Pajzán szexmese




Élt egyszer egy hercegkisasszony, akit még a születése napján feleségül ígértek egy távoli birodalomban élő herceghez. Amikor végül eljött az idő, hogy a hercegkisasszony a hercegéhez menjen feleségül, nagy szomorúság borult a palotára, mert kedves és gyengéd hercegkisasszony volt ő, akit mindenki szeretett. Édesanyja, a királyné volt a legbánatosabb, és sok ritka kincset gyűjtött össze a leányának, amelyeket magával vihetett.

Az előkészületek több hónapig tartottak, és amikor véget értek, a bőröndök olyan hosszan sorakoztak, hogy nem lehetett ellátni az elejétől a végéig. A nagy csomagok tömve voltak a legcsodásabb minőségű és ragyogású, legritkább ékszerekkel, arany és ezüst kiegészítőkkel, hogy a hercegkisasszony minden igényét kielégítsék. Méterszám sorakoztak a legfinomabb kelmék, melyek a szivárvány minden színében pompáztak, és még számos más gyönyörűséges kincs, amelyeket hosszú volna itt végigsorolni – egyben azonban mind hasonlított: a legjobb minőségűek voltak és rengeteg volt belőlük. Egyetlen apró részletről sem feledkeztek meg, így minden ott volt, ami csak egy hercegkisasszonyhoz illik. Akármelyik királynő is megirigyelhetett volna egy ilyen kelengyét.


A megpakolt ládákat hosszú szekerekre tették, amelyeket aztán a birodalom legodaadóbb szolgái közül választott őrökkel láttak el. Ehhez a kivételes rakományhoz csatlakozott a hercegkisasszony személyes komornája és társalkodónője, a király legmegbízhatóbb inasának gyönyörű leánya. Az édesapja a trón szolgáinak hosszú sorából származott. Ez a komorna volt a hercegkisasszony számára a legkellemesebb kíséret, mivel gyerekkora óta kedvelte a lány társaságát.

A hercegkisasszony egy elvarázsolt paripán kelhetett útra, amely beszélni tudott, és Falada volt a neve. Végül a leány kapott ajándékba egy arany nyakláncot, amelyen az eljegyzett herceg nemesi gyűrűje függött. Akkor kellett visszaadnia a gyűrűt a hercegnek, amikor összeházasodnak.

Amikor mindannyian indulásra készen álltak, a kastély minden lakója előállt, hogy elbúcsúzzon a hercegkisasszonytól, és végül kezdetét vette az utazás.

Nagy volt az izgalom, amikor az utazók nekivágtak, és a hercegkisasszony meg a komornája vidáman töltötték az út első óráit. Csakhogy a kisasszonyok sokkal kényelmesebb utazáshoz voltak szokva, mint amit a kísérőik diktáltak, így hamarosan igen elfáradtak. Ráadásul a hercegkisasszony nem is igen sietett, hogy férjhez menjen egy olyan herceghez, akivel még soha életében nem is találkozott. De nem táplált hiú reményeket, hogy valamiképpen el tudná kerülni ezt a házasságot, mert engedelmes és hűséges leány volt, aki tudta, hogy az ereiben csordogáló nemesi vér mire kötelezi. Mégis, az volt a szándéka, hogy a szabadsága utolsó pillanatait kiélvezi, amíg még lehet.

Ezért hát elhatározta, hogy nem sietteti az elkerülhetetlen végzetét, és megkérte a kísérőit, hogy lovagoljanak előre, ő és a komornája pedig hadd haladjanak a saját tempójukban. A kísérők ebbe bele is egyeztek, hiszen alig néhány napnyi járóföldre voltak még csak a hercegkisasszony saját nemesi földjeitől, és a menetben úgysem akart senki megtagadni semmit, amit a hercegkisasszony kívánt.

Különösen meleg volt az idő útközben, és lévén, hogy sokszor megálltak pihenni, a hercegkisasszony és a komornája hamarosan messze lemaradt a csapattól. Késő délután a két leány egy tiszta forráshoz érkezett. Nagyon megörültek a hosszú és unalmas út utáni fürdő lehetőségének, így egyetértettek abban, hogy a forrás tökéletes hely, hogy letáborozzanak éjszakára.

A hölgyek sietve leszálltak a lovukról, megszabadultak poros ruháiktól, és a vízbe futottak. Csodálatos érzés volt lemosni az út porát.

