Lányos fantázia
- Jó reggelt! Csinos vagy ma!
András vigyora látni engedi fogait. Laposak, kicsit kocka alakúak, és…úúúúhhhpff… na, mindegy, olyanok, igen, azonnal eszembe jut róla a szombat éjszaka. Nem kellett volna, nagyon nem. Ezt meg is beszéltünk, tárgyilagosan, józanul, közvetlenül azután, hogy felébredtünk, tapogatózva megkerestük egymást a túlméretes franciaágyban és megismételtük azt, amit egész éjjel műveltünk. Kellett néhány perc, nekem kávé, neki egy szál régleszoktam cigi, mire elhatározásra jutottunk. Többé nem, így nem, egymással semmiféleképpen sem.
Nem volt nehéz betartani, mindössze annyi kellett, hogy huszonegynéhány kilométer válasszon el minket egymástól. Elvállaltam Liza egész területét, had legyen otthon a láztól mazna lányával, egész héten két ember helyett vittem az üzletet. A pénteket azonban nem lehetett megúszni. Kiugrottam a kis púpos teherkocsiból és kihúzott derékkal, tettetett vidámsággal megindultam a cég központi épülete felé. Igyekeztem ellenállni a késztetésnek, hogy sarkon forduljak és elszaladjak. Ostobaság. Felnőttek vagyunk. De még mennyire, hogy azok.
Ránézek, rá kell néznem. Mégis milyen dolog már, hogy nem merek? Okos vagyok, bátor vagyok, büszke vagyok, vagy egyéb tao hülyeség.
- Jó reggelt! Tomi?
Ő az én csodálatos összekötőm. Arra való, hogy a műhelyben összeírjon minden fontos alkatrészt, amit a nagykerből kell kihoznom, anélkül, hogy egy betűt is értenék a nevükből és a rendeltetésükből.
- Nem dolgozik ma.
- Írt nekem listát?
Bólint, közben kis félmosollyal méreget. A pokolba is, hogy lehet ennyire kínos, hogy lefeküdtem egy pasival, akivel időnként együtt dolgozom?
- Ideadod?
- Persze. Bent van az irodában az asztalán. Ha gondolod, bemehetsz érte. Ági bent van, ha akarsz vele beszélni.
Akar a halál. Ági a legjobb barátnőm. Tényleg. És igen, van egy kis köze Andráshoz. Hál’istennek neki nem a barátnője, csak a húga. Tulajdonképpen, ha innen nézzük: csinálhattam volna nagyobb hülyeséget is.
Ettől függetlenül persze Andrásnak van felesége. Azt hiszem, gyerekei is. Nyilván nagyok már, és a házassága sem egy friss frigy, és akár nyitott kapcsolatban is élhetnek… jól megy nekem ma ez a mentegetőzés.
Persze nem úszom meg, Ági épp Tomi asztalán matat. Hátradobja rengeteg fekete haját, babrálja a tincseit, amikor meglát. Ez nem jelent jót. Gyorsan végigfut az agyamon, mi van, ha megtudta. Az persze képtelenség, de mégis… Ha Ági ideges, mindig dobálja a haját.
- Szia! Jó, hogy jössz! Mondd, hogy ráérsz holnap!
Igyekszem kicsire összehúzni magam. Akármit is akar, megteszem. Rossz a lelkiismeretem. Mégiscsak a családjában dúltam szombat éjjel.
- Holnap? Azt hiszem igen. – bólogatok hevesen.
Akkora megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját, hogy ha nem kapaszkodnék, kivinne az ajtón.
- Ó de jó, tündér vagy! El kell mennem Berlinbe tárgyalni.
- És menjek veled? Nem rossz ötlet! Tarthatnánk egy bevásárlós csajos napot. Gondolom nem egész nap tart a tárgyalás.
- Hát az klassz lenne, rám is férne. Nem akarok csalódást okozni, de nem erről van szó. Holnap apa is tárgyal, Sifredivel, és tudod, hogy nem beszél túl jól olaszul. Ő persze azt hiszi, hogy igen, de… na mindegy, én szoktam neki tolmácsolni, viszont most ugye Berlinben leszek. Meg tudnád oldani, hogy pár órára elszabadulj és fordíts neki? Nem kell egész este, pár óra alatt lezongorázzák az egészet. A Balettcipőben lesz, te úgyis imádod az ilyen puccos helyeket. Tulajdonképpen egy klassz estét tölthetnél el velük, jó a konyha, élvezetes a társaság.
Felnevetek.
- Te igazi marketinges vagy! – vigyorgok – Még a végén elhiszem, hogy én akartam.
- Jaaj, léccilécci! Apa ideges lesz, ha kiderül, hogy cserben hagytam, téged meg kedvel, te is tudod. Ha akarod, kölcsönadom a teljes ruhatáramat, csak kérlek, mondj igen! Annyira béna voltam, hogy egybeszerveztem, de már nem tudom lemondani egyiket sem! Kérhetsz, amit akarsz! Természetesen rendes tolmácsórabért kapsz. Vagyis dupláját, hiszen az már hétvége. És állom minden költségedet.
