Az én történetem




Üres tekintettel, fájdalomtól hasogató testtel, zokogva ültem be az autóba. „Vége” hasított belém tőrként a szava. Beindítottam az autót, és elindultam. Este nyolc múlott pár perccel. Az utca kihalt volt, már szinte mindenki az otthon melegét élvezte. Nem tudtam hova mehetnék. El akartam tűnni, el akartam futni, menekülni, ezt az egészet elfeledni. A szívem összeszorult, könnyeim szüntelen potyogtak. Lassan elhagytam a várost. Sötétség vett körül. Száguldani akartam. Minél gyorsabban, minél távolabb kerülni, de nem tudtam. A fájdalom melyet okozott megakadályozta, hogy a gázra lépjek, száguldjak, és esélyt adjak a halálnak.

Az együtt töltött évek emlékei peregtek a szemem előtt. Vajon hol rontottuk el? Mit csináltam rosszul? Miért voltam vak? A válasz egyértelmű volt, de mégsem vettem róla tudomást. Emlékekbe temetkezve, észrevétlenül parkoltam le a lakása előtt…

- Szia! – Vérágas, vörös szemekkel bámultam rá. Vissza akartam tartani, el akartam fojtani a sírást, de nem ment. Csak álltam ott ostobán, nem tudtam mit mondjak, de nem is kellett… mindent értett. Túl jól ismert, magához húzott és megölelt.

- Gyere be. – Megfogta a kezem, és a nappaliba vezetett.

Viki huszonhat éves, hosszú szőke hajú, gyönyörű kék szemű lány. Tavasszal ismertem meg, amikor rendelt pár irodai felszerelést a cégemtől. Én a környék kisebb, nagyobb városait jártam, és irodákat láttam el irodai cuccokkal, mindennel, amire csak szükségük volt. Ő jogi egyetemet végzett, és az egyik helyi ügyvédi irodánál helyezkedett el.

Már az első alkalommal felfigyeltem rá. Egyből rám mosolygott, mikor beléptem az ajtón, és a segítségemre sietett. Ahogy teltek a hetek egyre többet beszélgettünk. Sokszor sütivel, és kávéval várt. Hosszú idő óta ő volt az első kinek sikerült megnyílnom. Nyáron már úgy intéztem az ügyeimet, és úgy raktam sorba az ügyfeleket, hogy az ő irodájuk legyen az utolsó. Sokszor ebédeltünk együtt, és egyre több időt töltöttünk munkaidő után is egymás társaságában. Felszabadított, mikor vele voltam, elfeledtem az otthoni gondokat. A páromat, aki mindig mindenért engem okolt. Akkor is, ha éppen semmi közöm sem volt a dologhoz. A munkahelyi stressz rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra.

A bankban, ahol robotolt a kollégái nem szerették, a főnöke pedig teljesen rászállt, mert nem tudta hozni a havi tervet. A kolléganői nem segítettek neki, ez érthető is volt, hiszen természeténél fogva kötözködő típus, aki akaratlanul is folyton megbánt másokat. Abban a tudatban él, hogy ő tökéletes és másokban van a hiba. Pedig ha elgondolkozna, akkor láthatná, hogy neki kellene megváltoznia. Ha nem másokban keresné a hibát, ha nem másokat okolna minden problémájáért, ha elnézőbb, megértőbb lenne, akkor többen szeretnék, és még talán boldog is lehetne. Belátom az én hibám volt, hogy vége lett. Hogy az este azt mondta: Vége. Szakít, és új életet kezd, nélkülem. Hagytam, hogy rajtam vezesse le a feszültséget, a gondjait, hogy mindenért engem okoljon. Gondoltam így könnyebb számára. Hiba volt így tennem, mert én lettem a céltáblája, az a személy, akit mindenért okolhatott, és ez kiölte belőle az irántam táplált gyengéd érzelmeket. És persze azt is hagytam, hogy az a másik férfi behálózza, még jobban ellenem fordítsa. Úgy tettem, mintha nem tudnám, nem látnám, mit tesz. Hittem, hogy csak kaland, hogy szeret, és velem marad.