Csakhogy a hercegkisasszony nem volt hozzászokva, hogy egyedül fürödjék, s ügyetlenségében a haját jól összegubancolta. Látva hogy mi történt, a komornája a kisasszonyhoz sietett, hogy a segítségére legyen.

A hűvös víz kellemesen cirógatta fáradt tagjaikat. A komorna gyengéden megmosta a hercegkisasszony haját, s eközben az áramlat finom ringásától újra meg újra összeért a testük, ami egyre inkább kedvére volt mindkettejüknek.

Miután a hercegkisasszony haját megmosták és kiöblítették, ő azonnal nekilátott, hogy viszonozza a szívességet, így most a hercegnő mosta meg a komornája haját. Eközben mindketten bátrabbak lettek, s hagyták, hogy amikor a víz összesodorta őket, a testük összesimuljon, mintha csak véletlenül történne. De valójában egyre jobban felizgatta őket a másik lágy, nőies húsának csodás érintése. Tiszta hajuk ragyogott a késő délutáni napfényben.

De a hercegkisasszony még nem akart elválni elbűvölő komornájától, és így nagyon lassan, mintha csak egy álomban lenne, elkezdte cirógatni őt a szappannal, mintha mosdatná a hölgyét, de valójában csak szerette volna bizalmasabban megérinteni. Elragadta a kíváncsiság, hogy megtudja, milyen érzés egy másik nő érintése, és hogy saját magához képest milyen. De ennél is jobban vágyott arra, hogy kényeztesse őt, és hogy a másik őt kényeztesse.

Nem tartott soká, míg a komornát is hatalmába kerítették ugyanazok a vágyak, mint a hercegkisasszonyt, és ő is elkezdte gyengéden simogatni és felfedezni barátnője testét. Mindketten csodálták a másik női bájainak vonásait.

Apránként egyre jobban megismerték egymást, felfedezve – ahogy csak azok a nők képesek, akik ennek a különleges önimádatnak adják át magukat -, hogy milyen csodálatos olyasvalakit megérinteni, aki ennyire hasonlít önmagukhoz. Ó, milyen édes érzés a szeretője megkeményedő mellbimbója az ujjai között, miközben szeretettel simogatja a telt dombocskát! Milyen izgató végigsimítani a másik testén a kezével és megcirógatni a dereka, a csípője és kerek feneke hajlatait! A szíve alig tudta elviselni, amikor a két lágy comb találkozásánál megbújó kis szőrháromszög mögött kutatva végül felfedezte az apró bimbócskát, amelytől a másik megremegett – éppúgy, ahogy ő reszketett bele ugyanabba az érintésbe. Nem tudta megállni, hogy ne csúsztassa be egy ujját abba a nőies lágyságba, és érezze a meleg, selymes nedvességet odabent.

Szappanhabgyöngyökkel borítva cirógatták egymást mohón, örömmel felfedezve, hogy valóban nagyon hasonlóak.

Nem volt már szükség arra, hogy a mosdatás cseléhez folyamodjanak, ezért a hercegkisasszony és a komornája lemosták a szappanhabot, és a partra gázoltak. Ráérősen megszárítgatták egymást, kuncogtak, és pimaszul évődtek egymással. Úgy döntöttek, hogy csak egy hálóhelyre lesz szükségük éjszakára, és izgatottan munkához láttak. Úgy sürögtek-forogtak, akár két tündér az elvarázsolt erdőben, elragadtatva a meztelenségüktől. Az ágyat végül elrendezték, és a komorna kissé szégyenlősen lefeküdt.

A hercegkisasszony a komornája mellé fészkelte magát, és lágyan szájon csókolta őt. A komorna hevesen viszonozta a csókot, testével a hercegkisasszonyhoz simulva. Úgy ölelkeztek, mint a rég elszakadt szeretők, egyik epekedő csókot nyomták a másik után egymás lágy, rózsás ajkaira. A csókok között kedveskedve suttogtak egymásnak, teljes szívükkel kinyilvánítva a vonzalmukat. Mindkettőjüknek csodálatos érzés volt, amikor mellek érintettek melleket, lábak siklottak sima lábakon, és nedvesen csillogó testnyílások dörzsölődtek mohón egymáshoz. Most már szörnyen izgatottak voltak, és többre vágytak.