- És a jövő hétvégén eljössz velem Bécsbe vásárolgatni! – teszem hozzá.
Az igazság az, hogy nagyon is van kedvem a Balettcipőben vacsorázni. Imádom, gyönyörű hely, istenien főznek és máshová úgysem mehetnék talpig érő selyemruhában.
- Ez zsarolás! – játssza a felháborodottat.
- Akkor az azt követő hétvégén is.
- Haha, nagyon vicces. Na jó, legyen. Akkor megmondhatom Apának, hogy rád számítson? Megkérem, hogy küldje át neked az anyagot, amiről szó lesz, hogy kicsit belenézhess, jó?
Bólintok. Hát hogyne. Vacsora, steak és pezsgőkoktél, de nem árt fejben tartanom, hogy dolgozni megyek.
Kifele alig vetek pillantást Andrásra. Úgyis csak nyűg, és megbeszéltük, hogy vége.
Némi fejetlen keresgélés után sikerül összeállítanom a megrendelőtáblákat, átküldöm a nagykerbe. Otthon ledobálom a ruháimat és a zuhany alá sietek. Megnyitom, aztán meggondolom magam. Egész héten robotoltam, megérdemlek egy kis kényeztetést. Megengedem a kád csapjait. Ódivatú vanília illatú habfürdőt öntök a kádba. Kamaszkorom kedvenc márkája, régen kiment már a divatból, de én szeretem, egészen sokáig édeskés illatú marad a bőröm. Belehuppanok a vízbe, fejemet a kád peremének támasztom és lustálkodom. Jó ez így. Percekig tart, mire rájövök, hogy a telefonom csörög. Halkan szitkozódva ugrok ki a habok közül, vizes talppal végigrohanok a szobán. Persze leteszi. Ági száma, visszakászálódom a kádba, engedek még egy kis meleg vizet és visszahívom. Meg sem várom, hogy köszönjön.
- Mondd, hogy fontos dolog miatt ugrottam ki a kádból!
A vonal végén döbbent csend, majd Ági apjának jellegzetes, mély hangja.
- Sajnálom!
- Ó, te jó ég!
Kitör belőlem a nevetés.
- Nagyon sajnálom, tényleg, csak azt hittem, Ági… - szabadkozom.
Némi torokköszörülés után szólal meg ismét. Hallhatóan nagyobb zavarban van, mint én.
- Én kérek elnézést. Csak egy szám eltérés van. Visszahívlak később, ha most zavarok. Ágikám mondta, hogy felkért tolmácsnak holnap estére, és át akartam küldeni neked a kapcsolódó anyagokat, de nem találom a mail címedet a rendszerünkben.
- Pedig benne vagyok, azt hiszem kovacs pont babett néven. Még a társasági szerződés összeállításakor kaptam benti e-mail címet.
- Igen, emlékszem, nagyon sokat segítettél akkor, igazán hálás vagyok érte.
- Nagyon szívesen!
- Közben keresem, igen, itt van. Ez az átkozott laptop, nem szeretem, időnként egészen megbolondul. Akkor át tudom neked küldeni a belső levelező rendszeren keresztül is? Bizalmas anyag, megnyugtatna, ha nem keringene az információs szupersztrádán.
Mosolygok ezen a régimódiságon. Információs szupersztráda, még ilyet.
- Persze, persze. Az jó nekem.
- Helyes. Én még itt leszek az irodában néhány órát, ha átnézted, rám írhatsz a gyorslevelezőn, ha kérdésed van.
- Köszönöm szépen! Nem hiszem, hogy zavarni akarom ezzel.
- Babette, te teszel nekem szívességet a holnapi estével kapcsolatban, így semmiféleképpen sem zavarsz. Sőt, nyugodtabb lennék, ha mindenféleképpen beszélnénk még a témáról, rendben?
Lenyűgöző, ahogyan egyetlen elnézéskérésből átvált parancsoló főnökké. Ági apja tipikusan az az ember, aki vezetésre született. Kénytelen vagyok beleegyezni, hogy még keresem.
Leteszem a mobilt a kád szélére és áztatom magam a vízben. Már nem esik olyan jól, nyomaszt, hogy ma még át kell nézném tizenpár oldalt és valószínűleg néhány szakszóval is meggyűlik majd a bajom, amiért jobb, ha kerítek valami netes fordítóprogramot. Kikászálódom a vízből. Ideje összekapnod magad, Babett - monologizálok. Balettcipős vacsora nem hullik az öledbe csak úgy az égből, dolgozni kell érte. Lehetőleg jól.
Mire rendbe teszem magam és egy pamut tréningruhában lehuppanok az íróasztalhoz, már a mappámban van a tárgyalás anyaga. Átfutom. Te jó ég, mintha a holdat akarnák megvásárolni, bár azt talán jobban tudnám menedzselni. Magam elé képzelem a tökéletes steak-et, amit a Balettcipőben adnak és előkerítek egy fordítóprogramot. Este tíz is van már, mire úgy érzem, kész, megtettem, ami tőlem tellett, innen már csak segítséggel boldogulok. Újra bejelentkezem a céges levelezőbe, belépek a chatre. Ha Ági apja, Áron még bent van, akkor segít, ha nem, akkor holnap reggelre halasztom a többit. Jobban is esne, de persze miért lenne szerencsém?