Mindemellett én is másnál kerestem vigaszt. Viki lassan belém szeretett. Rajongott értem, és megadta mindazt, amit a páromtól kellett volna, hogy megkapjak. Nem akartam viszonyt. Nem akartam félre lépni, de magányos és sebzett voltam. Ő pedig gyönyörű, és minden nap elvarázsolt. Az egyik délután pedig megtörtént. Nem tudtam nemet mondani, ellen állni… átszeretkeztük az egész délutánt. Ezután rendszeressé vált a szex. Bűntudatom volt, mert ezt tettem, de az állandó támadások miatt kikészültem. Viki pedig úgy tudott szeretni, mint előtte még senki.

Lassan vége lett a nyárnak. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Több mint egy hónapja tartott a viszonyunk. Boldoggá tette minden napom, de én mégsem voltam teljesen boldog. Még mindig a páromat szerettem, tudtam, hogy tennem kell valamit. Helyre kell hoznunk a kapcsolatunkat, de nem tudtam miként is tehetném ezt meg. Vikit pedig nem akartam kihasználni. Kedveltem, de képtelen voltam beleszeretni. Akármennyire is fájt az, ahogy a párom bánt velem, én szerettem, és bíztam benne, hogy minden ismét jó lehet.

Aztán szeptember végén kaptuk a hírt, a lakást, amit béreltünk a tulaj eladta. Felajánlotta a másik lakását, melyből a bérlői két hónappal korábban költöztek ki. Mindketten nagyon megkedveltük, nagyon jó kapcsolatban voltunk vele, így gondolkodás nélkül igent mondtunk. Én pedig rájöttem, hogy végre megkaptam az esélyt, az új lakásban tiszta lappal indulhatunk, és minden jóra fordulhat. Még aznap délután találkoztam Vikivel, és késő estig beszélgettünk. Megértette, hogy esélyt akarok adni a páromnak, a kapcsolatunknak és, hogy ő ebbe nem fér bele. Zokogott, a könnyei patakokban hulltak, pont, mint az enyémek azon a szörnyű estén…

Mondhatta volna, hogy én megmondtam… de nem mondta. Mondhatta volna, hogy a párom életében lévő másik férfi ellenem hangolja… én lettem a rossz, ő pedig a jó, a megértő… de nem mondta. Magához húzott és megcsókolt. Tekintetünk összefonódott, gyönyörű kék szemei magával ragadtak. Behunytam a szemem és visszacsókoltam. Lágyan, gyengéden csókolt. Nyelve táncot járt az enyémmel. Tudtam, hogy nem szabadna ezt tennünk, de nem bírtam ellenállni. Túl nagy volt a fájdalmam…

Lesegítette rólam a pólót, a nadrágot, majd a bokszert, és ott álltam vele szemben meztelenül, álló farokkal. Kézen ragadott, a hálóba vezetett, majd ő is megszabadult a ruháitól. Gyönyörű volt. Bőre hófehér, mellei átlagos méretűek, szép kerekek, kis mellbimbóval. A puncija teljesen csupasz, a popsija kicsi, feszes, és szép kerek. 55 kilója remekül passzolt a 175 centis magasságához. Teste tökéletesen arányos, és hibátlan.

Az ágyra feküdtünk, és ott folytattuk, ahol a nappaliban abbahagytuk. Nyelveink ismét összegabalyodtak. Testünk egymásnak feszült, kezemmel végig simítottam, megmarkoltam csodás melleit, majd tovább haladtam. Bőre selymes és puha, fantasztikus érzés volt tapintani. Lassan értem el a combját, finoman masszíroztam, halk sóhajok hagyták el az ajkát. Eléggé felizgult, benedvesedett, puncija forrón lüktetett.

- Ne várass tovább – nyögött fel, majd megmarkolta a farkam, és gyengéden verni kezdte - kényeztess.