A hercegkisasszony úgy fordult, hogy a komornája mellett feküdt, de az arca az ellenkező irányba nézett. Mindkettőjüknek új élmény volt ez, de mindketten, mintha ösztönösen tennék, könnyen megtalálták a megfelelő testhelyzetet. Először várakozó remegéssel megvizsgálták, majd gyengéden szétnyitották és próbaképpen megnyalták a másik érzékeny húsát. Halk nyögések hagyták el az ajkaikat, miközben örömmel kísérleteztek a gyönyörrel, amelyet egymásnak tudtak így nyújtani.

Ahogy a szenvedélyük növekedett, úgy kapaszkodtak egyre hevesebben egymásba, s a csípőjük vadul hullámzott a nagy buzgósággal dolgozó nyelvektől. Az ölelésük oly szilaj volt, hogy távolról inkább tűntek egy testnek, mint kettőnek, és kiáltásaik visszhangoztak az erdőben, miközben a lovaik némán figyelték őket.

Túl hamar vége lett, de a hercegkisasszony és a komornája tovább ölelték egymást, remegve, és szerelmes szavakat suttogva egymásnak. Aztán mindketten elaludtak.

Később a komorna arra riadt fel álmából, hogy egy kemény tárgy lapul alatta az ágynemű között. Az összegyűrt lepedőben körültapogatózva megtalálta a nemesi gyűrűt, ami szeretkezésük közben leesett a hercegkisasszony nyakából. A komorna gyorsan felkapta, és a ruhái közé rejtette. Eközben szörnyű cselszövés kezdett lassan alakot ölteni a fejében.

A komorna tudta, hogy elégedettnek kéne lennie a helyzetével, hiszen társalkodónőként a hercegkisasszonynál kedvesebb úrnőt keresve sem találhatott volna egyetlen birodalomban sem.

A hercegkisasszony sokkal inkább úgy bánt vele, mint egy testvérrel, nem, mint egy szolgálóval. De talán épp ez a jóindulat volt az, ami miatt a komorna elégedetlenkedni kezdett. Bármi volt is az ok, a komorna erősen féltékeny volt $ hercegkisasszonyra, és kapzsi módon vágyott a vagyonára és fenséges rangjára. Mindezek felett irigy is volt, amiért a hercegkisasszony egy herceghez megy feleségül. A komorna számára egy herceg feleségének lenni azt jelentette volna, hogy egyszer s mindenkorra megkapja a szabadságot és a hatalmat, amit annyira kívánt. Hercegnő lenne, és mindene megvolna, amire csak vágyik.

Amint az árulás ötlete megfogant a komorna fejében, többé másra sem tudott gondolni. Még az sem rettentette volna vissza, ha a hercegkisasszony életét kellene fenyegetnie, hogy valóra váltsa az álmát, bár a gondolattól kirázta a hideg. Azonban sokkal jobban szerette a saját becsvágyát, mint a kedves hercegkisasszonyt. Mégis úgy határozott, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy a hercegkisasszonynak mégse essen bántódása, miközben újra végigvette a cselszövése részleteit, s közben szorosan markolta a nemesi gyűrűt.

A következő napon a komorna persze még nem fedte fel szándékát a hercegkisasszony előtt. Ehelyett nyomorúságosan búslakodott egész délelőtt, miközben folytatták az útjukat.

Déltájban a pár egy újabb forrás mellett haladt el. A hercegkisasszony meglehetősen szomjasan így szólt a komornájához:

Szállj le, kérlek, a lovadról, és hozz nekem egy kis vizet! De a komorna így felelt:
Te is hozhatsz magadnak.
Ez megdöbbentette a hercegkisasszonyt, de túlságosan kedvelte a lányt, hogy szóvá tegye a dolgot, ahogy kellett volna, inkább lecsúszott a lováról, a forráshoz ment és ivott. De a hercegkisasszony lova megjegyzett mindent, ami történt.

Egy kicsit távolabb az úton a hercegkisasszony újra megszomjazott, és a korábbi incidensről elfeledkezve ismét kérte a komornáját:

Szállj le, kérlek, a lovadról, és hozz nekem egy kis vizet!
A komorna ismét visszautasította a hercegkisasszonyt egy goromba válasszal, és a hercegkisasszony kénytelen volt saját magának vizet hozni. De miután ivott és felállt, látta, hogy a komornája is leszáll a lóról.