- Babette, szerbusz itt. Még nem alszol?
Jó kérdés, de, persze, alszom, álmomban ütöm a klaviatúrát.
- Nem, még átfutottam az anyagot.
Átfutottam. Ez jó. Vért izzadtam. De nem akarom éreztetni vele, hogy olaszom már kicsit megkopott a tinédzserévek óta.
- Én is épp azon dolgozom. Van kérdésed?
- Igen, azért jelentkeztem fel. A hatodik oldalon van néhány folyamatábra és szakkifejezések, amikben nem vagyok biztos…
- Azokat ők küldték eredetileg, mindjárt megküldöm az olasz változatot. El is ment. Megkaptad?
- Nem, üres üzenetem jött.
- Sajnálom, előfordul. Nem tökéletes ez a program.
Hát hogyne. Rá kell kattintani a csatolmány feltöltése gombra, az sokat segít.
- Néha előfordul. Ilyenkor érdemes még egyszer feltölteni.
- Újra megküldtem.
Várok kicsit, közben böngészem a leveleket, amiket onnan kapok. Néhány céges általános tájékoztató, Ági felháborodott levele, hogy lesszíves mindenki tisztán hagyni maga után a konyhát, egy karácsonyi üdvözlet a cégtől, és egy levél Andrástól. Gyorsan belekukkantok. Azt kéri, beszéljünk. Hivatalos hangnemben persze, ez mégiscsak céges környezet. Bezárom, nincs most kedvem ezen tipródni. Kellene találkoznom vele, hogy tisztázzuk… a mit is? Nincs mit tisztázni. Jó volt vele a szex, tényleg, de minek belekeveredni családi ügyekbe?
Közben megérkezik a nyomtatványom. Átfutom, online maradok. Klassz kis cucc, így már kisebb a homály a fejemben. Még az is lehet, hogy holnap nem sülök fel, nagyszerű.
- Itt vagy még, Bette?
- Igen.
Kevesen hívnak Bettének, nem nagyon szeretem, de Áron jellemzően megfeledkezik róla.
- Küldök még át egy anyagot, átnéznéd ezt is? Ez a vészforgatókönyv, kérlek, kezeld bizalmasan.
- Rendben.
Újabb üres e-mail érkezik, már kínomban vigyorgok.
- Átküldené újra?
- Persze. Jut eszembe, mióta magázol te engem?
- Nagyjából tizenöt éve. Amióta megismertem.
- Kizárt, hogy olyan rég volt.
Jópofizik. Éjjel tizenegykor. Atya ég, fáradt vagyok ehhez. Nem kegyelmezek.
- Lehet, hogy kicsit régebben.
Nesze.
- Ebben az esetben arra kérlek, hogy ne magázz többé. Nyugodtan tegezhetsz.
- Megpróbálom. – egyezek bele. Kizárt, hogy menni fog. Legalább húsz évvel idősebb nálam, és a legjobb barátnőm apja. Mi az öregistennek tegezzem? Attól még nem lesz egyszerűbb a tárgyalás. De sebaj, ez legyen a legkisebb gondom.
Végül éjfél felé elköszönök. A holnapi napom jó lesz, gyönyörű ruhába bújok és királynőként élvezem majd a kedvenc éttermemet, csak erre akarok koncentrálni.
Későn ébredek. Az első gondolatom a selyemruha. Kiveszem a gardróbból. Tökéletes szabású, elegáns, fényesen csillogó zöld ruhaköltemény. Imádom. Azért vettem, mert beleszerettem. Fogalmam sem volt, hova fogom felvenni, de nem hagyhattam ott árválkodni a vállfán, nélkülem. Éreztem, hogy összetartozunk. Már felpróbálni is jó volt, pedig sportcipőben, farmerben és pamutpulcsiban rohantam be a boltba, smink nélkül. De tudtam, hogy ő a tökéletes választás. Előkeresem a szekrény mélyéről a fekete selyemborítású koktélcipőt. Szépséges ő is, őt három éve vettem egy kiárusításon. Egy rémes szexshopban, de ezt nem kell tudnia senkinek. A cipő magassarkú, vékony bokapántos, meseszép. Belelépek, magam elé fogom a ruhát. Kócos vagyok, de így is jól mutatunk együtt a tükörben. Már alig várom, hogy délután legyen.
Elrohanok Fannihoz egy lazító masszázsra. Legyen teljes a jó napom, na! Hallgatom a csicsergését, vékony, magas hangja van, de nagyon kellemes, sokat beszél, nem vár rá feleletet, jó így. Otthon kinyomtatok néhány segédanyagot, összekészítem a mappát, és próbálom lefoglalni magam addig, míg végre felöltözhetek. Nevetséges, olyan vagyok, mint egy kislány farsangkor, alig várom, hogy magamra ölthessem a hercegnőruhát. A hajamat loknisra szárítom, feltűzöm, hogy csak egy-két tincs keretezze az arcomat. Finom smink, apró gyöngy fülbevaló és egy szabálytalan gyöngynyakék a nyakamba. A ruha dekoltázsa kicsit megemel, karcsúbbnak és feszesebbnek mutat. Ha sokáig maradok a tükör előtt, még a végén magamba szeretek. Elégedetten bólintok, mindig is így szerettem volna besétálni a Balettcipőbe.