Áttértem a puncijára, kitapintottam a csiklóját, mely már kemény volt, és izgatni kezdtem. Lassú, körkörös mozdulatokkal igyekeztem az orgazmushoz segíteni, miközben másik kezemmel a melleit markolásztam.

Hozzá hasonlóan én is totál kész voltam. Csak rá figyeltem, és átadtam magam az élvezetnek. Sikerült kizárnom a fájdalmat, a traumát, mit nemrég átéltem…

Teste vonaglani kezdett, csípője táncot járt, behunyt szemmel élvezte kezem simogatását. Az ajkába harapott és egyre szaporábban vette a levegőt, majd hírtelen remegni kezdett, és elélvezett. Kéjes nedve eláztatta a kezem… beletelt pár percbe mire magához tért az orgazmus okozta gyönyörtől. Ekkor magára húzott, szenvedélyesen megcsókolt, farkam a puncijához igazítottam és behatoltam. Forró, és nedves volt. Apró lökésekkel kezdtem kefélni. A hátamba kapaszkodott, és rám bízta magát. Tekintete tüzes, és szenvedélyes volt. A fülembe súgta: „bárcsak örökké tartana ez az este”. Majd rám mosolygott, és ismét megcsókolt. Éreztem, hogy nem bírom sokáig. Igyekeztem tartani magam, kis szüneteket iktattam be, de semmit sem értek.

- Nem bírom tovább – súgtam a fülébe.

- Nem baj – mosolygott -, élvezz el. Nekem ez az egész többet jelent, sokkal jobb, mint egy orgazmus.

- Csodálatos vagy – nyögtem fel, majd elélveztem. Hatalmasakat löktem rajta, miközben a puncijába élveztem. Rég volt már ilyen intenzív, dinamikus orgazmusban részem – köszönöm.

- Én köszönöm – mosolygott rám, miközben kihúztam lankadt farkam a puncijából, és mellé dőltem, ő pedig átölelt, és megcsókolt.

- Maradhatok éjszakára?

- Nem – a mellbimbómmal kezdett játszadozni -, sajnálom, de nem maradhatsz.

- Miért? – csalódott lettem.

- Két dolog miatt. - sóhajtott fel. Tekintetéből kiolvashattam, hogy komoly mondanivalója van - Az egyik, hogy biztosan aggódnak érted. Kiakadtál és eltűntél. Vissza kell menned hozzá, akkor is, ha nem érdemli meg. A másik - mély levegőt vett - a hétvégén költözöm.

- Költözöl? – meglepetten kérdeztem vissza.

- Igen. Már meséltem neked Gáborról. Felettem járt egy évvel az egyetemen. Felhívott, hogy üresedés van náluk, és ha van kedvem, dolgozzam nekik. Budapest legnagyobb ügyvédi irodája – egy pillanatra elhallgatott -, ha nem szakítasz velem, akkor nemet mondok… így viszont pont jókor jött. Nem bírnám itt tovább nélküled, és most hiába lett köztetek mindennek vége, tudom, hogy érzel. Őt szereted, nem engem. Így nekem nem megy…

- Értem – nem tudtam mit is mondhatnék. Nem akartam, hogy maradjon. Jobb életet érdemel, Pesten pedig ehhez minden adott.

Még egy fél órát feküdtünk egymást ölelve, aztán rám parancsolt és haza küldött.

Lassan két hónap telt el. Magányosabb vagyok, mint bármikor valaha. Elvesztettem életem szerelmét, és Viki sincs itt, hogy támaszt nyújtson. Nemrég voltam Pesten, találkoztunk. Összejött Gáborral, és azt reméli, hogy boldog lehet. Remélem, hogy így lesz. Szívből kívánom neki.

Velem nem tudom mi lesz. Nem bírom tovább a szerelmem nélkül. Hiába bántott, én szeretem. Örökké szeretni fogom.



Szexi fotók, pornó képek


Szőke pina meztelen     Idős molett nő     Nagy csöcsök közt a fasz     Szilikonos pornó     

Orális iroda, gruppenszex     Cickós vörös szopása     A nejem idegen férfival     Koleszos orgia