A komornája pillantását látva a hercegkisasszony ereiben meghűlt a vér. Talán a komorna meg akarja ölni őt? De nem, ehelyett megparancsolta, hogy vesse le a nemesi ruhát, és vegye fel az ő szolgálói ruháját. Ez furcsa kérésnek tűnt, de a hercegkisasszony némán engedelmeskedett, még akkor is, amikor látta, hogy a komornája felveszi az ő királyi ruháját. Aztán a komorna felült Falada hátára, a saját hátasát pedig meghagyta a hercegkisasszonynak. Ő csodálkozott azon, ami történt, de nem szólt semmit, jobbnak látta, ha vár, míg elérik a birodalom biztonságát, mielőtt megkérdőjelezi a komorna bizarr viselkedését. Ami a komornát illeti, ő még halogatta a pillanatot, amikor majd bevégzi a tervét, mert valójában nem lelte örömét az előtte álló feladatban.

Így utaztak egy darabig. A hercegkisasszony túlrémült volt, hogy megszólaljon, a komorna pedig komolyan töprengett a sorsukon. Amikor végül egy útelágazáshoz érkeztek, amely a hercegkisasszony jegyese birodalmának határát jelezte, a komorna tudta, hogy nem késlekedhet tovább. Megállította a hercegkisasszony lovát, és intett neki, hogy szálljon le a nyeregből.

Mielőtt a hercegkisasszony megszólalhatott volna, a komorna gyorsan elővett egy tőrt. A nő szívének szegezve ultimátumot adott: esküdjön, hogy soha nem árulja el az ő valódi kilétét egy léleknek sem, különben megöli. A hercegkisasszony túlrémült volt, hogy válaszoljon, de a komorna megnyomta a tőrt.

-Tudom, hogy nem fogsz megszegni egy nemesi esküt, hát most esküdj, vagy meghalsz!

Mit tehetett a hercegkisasszony? Hogy megmentse az életét, tette, amit a komornája követelt.

Így történt hát, épp ahogy a komorna eltervezte, és amikor a két nő megérkezett a herceg kastélyához, a komornát a hercegkisasszonynak kijáró tisztelettel és nagy örömmel meg ünnepléssel fogadták, a valódi hercegkisasszonyt pedig bezavarták a volt komornája szobájába, és ráparancsoltak, hogy a nemesi ruhákat, melyek valaha az övéi voltak, csomagolja ki. Eközben a komorna parancsot küldött a hercegkisasszony kíséretének, hogy azok nyomban térjenek vissza a régi birodalmukba.

A remekül kivitelezett terv után az ál hercegkisasszony gyorsan hozzáment a gyanútlan herceghez. Az igazi hercegkisasszony nem volt hajlandó áruló komornáját szolgálni, de nemes kisasszony lévén nemigen értett semmihez, így nem talált más munkát, mint hogy a libákat gondozza a palotakertben. Így esett, hogy ezután ő lett a „kis libapásztorlányka”.

A herceg és a mátkája boldogan éltek együtt, míg a kis libapásztorlányka eközben nyomorban és magányosan tengette életét, egyedüli társasága a libák voltak, akiket az udvaron terelgetett.

Egy nap a herceg lovagolni kívánt, és mivel a saját lovát épp patkolni vitték, felült a hercegnő lovára, Faladára.

Falada jó ló volt, így hát könnyű vágtában haladtak, amikor is ahhoz az útelágazáshoz érkeztek, ahol a komorna arra kényszerítette a hercegkisasszonyt, hogy letegye a végzetes esküt, vagy életét veszti. Amikor elhaladtak a hely mellett, Falada ügetésre lassított, és azt motyogta:

Itt ölte volna meg a szolgálólány az igazi hercegnődet, ha nem esküszik meg, hogy titokban tartja a valódi kilétét.
A herceg megdöbbent a kijelentésen, de hallgatott, és hagyta, hogy a ló továbbmenjen ugyanabban az irányban. Kíváncsi volt, mit tudhat még meg. Egy kicsivel tovább mentek, és egy másik helyen a ló ismét lelassított, s így szólt:

Itt kényszerítette a szolgálólány a te igazi hercegnődet, hogy cseréljen vele ruhát.
A herceg ismét csak tartotta a száját, és gyengéden előrenógatta a lovat. Amikor a nagy forráshoz értek, ahol a hölgyek fürödtek, Falada megállt, és azt mondta:

Ez az a hely, ahol a szolgálólány és a te igazi hercegnőd fürödtek és simogatták egymást, amitől a nemesi gyűrűd leesett a hercegkisasszony nyakából a komornája kezébe.
Erre a herceg hirtelen megfordította Faladát, és vágtában lovagolt vissza a kastélyába. Amikor megérkezett, azonnal a feleségéért küldetett. Ez a tett felségárulás volt, aminek büntetése akár halál is lehetett, a herceg azonban túlságosan beleszeretett a feleségébe, akár szolgáló volt az, akár nem. Nem kívánt ártani neki, és töprengve járkált fel-alá, hogy megfelelő büntetést eszeljen ki a tettéért.