Céges autó fékez a ház előtt. Ági apja küldte. Tegnap még úgy volt, hogy a sajátommal akartam menni, de igazat adtam neki abban, hogy egy pohár bor jót fog tenni annyi agymunka után és kár lenne kockáztatni a jogosítványomat. Így még az este megegyezetünk, hogy Sanyi bácsi, a sofőr jön értem. Kedves ember, eredetileg ő a mindenes, bizalmi ember és lakatos. Megdicséri a ruhámat. Naná, élő ember nem létezhet, akinek ne tetszene.
A Balettcipőben a város legelőkelőbb étterme. Szállodájában fél évre előre kell szobát foglalni, éttermébe csak a kiváltságosak juthatnak asztalhoz. Tökéletesen passzolok ide, érzem, látom az elismerő tekintetekből. A tárgyalás is zökkenőmentes, Sifredi régi barátként üdvözöl és igyekszik érthetően fogalmazni. Még a rémes dialektusát is elhagyja időnként, amikor meg nem, azon jót viccelődik. A tárgyalás nagy részét Áron is érti, könnyű dolgom van. Igyekszem titkolni az örömömet, mikor megérkezik végre a vacsora, de egészen biztosan lerí rólam, hogy boldoggá tesz az étek.
- És, íme a tökéletes steak! A fizetségem! – mosolygok bocsánatkérőn. Sifredi hangosan, jóízűen kacag.
- Te semmit sem változtál! Hús, az kell neked!
- Sajnálom! De ez… mennyei! Nincs ennél jobb az életben.
Ági apja elnézően mosolyog, láthatóan számára a jó bor jelentette azt, amit nekem a hús, így most szokásos merev szertartásossága is semmivé foszlik.
- Rémesen sajnálnám, ha ez lenne életed legnagyobb élvezete.
Elképedve nézek rá a kétértelmű szavak hallatán, de ő csak eszik tovább, semmi jelét nem adja, hogy ő is észrevette volna. Valószínűleg nem úgy értette.
- Babette, egyél! – emeli rám a poharát Sifredi. Koccintunk. Jókedvű, és ebből sejthető, hogy mindenre igent fog mondani, amit a mai este folyamán elé terjesztettünk. Vagy majdnem mindre. Reméljük a legjobbakat.
Az este előrehaladtával egyre többször csörren meg a mobilja. Lehalkítja, de így is hallani a zümmögő rezgést. Végül elnézést kér, felveszi, pergő olasz vitába bocsátkozik valakivel, alig értem a szavait. Ahogyan ő beszél, azt szerintem még egy szomszéd városbeli se fejtené meg, olyan erős a dialektusa. A vita hevében felugrik, lecsapja az asztalra a szalvétát, kirohan. Némán nézünk egymásra Áronnal, valószínűleg mindketten arra gondolunk, milyen szépen felépítettük ezt az estét és most egy perc alatt lerombolják a jó kedvét. Akkor pedig kukacos lesz. Akkor pedig…az ég könyörüljön a projektnek.
Érzem, ahogy kimelegszem a gondolatra. A szalvétával legyezem magam, még a ruhát is szűknek találom hirtelen. Ági apja megfogja az asztalon a kezem.
- Nyugalom! Ha borulunk, előrántjuk a B tervet. Átolvastad azt is, igaz?
Bólintok.
- Hát, persze. De eddig minden olyan nagyszerű volt.
- Igen. Nagyon hálás vagyok neked ezért!
- A legkevésbé rajtam múlt – hárítom el a dicséretet, pedig hízelgő, és jól is esik. Szeretem jól elvégezni a rám bízott feladatot.
Végül Sifredi visszatér az asztalunkhoz. Arca kivörösödött, mosolya feszes, kényszerű.
- Áron, Babette szépségem, most itt kell hagyjalak benneteket, váratlan események merültek fel. Nagyon tetszett a munkátok, holnap a központban leszignóztatom és dolgozhattok tovább ebben az irányban. Bocsássátok meg, hogy ilyen korán távozom. Maradjatok még, a vendégeim vagytok.
Kézcsókkal búcsúzik, én pedig alig tudok felocsúdni. Végül mégiscsak felfogom, összehoztuk, miénk az üzlet.
- Ez megvan! – emelem hitetlenkedve a poharamat Áronra.
- Megcsíptük. – jelenti ki hasonlóan vidáman. – Pezsgőt?
- Jó lenne, de attól tartok, viháncoló csitriként fogok viselkedni, úgy becsípek egyetlen pohártól.
- Na és?
- Nem, itt nem! – ellenkezem.
