Élet és álmok




Csörög a telefonom. Nem kapom. Nem elég, hogy késésben vagyok, de még azt a vackot sem kapom. Fúj! Bele nyúltam egy félig már felbomlott banán héjba. Meg van! Győzelem. A ruhás szekrényemben volt.
-Helló! - szólok bele a telefonba kissé lihegve
-Hol vagy?- kérdi egy türelmetlen hang a telefon túlsó végéről.
-Most indulok.
-10 perc és a lakásodnál vagyok.
-Oke. Sietek, puszi! - és ezzel gyorsan le is rakom a telefont, mielőtt már megint a “kések” részhez jutnánk.
Sietve húzom fel hosszú, irigylésre méltó lábamra a magassarkút. Indulás előtt még utoljára tükörbe nézek, elégedetten könyvelem el magamban, hogy magassarkúban még formásabb a fenekem. Mellig érő szőke hajamon kezemmel igazítok még egyet és már kint is vagyok a ház előtt. Elindulok abba az irányba, ahonnan Ingridnek érkeznie kéne, közben táskámban matatva, keresem a szemüvegtörlőm. Sikerül lencsémről a rá száradt narancslé cseppeket letisztítanom. Mintha 240p-ről HD-ra váltottam volna. Kétségtelen, ezt a felszabadító érzést, csak a szemüvegesek értik meg. Közben Ingriddel is találkoztam, ő is magassarkút viselt, de még így is alacsonyabb volt nálam az 160cm-es magasságával. Nem vitte túlzásba az öltözködést, laza ruhát viselt, mégis pont olyat ami tökéletesen kiemelte kellemesen sportos, homokóra alakját. Hosszú barna hajában még mindig újdonságként tekintettem a szőke ombréra. Egy bárba indultunk. A társaság, akikhez igyekeztünk, már ott várt. A bár ajtaján belépve lehetetlen lett volna nem észre venni őket, szinte az egész helység tőlük zengett. Feléjük közeledve akaratlanul is Lucyn akadt meg a szemem, háttal ált nekem, feszes kopott szürke farmerje eszméletlenül simult feszes combjaira, elragadó fenekére. A blúza hátán kivágás, enyhén kreol bőre kivillan. Egész éjjel beteltem volna ezzel a látvánnyal. Ingrid belém könyököl.
-Hozzak tálat a nyáladnak? Remélem egész éjjel nem ezt fogod csinálni.
-Mi? Fogalmam sincs miről beszélsz.- jelentem ki, pedig pontosan tudtam.
-Borzasztó vagy!- csóválja fejét, és közben huncut kis mosoly jelenik meg a szája szélén.
Az este kitűnő hangulatban telt. Remekül éreztem magam, és bár az elején zavart, hogy Lucy ügyet sem vesz rólam és ha véletlenül arra kényszerült, hogy hozzám kelljen szóljon, azt hihetetlen arrogánsan és bunkón tette. Nem értettem mi történik, talán én bántottam meg korábban valamivel? Nagyon friss tag volt még a társaságunkban, nem is tudom pontosan, hogyan keveredett ide. Vajon valakinek az egyetemi szaktársa lenne? Nem is fontos!
Miután sikerült figyelmen kívűl hagynom viselkedését( jelenlétét nem tudtam, egyszerűen még így is hatalmas hatást gyakorolt rám a puszta kisugárzásával) - ezt részben az alkoholnak köszönhetem, részben baromi sokat segített Ingrid is, aki egyből vette a lapot és tudta mi folyik itt, még ha én nem is voltam vele teljesen tisztában- sikerült teljesen felszabadulnom és éreztem, hogy a rengeteg fölösleges stressz és nyomás végre hagy egy kicsit levegőhöz jutni.
-Fáradt vagyok.- súgom Ingrid fülébe.
-Hisz csak 3 óra van, és nem is ittál sokat.- Láttam arcán az értetlenséget megjelenni.
-Tudom. - És szelíd mosolyra húztam ajkaim. - De nem bírom tovább, fárasztó figyelmen kívűl hagyni, valakit, akinek a puszta levegővétele is képes elvonni bármiről a figyelmem.
-Szeretnéd, hogy veled menjek?
-Édes vagy, de maradj nyugodtan. Nem lesz semmi bajom.
A társaság hirtelen egy emberként állt fel. Mentek a bár elé, ahol végre rá gyújthattak és nikotinszintjük újra az optimális szintre emelkedhetett. A többség dohányzott, így mindenki velük tartott. Mindenkitől elbúcsúztam egyessével, kivéve Lucyt, ez volt az ütő kártyám, így éreztethettem vele, hogy szarul esett az esti viselkedése.
Alig távolodtam tőlük 10 méterre, már érkezett is az üzenet Ingridtől: Mi volt ez?
Vissza fordultam, tekintetünk egyből találkozott, egy mindent sejtető mosolyt villantottam rá. Ő csak fel kacagott és csóválni kezdte a fejét. Mindent megbeszéltünk ezzel.
Nem lakom messze a helytől, ahol voltunk. 30 perc séta. Nem hívok taxit, egy kis sétára van szükségem. Már indítom is a zenét, a fülhallgatóm csak annyira szól, hogy halljam a körülvevő dolgokat is. Kezdek rá hangolódni a zenére, a combomon dobolok menet közben és lelkesen tátogok a zenére, ritmusra teszem egyik lábam a másik után. Újra játszom az est eseményeit, minden fontosabb esemény megjelenik a szemem előtt. Az utat nem is figyelem, már ösztönösen veszem a kanyarokat.