Hirtelen lépteket hallott a háta mögül. A nő ártatlanul rámosolygott.

Mit kívánsz, férjuram? – kérdezte.
Azt kívánom, hogy vezesd a színem elé a valódi menyasszonyomat – felelte a herceg csendesen. A váratlan kérésre a nő holtsápadtan megfordult, de a herceg gyengéden megérintette az arcát, és így szólt: – Tedd, ami mondtam!
A végzetétől megrémülve a komorna elsietett, hogy teljesítse a férje kérését. Hamar megtalálta a libapásztorlányt, és elmondta neki a herceg kérését. Az egykori komorna rémült arckifejezését látva az igazi hercegnő mindjárt gondolta, hogy a herceg megtudta a titkukat. A komornája meglepetésére a libapásztorlány megszorította a kezét, és megnyugtatóan így szólt:

Nem hagyom, hogy bajod essék! – Bár igazság szerint nem tudta, hogyan fogja betartani ezt az ígéretet. Valóban nem volt oly erő a földön, amely elég hatalmas ahhoz, hogy megmentsen egy nőt, aki ilyen kárt tesz az övéiben. És nincs olyan erő az égben sem, amely elég hatalmas ehhez.
A komorna elámult egykori úrnője kedvességén. De fájdalom! Nem tudta semmissé tenni, ami megtörtént.

A nők reszketve és egymáshoz bújva járultak a herceg elé a férfi szobájában. A herceg szíve, látva, mennyire rettegnek, megesett rajtuk. De kigondolta a megtorlást a felesége számára, és elhatározta, hogy véghez is viszi.

Azt kívánom megkapni, amitől az ármánykodásod miatt elestem, asszony – jelentette ki. De amint a libapásztorlányra nézett, majdnem meggondolta magát, mivel a leány szépségét egészen elfedte az udvar mocska, és hogy a szegény párának oly hosszú időn át nem volt fedél a feje fölött.
De előbb meg kell fürdenie – döntötte el. A felesége máris csengetni akart a szolgáknak, de a férje megállította. – Te fürdeted meg, ahogyan a forrásnál csináltátok – utasította.
A herceg felesége lassan levetkőztette a libapásztorlánykát. Amikor belenézett a maszatos arcból rátekintő megértő szempárba, elpirult szégyenében. Hirtelen eszébe jutott, milyen kedves volt hozzá mindig a hercegkisasszony. Már rég megbánta, hogy így elbánt vele, még mielőtt a titkukra fény derült volna, de jaj, mennyire szeretett hercegné lenni!

Amikor a libapásztorlányka teljesen meztelen volt, a komorna egy szappanos vízzel teli, hatalmas fürdőkádhoz vezette. A libapásztorlányka a vízbe ereszkedett, miközben a herceg felesége a kád fölé hajolt, hogy megmosdassa.

Könnyebb lesz, ha te is vele fürdesz – szakította félbe a férje. – Nem így csináltátok a forrásnál?
A felesége vonakodva és reszkető ujjakkal szabadult meg a ruháitól, és belépett a kádba. A félelmei ellenére érezte, amint az ismerős bizsergés felbuzog benne. Zavar és élvezet váltotta egymást a szívében. Óvatosan a libapásztorlány elé ült, egy-egy térdét annak csípője mellé húzva, és gondosan mosni kezdte a lány összekuszálódott haját. A megbánás könnyei folytak szép arcán, amikor a libapásztorlány gyengéd szemébe nézett, aki a harag egyetlen nyoma nélkül nézett vissza egykori komornájára. A herceg némán figyelte, ahogy a libapásztorlányka is bátran elkezdi mosni régi komornája haját, ahogy a forrásnál tette azon a régmúlt éjszakán.

Amikor a hajuk tisztán, csillogó tincsekben hullott alá formás testük körül, a nők fogták a szappant, és lassan elkezdték szétkenni a selymes, fehér habot egymás bőrén. A herceg ámultan nézte, ahogy a nők olyan bizalmasan mosdatják egymást, ahogy azt hajdan az erdőben tették. Csak a szappant és a kezüket használták, alaposan megfürdették egymást, nem hagyva érintetlenül a másik egyetlen porcikáját sem. A libapásztorlánykát annyira meghatotta egykori komornája szépsége, hogy a hercegről teljesen megfeledkezve, ajkával a lány száját súrolva gyors csókot adott neki. Jaj, hogy kínlódott a miatt, amit a komornája tett vele, amikor még libapásztorlány volt! De leginkább a szíve tört össze, mert minden szerelmes szót, amit elsuttogott neki aznap éjjel az erdőben, komolyan gondolt.