Ági apja kópésan elvigyorodik. Még sosem láttam ilyennek, igaz, soha nem is nyertem meg vele egyetlen komoly üzletet sem. Most nem olyan élére vasalt és kemény, mint máskor, egészen barátkozós kedvében van, láthatóan élvezi a helyzetet.
- Akkor jó hírrel szolgálhatok! Ha végeztél a vacsorával, akkor indulhatunk is. Ne nézz ilyen szomorúan, nem megyünk el innen.
- Hanem?
- Meglepetés!
- Nem szeretem a meglepetéseket. – jegyzem meg halkan.
Csóválja a fejét. Nincs hozzászokva az ellenkezéshez, főleg nem ahhoz, hogy én ellenkezem. De annyit készültem, hogy itt lehessek.
- Rendben. Van egy kis lakosztálya a cégnek itt fent, a torony részben. Elegáns kis lakosztály, tökéletes kilátással az éjszakai városra és a hídra. Ott esszük meg a desszertet és pezsgőt bontva ünnepelünk. Persze csak ha megfelel neked!
Leesik az állam, nem tudom elrejteni, mennyire nagy hatással vannak rám a szavai.
- A toronyban?
- A toronyban. – bólogat.
- Az egy vagyonba kerül egyetlen éjszakára.
- Egész évre még nagyobb vagyon. – ért egyet.
Felpattanok. Ezt látnom kell!
- Meghalnék, ha kihagynám. – vallom be szégyenlősen. Kinevet, de azért igazi gavallérként feláll, felajánlja a karját.
- Akkor kövessen, szép hölgyem!
A lift a lakosztályban áll meg. Ilyet csak filmekben láttam eddig, hitetlenkedve nézek körül. Mindenhol krémszínű selyemtapéta, magában mintás, fényes, elegáns, a lakosztály közepén egy hatalmas kanapé, kis asztalka, bárszekrény. Erkélyére üvegajtó vezet, pompázatos látvány a kivilágított folyó és a város fényei.
- Ez csodás!
- Valóban kellemes. – mosolyog. A szobapincér némán szervírozza a desszertet és kibontja a pezsgőt, aztán ugyanilyen szótlanul eltűnik a lifttel.
- Bámulatos. – álmélkodom. Nem győzök magamhoz térni. – Ez meseszép. – simítom végig a falat.
- Sejtettem, hogy tetszeni fog neked. Gyere, üljünk le!
- Nem, jobb szeretném látni a várost! Menjünk ki az erkélyre! – kérlelem.
Kint megborzongat a hűvös levegő, de nem veheti el a kedvemet. Hagyom, hogy a feltámadó szél testemhez fújja a selyemruhát, lebegtesse körülöttem, és királynőnek érzem magam. Áront szórakoztatja a lelkesedésem. Számára biztosan nem túl nagy dolog, hogy az éjszakai város a lábai előtt hever. Lába előtt hever az nappal is, ami azt illeti.
- Nem tudtam, hogy ekkora örömet jelent számodra megfagyni az erkélyen.
- Sajnálom! Mindjárt bemehetünk, ígérem. De olyan gyönyörű. Mindig ilyen szép innen?
- Általában. Nem töltök itt minden éjszakát, csak ha dolgom akad a belvárosban.
- Ezen a kanapén?
- Nem, a hálóban.
- Ó, azt hittem, csak ez az egy szoba… - elnevetem magam – Sajnálom, ostoba vagyok, igaz? Nekem ez mind elképzelhetetlen. Vagyis éppen csak elképzelhető. Na jó – sóhajtok fel – bemehetünk.
- Micsoda kín. – cukkol, miközben belém karolva az ajtóig vezet. – Hölgyem, a desszertje önre vár.
Befészkelem magam a kanapé ölelésébe. Kész vagyok.
- Őszintén! Nagyon nevetségesen hatok?
Rám néz, kicsit elgondolkodik, aztán könnyedén bólint.
- Inkább szórakoztatónak nevezném. – fogalmaz óvatosan.
- Félreértés ne essék, nem a pénz, a gazdagság bűvöl el! Nem vagyok sem pénzsóvár, sem irigy. Az elegancia az, ami lenyűgöz. Olyan szép itt minden, olyan jó megérinteni!
- Te tökéletesen beleillesz ebbe a miliőbe! – biztosít.
- Ugyan!
- De! A szépséged ide tartozik. Ha megengedsz egy magamfajta öregembernek egy ilyen bókot, olyan vagy ma este, mint a Balettcipő úrnője. – szorítja meg a kezemet.
Elpirulok.
- Köszönöm! – fogom meg a kezét hálásan. Nem akarok bizalmaskodni, egyáltalán nem tartom helyénvalónak, egyszerűen csak jól esik a kedvessége. Hagyom, hogy a szájához emelje az ujjaimat.
- Hölgyem, ön ma gyönyörű! Örülök, hogy boldoggá tehetem ezzel a lakosztállyal.
Felnevetek, hogy oldjam helyzetet.
- Megengedem, hogy tegezzen, Uram! – intek nagyvonalúan.