Egy zaj zökkent ki, messenger értesítés. A zene lehalkul, végtelennek tűnik az idő, míg vissza nyeri alap hangerejét a dal. Újabb pittyegések sorozata. Már ideges vagyok. Hirtelen kapom elő telefonom és anélkül, hogy megnézném az üzenetet, kapcsolom be a telefonomon a “ne zavarjanak” opciót. Tovább hallgatom a zenét, játszom újra a történteket. Ez már nem olyan, nem kerülök vissza, oda, ahol a zaj előtt oly békésen el voltam. Ez megint frusztrál, de nincs sok idő ezen agyalni, egy újabb zaj töri meg a város éjszakáját. Hirtelen nyúlok fülhallgatóm gombjához és állítom meg a zenét. Tempómon nem változtatok, tartom az irányt is, csak figyelek. Minden apró neszre. Talán egy kóbór állat lehetett. Talán így volt, de nem indítom újra a zenét, már gyanús az éjszaka. Magabiztosan sétálok tovább, de készen állok rá, hogy valaki meglep. Érzem is. Érzem, hogy valaki követ, vagy legalábbis jön utánam. Megfordulok, de csak mintha zenére tenném, kihasználom, a fülhallgató adta lehetőségeket. Az utca kihalt, furcsán üres. Még egy apokalipszis után is számot tenne ez a kihaltság. Alig teszek pár lépést és újabb zajt vélek felfedezni. Hirtelen fordulok meg. Lucyval találom szemben magam, aki a váratlan megfordulásomra már nem tud időben reagálni. Nekem jön, lendületével engem is visz, de igyekszem ellen állni. Hátrálok egy-két lépést, közben kezem autómatikusan dereka köré fonódik. Sikerül egyensúlyt találnunk. Erre már az ő keze is a hátam támasztja. Közel vagyunk. Túl közel, talán 10 cm sincs arcunk között. Szemei rabul ejtenek. Szembogara peremén tengerkék színű, mely a pupillája fele lassan szürkébe, majd feketébe megy át, de nem egyenletesen, a lehető legkucifántosabban, hogy véletlenül se tudjam le venni rólam szemeim. Igen, meg van rá a megfelelő szó. Kifürkészhetetlen. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el közben.
A távolból hallatszó macska nyávogás zökkent ki, továbbra is mozdulatlan maradok, élvezem közelségét. Csupán egy kérdés bukik ki a számon.
-Miért viselkedsz így velem? - Teszem fel a kérdést, ami már régóta nem hagy nyugodni.
-Hogyan? - érkezik rögtön a válasz.
-Az este. - mondom ki a lehető legérzéktelenebbűl.
-Nem tudom, hogyan kellene viselkednem veled, mond mit vársz el tőlem?
-Nem várok el semmit, pusztán érdekel, hogy velem miért vagy ilyen közömbös, míg másokkal első pillanattól kezdve nyitott. Mi a távolságtartás oka?
-Én sem értem, nem tudom megmagyarázni, hiába is vársz válaszra.
-Szerinted, ha te sem tudod megmagyarázni, akkor én miként reagáljak rá?- most vettem észre, hogy még mindig a derekát fogom és magamhoz szorítom. Elengedem, kezeim testem mellé engedem és hátrálok egy lépést.
-Igazad van, de valljuk be, te sem vagy túlságosan kiszámítható.
-Ezt meg, hogy érted?
-Egyik percben úgy mosolyogsz rám, mint aki megnyerte a főnyereményt, a másikban pedig tudomást sem veszel rólam.
-Mert viselkedésedből mindig azt szűröm le, hogy bár előttem van a főnyeremény egy karnyújtásnyira ( vicces, most pont ekkora a távolság köztünk), még sem lesz soha enyém.
-Pedig abban a pillanatban a tiéd volt, hogy megláttalak.
Már nem volt meg a karnyújtásnyi hely kettőnk közt. Testünk egymáshoz simult de ajkaink még nem érték el egymást, megint egymás szemeibe bámultunk. Finoman végig simított arcomon, majd tenyerét álkapcsom szélén, tarkómon pihentette. Felé hajoltam, derekát határozottabban magam felé toltam. És a tökéletes pillanatban megszólal a telefonja, egy nyamvadt századmásodperccel a csókunk előtt.
Hogy tudja valaki ennyire eltalálni azt a pillanatot? Már fél perce hallgatom a telefonbeszélgetést, amiből eddig semmi érdemleges információt nem tudtam összegyűjteni. Kezdem kínosan érezni magam. Átfut az agyamon a gondolat, hogy sarkon fordulok és haza megyek. Nem teszem! Ha most lelépek, az idők végezetéig várhatok egy következő megnyílására. Akkor inkább várakozom még itt egy picit.
Nem telik el sok idő, befejezi a telefonbeszélgetést. Szabadkozni kezd, elnézést kér, de neki most sürgős lelépni valója van. Egy gyors “sziát” felém hajít és már ott sincs.
Na fasza! Tudtam én, hogy túl szép, hogy igaz legyen. Akár egy álom is lehetett volna.



Szexi fotók, pornó képek


Pucsítás     Télanyó akit basznál     Baszás     Duci nő masztizik     

Hatalmas mellek     A szolga lepisálva     Mű élvezés a medencében     Szexi punci