Komornáját túl sok ellentmondó érzés kínozta, így nem viszonozta a csókot, és hirtelen felállt, majd kilépett a kádból.

A herceg egy puha törülközőt nyújtott oda a feleségének, és intett, hogy törölje meg a libapásztorlány testét. A nő engedelmeskedett, és a libapásztorlány ismét viszonozta a szívességet azzal, hogy ő is megtörülgette a másikat.

A herceg most az ágyához kísérte a két nőt, s nyugalmat erőltetve a hangjára – habár reszketett gerjedelmében -, így szólt:

Hölgyeim, kérem, mutassák meg, hogyan dédelgették egymást a forrás mellett. – A nők szégyenkezve tétováztak. A bőrük, amely rózsaszínűre hevült a fürdőtől, bizsergett és égett a zavar és a várakozás keverékétől.
A herceg mindazonáltal türelmetlenül várta, hogy megtudjon mindent, ami a felesége és a hercegkisasszony között történt. A vonakodásuk olyan volt számára, mintha kínoznák, s ezért odalépett a hölgyekhez, akik olyan csábítóan álltak előtte, és türelmetlenül így szólt:

Mindketten elárultatok. Egyikőtök a hűtlenségével, a másik pedig a csalással. A törvény nevében megbüntethetnélek, ahogy csak kívánom. Úgyhogy mindketten megfizettek nekem, itt és most, vagy a törvény nevében szembesültök a teljes büntetésetekkel. – így beszélt a hölgyekkel, mert nagyon szerette volna látni őket együtt, bármit is jelentett ez valójában. Igazság szerint a herceg már teljesen megbocsátott mindkét nőnek, amikor együtt látta őket a fürdőben.
A nők zavartan felmásztak az ágyra, és elhelyezkedtek egymás mellett, ahogyan korábban is tették, fejükkel a másik csípője magasságában, egymáshoz képest az ellenkező irányba nézve. A herceg elkerekedett szemmel, némán figyelte, ahogy a nők próbálják leküzdeni a szégyenérzetüket. Még egy szemhunyásra sem akarta szem elől téveszteni őket, miközben kísérletképp megérintették egymás lágy szemérmét, gyengéden szétnyitva és tökéletesen felfedve azt a férfi pillantásának, majd a nyelvükkel megtapintva az érzékeny, sajgó húst. A férfi lassan járkált fel-alá az ágy mellett, először az egyik oldalon, aztán a másikon, miközben figyelte, kétségbeesetten vágyva rá, hogy minden lehetséges szögből tanúja legyen a jelenésnek. Megbabonázta a libapásztorlányka kicsi, rózsaszín nyelve, amint a felesége legtitkosabb testtáján munkálkodik, azon a helyen, ahová úgy hitte, egyedül ő bejáratos. Ugyanígy elbűvölte a felesége látványa, ahogy ugyanazt a szabad szellemű rituálét végzi a saját édes ajkaival és nyelvével, s nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megcsókolja a nőt és érezze a bizonyítékát annak, amit ott látott.

A libapásztorlány olyan boldog volt, hogy ismét a karjaiban tarthatja a komornáját, hogy észre sem vette a herceget. Merészen cirógatta a lányt az ajkaival és a nyelvével, örömét lelve minden egyes borzongásában és remegésében, amellyel a szeretője teste válaszolt az érintésére.

És végül a komorna, aki aznap oly sok ellentmondó érzelmet tapasztalt meg, kezdett felszabadulni. Minden olyan nyomasztó volt: kezdve a szégyennel, amit azért érzett, hogy a tette napvilágra került, utána a rettegés a következményektől, amelyeket elszenvedhet, végül a döbbent megkönnyebbülés, hallva a férje kijelentését, hogy a büntetése nem jut messzebb e szoba falainál. Százszor kedvesebben bántak vele, mint azt megérdemelte volna, és épp azt rótták rá büntetésül, amiről az elmúlt hónapokban oly gyakran álmodozott, mert ugyan szerelmes lett a férjébe, de nem volt képes teljesen kiverni a fejéből az úrnője bájait, vagy, hogy milyen tökéletes volt a szeretkezésük.