- Babette Bette, te egy díva vagy! – újra megcsókolja az ujjaim hegyét, majd mintha megérezné, mennyire furcsa ez nekem, egy kissé távolabb húzódik és az asztal felé fordul.
- Pezsgőt?
Bólintok, kiszáradt a szám. Belekortyolok, édes pezsgő, félek tőle, hogy pillanatok alatt a fejembe száll.
- Akkor most ez azt jelenti, hogy egy évig a mi cégünké a kizárólagos forgalmazási jog? – térek vissza az esti tárgyalásra.
- Igen. De hagyjuk most a munkát. – mosolyog – Inkább mesélj magadról.
- Magamról? Az rövid lesz, és unalmas.
- Ugyan! Ági lányom barátnője vagy. Iskolatársak voltatok, jól emlékszem?
Nem egészen értem, mire akar kilyukadni.
- Igazából alattam járt két évfolyammal, de nagyon összebarátkoztunk.
- Szóval idősebb vagy nála. Mennyi is vagy most?
- Ilyet illetlenség kérdezni egy nőtől. – nevetek kényszeredetten.
- Ugyan, olyan fiatal vagy, hogy már attól megfiatalodom, hogy mellettem ülsz a kanapén. – üti el tréfával – Ezek szerint most vagy huszonnégy éves, ugye?
- Huszonhat. De már majdnem huszonhét.
- Hihetetlen!
- Bemutassam a személyi igazolványomat?
- Nem, persze, hogy nem. – megpaskolja a kezemet. – Tudod mit? Megmutatom a lakosztály többi részét. Gyere!
A falba süllyesztett ajtó mögött egy teljesen berendezett iroda fogad.
- Lenyűgöző.
- Ezt már mintha hallottam volna tőled ma – nevet ki. – Itt szoktam éjjelente dolgozni, tegnap éjjel is innen cseteltünk. Ott balra a hálószoba, oda nem kísérlek be, nehogy félreértsd. De ha gondolod, megnézheted.
Érdekel, persze, hogy érdekel. Itt is elegáns tapéta, almazöld, hatalmas franciaágy, baldachinos, lenyűgöző. Megsimítom a finom damasztágyneműt, kedvem lenne belebújni, szívesen itt aludnék. Az ággyal szemben állótükör, elé sétálok, megnézem magam. A ruhám még mindig nagyon tetszik nekem, a sminkem már kissé viharvert. Visszasétálok a nappaliba, Áront a dolgozószobában találom, a laptop előtt.
- Ennyit arról, hogy hagyjuk a munkát! – nevetek rá. – Rajtakaptalak!
Bűnbánóan mosolyog.
- Sajnálom, Bette, be kell fejeznem ezt a levelet, összefoglalom a tárgyalást a helyettesemnek, amíg még emlékszem az összes részletre.
- Addig megcsodálom a fürdőt.
- Csak nyugodtan! Végy egy fürdőt, a szekrényben találsz köpenyt, nagyon kellemes, puha.
- Ó, én csak úgy értettem, hogy megigazítom a sminkemet.
- Rendben, ahogyan gondolod. Nekem itt még van egy kis munkám, szóval pihenhetsz kicsit. Nyugodt lehetsz felőlem, sosem élnék vissza a helyzettel! – teszi még hozzá.
- Ezt nem is feltételeztem.
- Szomorúan hallom. Azért még nem vagyok fogatlan oroszlán. – fenyeget meg az ujjával – És most dolgoznom kell, te csak pihenj!
Besétálok a fürdőbe, tétovázok. Kihagyhatatlan ajánlat, hogy felfrissítsem magam ebben a medencének is beillő kádban. Illatos habfürdő, puha frottírköpeny, nehéz ellenállni a csábításnak. Az ajtó másik oldalán azonban a barátnőm apja van. Megvizsgálom a zárat. Zárható. Nagyszerű. Visszamegyek, hogy mégegyszer meggyőződjek a helyzetről.
Áron ugyanúgy a gépbe mélyedve dolgozik, vontatottan néz fel.
- Igen?
- Csak… lehet, hogy mégis megfürdöm. – nyögöm ki.
- Nagyszerű ötlet. Használd a törülközőmelegítőt! Mindent megtaláltál, amire szükséged lehet, vagy felhozassak valamit?
- Nem, szükségtelen, mindenem megvan.
- Van kedved itt tölteni az éjszakát? Aludhatsz a hálóban, nekem itt is van ágy – mutat a sarokban álló heverőre.
- Ez elég jól hangzik! De nem szeretnék pletykát…
- Ugyan!
- Jó, meggondolom. Amíg fürdök. És…. Nem szeretném, ha magyarázkodásnak tűnne, pláne, ha bizalmatlanságnak, de … az ajtó zárható.
Szemüvege fölött most először néz úgy rám, ahogyan egy nőre néz egy férfi. Meglehet, teljesen ostoba dolog volt egyáltalán szóba hoznom, a francba is.
- Igen?
- Igen. Szóval, bezárom, amíg fürdök.
- Rendben. De ha nem zárod be sem fogok besétálni és… nos, besétálni sem fogok, és semmi mást sem teszek, ha érthető, amire célozni szándékozom.
