóltál semmit, csak megsimítottad a kezem, és szó nélkül elsétáltál.
Május végén együtt mentünk kirándulni Prágába, persze nemcsak mi ketten, hanem a munkatársainkkal együtt. Addigra már tudtam rólad, hogy komolyan kihasználod a nőket. De nem érdekelt, mert szinte erőszakkal bebeszéltem magamnak, hogy nem lépném át veled azt a bizonyos határt.
De Prágában történt valami. Mindenki ment a saját feje után, mi meg ott maradtunk ketten a szállodában. Gondoltam, legalább majd együtt fedezzük fel a várost. Így is lett, sétálgattunk, nevettünk, próbáltunk nem eltévedni. Először csak megfogtad a kezem, majd éreztem, hogy az ujjaimmal játszol, de nem zavart, hisz ez még belefér a barátságba.
Visszatérve a szállodában a szobádba invitáltál, persze csak baráti alapon. Üldögéltünk az ágyon, és nevettünk. Majd elhallgattál.
- Szeretkezni akarok veled. - mondtad nem kis meglepetésemre.
Először nem hittem a fülemnek. Azt hittem, hogy csak félrehallottam. De nem, mert megismételted, eléggé határozottan kijelentetted.
- Nem lehet. Ott a barátnőd, próbáltam gyorsan kifogást keresni.
Legyintettél.
- Te vagy az egyetlen, aki még nálam is jobban tudja, hogy nem szeretem.
Lassan odamásztál az ágyon hozzám. A szemembe néztél.
- Csak téged kívánlak mióta megláttalak!
Akkor nem gondoltam rá, hogy hány nőnek mondtad már el ezt a mondatot.
- Kérlek, Andi, ne mondj nemet.
Nemhogy nemet, de még igent sem tudtam mondani, mert olyan hirtelen csókoltál meg. Éreztem a szádát, az illatodat, és elborult az agyam. Próbáltam lecibálni a ruháidat, nem sok sikerrel. A nyakam kezdted csókolgatni, én pedig csak remegtem, mintha nem is én lettem volna. Soha nem kívántam még annyira senkit. Pillanatok alatt lekerült rólunk a ruha. Láttam, hogy én sem hagylak hidegen. Már a melleim csókolgattad, hol az egyiket, hol a másikat, majd lejjebb araszoltál. Belenyaltál a köldökömbe. Majd a combjaim vetted célba. Apró puszikkal jutattál egyre magasabbra. Már csak nyöszörögtem. Majd hirtelen belenyaltál a puncimba, majd felemelted a fejed, és rámnevettél.
- Folytassam, vagy beszélgetünk kedves barátom?
- Nos, ha ennyire vagy képes. Azért többet vártam volna Tőled. Ha valamit elkezdesz, be is szokás fejezni. - mondtam vigyorogva.
Lehajtottad a fejed, és olyan hevesen kezdtél nyalni, hogy magam is megijedtem, hogy azonnal végem lesz. Nem is bírtam sokáig, megrándultam, és eljutottam a csúcsra.
- Látom, régen voltál férfival. Vagy én vagyok rád ilyen hatással? - kérdezted.
Nem sok értelmes dolog jutott az eszembe, ezért inkább nem is válaszoltam.
Lassan feljebb másztál. Csókolgattad az arcom, az szemem, szinte szeretkeztél a számmal. Egyszercsak belémcsúsztál, teljesen kitöltöttél, majd mozgatni kezdted a csípődet, egyre gyorsabban, megint éreztem, hogy robbanok, de Rád sem kellett sokáig várnom. Rámborultál.
Elaludtunk. Reggel arra ébredtem, hogy csókolgatod az arcom. Nem tudtam, hogy lesz tovább. Kedves voltál velem, és én is tudtam, hogy szeretlek, de nem mondtam ki.
Csak néztelek, és nem tudtam, mit jelentek neked.
Talán csak egy éjszaka volt a sok közül. - gondoltam magamban.
Pakoltunk össze, mikor bejött az egyik közös kollégánk a szobába.
- Andi, ne játssz a tűzzel!
- Nem, mi csak barátok vagyunk, ő csak szeretőt keres, nem én kellek neki, velem nem fog szórakozni.
Nem kellett volna ezt mondanom, nem is gondoltam komolyan, mire kimondtam, már megbántam. Ott álltál az ajtóban, és még egy pillanatra láttam az arcod, láttam a csalódottságot.
A kirándulás után nem mertem a szemedbe nézni, szabadságot vettem ki lassan már három napja.
Hiányzol.