Beletelt néhány percbe, míg teste ellazult az aznapi rengeteg aggodalom és történés után, de végül elkezdett elveszni a hercegkisasszony lágyságában. A két nő hamarosan olyannyira egymásba feledkezett, mint ahogy azon az éjszakán a forrásnál.

A herceg képtelen volt még egy pillanattal tovább elviselni, hogy csupán néző legyen. Gyengéden félretolta a feleségét a szeretőjétől, és a libapásztorlány lábai közé térdelt. A felesége arcára nézett.

Érintsd meg!
Az asszony odanyúlt, és az ujjaival bizonytalanul megérintette a lányt. A herceg figyelte, ahogy a nő ujjai a libapásztorlánykával játszanak, aztán gyengéd nyomást gyakorolt a nő kezére, hogy bizalmasabban csinálja. Eközben előrehajolt, hogy szájon csókolja a feleségét. Miközben a szájuk még összeért, azt suttogta:

Mondd el, milyen érzés!
A nő megremegett a benne morajló miriádnyi legyőzhetetlen érzelem alatt. A szája öntudatlanul felelt a férfi kérdésére:

Lágy és nedves – mondta, majd egy kis szünet után hozzátette: – Meleg.
A férfi elhúzódott a feleségétől, hogy szembeforduljon a libapásztorlánnyal, de a pillantása nem eresztette az asszonya tekintetét. A libapásztorlányka érdeklődéssel figyelte mindkettőjüket, szélesre tárva combjait, s halkan felnyögött. A férfi így szólt:

Nyisd meg őt nekem!
A komorna egy pillanatnyi féltékenységet érzett, de a következő pillanatban azt gondolta: Milyen jogon vagyok féltékeny, amikor én már megkaptam ezt, és többet is a hercegkisasszonytól? Ráadásul hogyan lehetnék féltékeny valakire, akit szeretek? Mert rájött, hogy még mindig szereti a hercegkisasszonyt, és némán megfogadta, hogy soha többé nem fogja elárulni őt.

A komorna további késlekedés nélkül előkészítette a hercegkisasszonyt a férje behatolására. Remegett a benne kavargó rengeteg érzés hatása alatt, és végül felfigyelt a saját lüktető vágyára, miközben nézte, ahogy a herceg a magáévá teszi a libapásztorlánykát.

A libapásztorlány felnyögött, amikor magába fogadta a gyönyört, amellyel a herceg olyan sokszor ajándékozta meg a feleségét. A herceg figyelte a felesége arcát, ahogy a nő őt nézte, és ez fokozta a gyönyörét.

A komorna nem tudta levenni a szemét a jelenetről. Amikor a libapásztorlány kipirult arcát nézte, tökéletesen megértette a kéjt, amit érzett. És végül megértette azt is, hogy mennyire szenvedhetett a lány őmiatta.

Anélkül, hogy tudta volna, mit tesz, a komorna kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a libapásztorlány arcát, végigfuttatva ujjait a száján. A keze lassan lefelé indult, az állkapcsa vonalát követve, és még lejjebb, hogy megcirógassa lágy keblét.

A libapásztorlány bosszúsan felnyögött, amikor elragadta a növekvő gyönyör sürgetése. A komorna hirtelen segíteni akart az úrnőjének. Lassan lejjebb és még lejjebb vándorolt a keze, míg elérte azt a titkos helyet, amit oly jól ismert, ahol gyengéden körözni kezdett az ujjaival, körbe-körbe, gyorsabban és gyorsabban.

A libapásztorlányka hangosabban nyögdécselt, lihegett. A herceg eközben folyamatosan ki-be járt a testében, miközben elragadtatva bámulta a feleségét. A nő mosolyogva tovább masszírozta a kicsi, duzzadt dombocskát, körbe-körbe tekergetve, gyengéden de határozottan. Már közel volt.

A komorna lehajolt, hogy megcsókolja úrnője lázas ajkait. A libapásztorlányka nyöszörgött és sóhajtozott. És a herceg még mindig munkálkodott benne. A felesége ujjai pedig még mindig köröztek.

A libapásztorlányka szeme hirtelen kitágult és a teste erősen megremegett, miközben felkiáltott. Érzelmei viharában magához ölelte a komornáját, és csókolgatta.

De a herceg ügye még mindig függőben volt. A komorna felnézett a férjére.