- Igen. Sajnálom! Nem akartam…
- Ugyan. Nagyon hízelgő a gondolat, hogy egyáltalán eszedbe jutott!
- De nem jutott eszembe, illetve nem úgy…, á, ez rémes, nem magyarázkodom! – csattanok fel, megunva, hogy hülyét csinálok magamból. Legyintek. – Fürödni mentem.
- Vigyél be magaddal pezsgőt. A bal oldali felső ajtó mögött találsz zenelejátszót. Kellemes pihenést!
Megfogadom a tanácsait, élvezem a kényeztetést, amit a luxus nyújt. Egy óra múlva visszaveszem magamra a ruhámat, kiigazítom a sminkem. Már mehetnék aludni is, de sajnálom az időt az alvásra. Áron még mindig dolgozik. Jöttömre felnéz.
- Jól érezted magad?
- Csodálatosan. – nevetek rá őszintén - Minden nap el tudnám viselni.
- Helyes. Rendeljek fel neked valamit?
- Nem, köszönöm. – leülök a tárgyalásoknak fenntartott bőrszékek egyikére. – Mit dolgozol?
- Tervezeteket készítek, semmi különös. Ha meggondoltad magad, most haza tudlak vinni.
- De te nem vezethetsz, ittál. – figyelmeztetem.
- Ez igaz. De attól még hazakísérhetlek, hogy nem én vezetem az autót. Persze, ha maradni akarsz, az még jobb.
Bólintok. – Maradni szeretnék.
- Nagyszerű.
- De nem akarlak zavarni.
- Nem zavarsz. Tudod mit? Befejezem a munkát, és beszélgetünk. Menj nyugodtan előre a nappaliba, pár perc, és csatlakozom hozzád.
Visszasétálok a szobába, leülök a nagy kanapéra. Pezsgőt töltök a két pohárba, egyrészt, mert ünnepelünk, másrészt mert semmi más italt nem találok.
- Csak pezsgőnk van. – mentegetőzöm neki is.
- Rémes. Micsoda egy hely… - játssza a felháborodottat. Nevetünk.
- Idevackolódhatok melléd? – kérdezi.
Felhúzom a térdeimet. Nem vagyok igazán elegáns, de kényelmes.
- Persze. Hosszú volt ez a nap.
- De legalább sikeres.
- Igen. – bólintok. – Neked sem minden napod ilyen azért, ugye?
- Nem. Általában nem vacsorázom gyönyörű fiatal lányokkal, enélkül kell éjszakába nyúlóan dolgoznom.
- Nagyon vicces.
- Inkább szomorú. Örülök neki, hogy ma itt vagy velem.
- Megkérdezhetem, miért vagy egyedül?
- Megkérdezheted.
- Akkor kérdezem.
- Nem is tudom. Meg persze nem vagyok mindig egyedül, én sem vagyok fából. De a futó kalandok ritkán hoznak lázba. Az én koromban az ember már inkább ínyenc.
- Ínyenc. – ismétlem meg.
- Nem kell gúnyolódni. Tudom, hogy a te szemedben ez furcsa lehet, de attól még én is férfi vagyok.
- Igen, kicsit furcsa. – vallom be.
- Na szép. Azért engem sem kell sértegetni.
- Nem akartalak megsérteni ezzel.
- Rendben. Sosem gondolkodtál még el azon, mennyivel többet tudna nyújtani neked egy tapasztalt szerető?
- Minden szeretőm tapasztalt volt. – ellenkezem.
- Jó, akkor átfogalmazom. Sosem vágytál egy idősebb férfi kényeztetésére? A rajongására? Hogy remegő kézzel ujjongva érintse meg a testedet? Hogy értő szemmel csodálja minden porcikádat?
- Nem tudom. Nem akarlak megbántani, de…
- De?
- Nem gondolkodtam még ilyesmiken. Egyébként sem szoktam a szexen sokat filozofálni.
- Hanem?
- Hanem megtörténik, ha meg kell történnie. Úgy értem, nem mindig, szóval nem vagyok az a típus, aki képtelen kihagyni egy lehetőséget egy jó szeretkezésre. De azt sem mondanám, hogy nemet mondok mindenre. Szeretem élvezni az élet minden örömét.
- Jó ilyet hallani. Okos lány vagy, ez tetszik nekem.
- Köszönöm.
- Nem kell megköszönnöd. Sajnálom, hogy nem alakulhat ki köztünk semmi, biztosan nagyon élvezetes személyiség vagy az ágyban is.
- Ugyan…
- De...! Nagyon szép lány vagy, kívánatos, gyönyörű…!
- Áron, ne haragudj, de nem tudom, hogy jutottunk ide a beszélgetésben.