Feküdj le, asszony! – követelte a férfi.
A nő beleborzongott a vágyakozásba, de hirtelen könnyekben tört ki.

A libapásztorlány azonnal a segítségére sietett és szorosan megölelte, de a herceg gyengéden elhúzta tőle az asszonyát.

A karjaiba vette, s gyengéden és szeretettel belé hatolt, a libapásztorlányka pedig érdeklődéssel figyelte őket. A herceg megcsókolta a felesége nedves orcáit, és megpróbálta megnyugtatni:

Te vagy a törvényes feleségem, mert te akartál valóban hozzám jönni feleségül. – Tudta, hogy a libapásztorlányka nem tette volna boldoggá, és amúgy sem lett volna mit megváltoztatni, hiszen szerelmes volt a komornába.
Ezt a kijelentést hallva a felesége szíve hálával telt el. A libapásztorlányra nézett, miközben a férje gyengéden szeretkezett vele. A libapásztorlányka közelebb bújt hozzá, és gyengéden szájon csókolta.

A komorna lassan a libapásztorlány köré fonta a karjait, közelebb húzva őt, hogy a mellük szorosan összesimult. Vibráló érzések csaptak át rajta, miközben így megosztotta magát két szeretője között.

Deréktól felfelé a libapásztorlányhoz simult, aki kis kedvességeket suttogott a csókok között, és évődőn morzsolgatta a mellbimbóit.

De deréktól lefelé a komornának egy sokkal viharosabb ölelésben volt része a herceggel, a férjével. Rákulcsolta a lábait, miközben a férfi újra és újra belé döfte magát, a szeme éhesen tapadt a két nőre, akik elbűvölően simultak egymáshoz. A libapásztorlányka pedig ismét viszonozta a barátnője kedvességét: óvatosan odanyúlt, ahol ő és a férje összekapcsolódtak, és ügyesen cirógatni kezdte őt éppen a felett a nyílás felett. A komorna kétségbeesetten kapaszkodott egyszerre a libapásztorlányba és a férjébe, miközben gyönyörében sikoltozott.

A herceg most egyedül magának akarta a feleségét, és a libapásztorlánykát gyengéden félretolva lehajolt, hogy az asszony szájára tapassza az ajkait, eközben szétnyomva a nő lábait. Ettől a mozdulattól a nő teste szélesebbre tárult, hogy jobban befogadja őt, és végül átadhatta magát a saját vágyának. A libapásztorlányka figyelmesen nézte, ahogy a herceg eléri a feleségével a beteljesülést.

És később, amikor ők hárman csendesen feküdtek, az egykori komorna a valódi hercegkisasszony felé nyújtotta a kezét. Hirtelen nagyon szerette volna valamiképpen jóvátenni mindazt, amit úrnője elszenvedett. Soha többé nem fog ártani egy másik nőnek, csak hogy elérje a saját célját!

A kastélyba kell költöznöd, és úgy élned, mint egy hercegkisasszony – kérlelte. – Én leszek a komornád, és éjjel-nappal dolgozom majd, hogy minden rendben legyen!
A férje felemelte a fejét az ágyról, hogy tiltakozzon a javaslat ellen, de a libapásztorlányka félbeszakította:

Ha tényleg azt kívánod, hogy ebben a kastélyban éljek, a legboldogabban elfogadom, de nem hiszem, hogy helyénvaló egy hercegnének, hogy a komornám legyen.
De mindannyian tudjuk, hogy valójában nem vagyok hercegné – mondta a bűnbánó komorna.
De az vagy – ellenkezett az egykori libapásztorlány.
Tényleg az vagy! – szólt a herceg is. – Mindenesetre remélem, hogy a velem kötött házasságod magasabb rangra emelt, mint egy egyszerű komorna! – Mindkét hercegnő felnevetett.
A herceg lepihent, eközben a hercegnők kedvességeket suttogtak egymásnak, és izgatottan terveket szőttek a jövőre – a közös jövőjükre, együtt. És egyikük sem beszélt meg a herceggel egyetlen dolgot sem.

De furcsa módon a herceg nem bánta. Valójában attól a naptól kezdve soha egyetlen panasz sem hagyta el az ajkát a felesége döntéseivel kapcsolatban!



Szexi fotók, pornó képek


Szexi szelfi     Pisiszex Clarissával     Szőke pina faszveréshez     Amatőr orgia, elcserélt feleségek     Borotvált vörös pina seggbe baszása     Mikulás szex, anál ujjazás     Leszbi szőkék     Cigány szexkép