- Ugyan. Cssst. Csak beszélgetünk. – keze finoman beletúr a hajamba, a mozdulat baráti, nincs miért ellenkeznem. – Te gyönyörű nő vagy. Ebben a meseszép ruhában, ezzel a dekoltázzsal, úgy feszül a melleiden a hideg selyem, majd elpattan, a hidegtől didergő mellbimbóid pedig majd kiszúrták, amíg kint álltunk a hidegben, a szél kirajzolta a tested körvonalát a ruhád anyagán keresztül. – halkan duruzsolva beszél hozzám, közben ujjai az arcomat simogatják, lassan a nyakamat is. Úgy érzem magam, mint akit megbűvöltek. Egyáltalán nem akarom ezt hallani, azt akarom, hogy elhallgasson, de képtelen vagyok tenni ellene, kíváncsian szomjazom a szavait. Van ebben a helyzetben valami rosszkislányos, nem szabadna ennek történnie, nem kellene ezt hallgatnom, nem kellene a barátnőm apjának az ujjait a térdemre futtatnia, közben arról beszélnie, hogy milyen szép és fiatal vagyok és hogy neki mekkora öröm megérinteni engem. Érzem, ahogyan lazul a lábam, picit szélesebb terpeszbe nyílik, ölemben lüktet az izgalom. Ez őrület! Felpattanok.
- Én, sajnálom…! – tétován lépek egyet az ajtó felé.
- Babett, nyugalom! Nem érek hozzád, ha nem akarod.
- Nem, te egyáltalán nem azért vagy veszélyes, mert hozzám érsz! Te attól vagy veszélyes, hogy addig bűvölsz, míg majd én akarom.
- Tetszik, hogy ilyen szókimondó vagy. Félsz?
- Nem! – csattanok fel. Miért is félnék?
- Akkor?
- Nem, én nem… Te a barátnőm apja vagy!
- Igen. Nem értem, hogy jön ez ide, de igen, a barátnőd az én lányom. Az a férfi vagyok, aki neki az apja. Neked viszont nem vagyok az apád. Neked csak egy férfi vagyok. Egy olyan férfi, aki értékeli a szépségedet. – közelebb lép hozzám, belép az intim szférámba. El kellene lépnem, de nem tudok. Keze megindul felém, végigsimítja az arcomat, a nyakamat, de most nem hagyja abba itt, levándorol a melleimen, a csípőmön, a combomon. Felnyögök.
- Látod?
- Nem.
- Ugyan! Miért ellenkezel? Kíváncsi vagy. Tudni szeretnéd, milyen szeretkezni egy férfivel, aki ért a tested nyelvén.
Még közelebb lép hozzám, ujjai lesiklanak a ruhám lépéshasítékán, besiklanak a combomra, le és fel. Annyira hihetetlen, szinte megvonaglok az izgalomtól, ahogyan ujjbegyei végigszántanak a combomon és a nekiütköznek a bugyimnak. Képtelen vagyok uralkodni a hangomon, felnyögök.
- Ugye, milyen forró, édes kis nő vagy te! Reszketsz a vágytól. – duruzsol a fülembe. Abba kellene hagynom, ellépnem és kimennem az ajtó, de képtelen vagyok. Hagyom, hogy kezei bekalandozzák testemet. Simogatja rajtam a selymes anyagot, közben nyelve megindul a melleimen, besiklik a ruha vonala alá. Hátravetem a hajamat, hangosan nyögök. Szégyentelenül élvezem nyelvcsapásait, egyre közelebb a mellbimbómhoz. Pillanatról pillanatra nő bennem a feszültség, ahogyan várom, hogy végre hozzáérjen. Ujjai lábaim között simogatnak kitartóan, én pedig vonaglok az élvezettől. Hüvelykjéhez dörzsölöm a csiklómat.
- Ezt szereted, igaz? – kérdezi, gyors vibrátóban mozgatva a kezét.
- Jaj ne! – nyöszörgök.
- Leveszem rólad a ruhádat. Akarod, hogy levegyem?
Nem akarok válaszolni, nem akarom felvállalni, hogy részese vagyok a játéknak.
- Rendben, akkor rajtad marad. Csak a bugyidat húzom le rólad.
Becsúsztatja ujjait a bugyim alá, hátulról előre haladva szétsimogatja a szeméremajkaimat. Úristen, képtelenség, a barátnőm apja nyúlkál a bugyimban, én pedig hánykolódom a kéjtől és a helyzet okozta izgalomtól. Lesimogatja melleimről a ruhát, ott fekszem, a gyönyörű selyem körülölel, ölemen a bugyi félrehúzva és Áron ujjai a kéjes kínok között dobálnak. Kéjnedvem csorog belőlem, ujjai csúszkálnak. Lassan lehúzza rólam a bugyimat, és szája közelít az ölemhez. Nyelve simogat, kígyóként csúszik a csiklóm csuklyáján, reszket a lábam.
- Tárd szét nekem a lábaidat!
Engedelmeskedem, akarom a nyelvét, hogy kényeztessen. Fejét a lábaim közé húzom.
- Ez az édes. Parancsolj! Kérj, és élvezd csak ki, amit kapsz!
Ujjával belém hatol, miközben nyelve játékosan futkározik a csiklómon és szeméremajkaimon, másik keze mellemen.
- Szereted ezt?
- Igen. – nyöszörgök.
- Jól van.